A vonatig volt ideje gondolkodni,
mennyit kérte az apját,
beszéljék át.
Nem szeretné
igazgatni azt, amit
az apja neki szánt.
A saját életét élné,
csinálná a dolgát, ha
visszanéz, lássa ő is,
mit miért éppen úgy csinált.
Nem tudtak már beszélgetni
régóta, az apja csak a magáét
fújta, az ő álláspontját meg sem
hallgatta, pedig elmondta volna.
Méltatlannak tartotta ezt hozzájuk,
mert az ő szemében nagy emberré
vált az apja, önmagát a vagyont a
semmiből felhozva, félistennek
látta, tartotta, meg is mondta.
Csak ott valami eltört akkor
az apjában, amikor egyszer
a nagyapja rászólt, nana.
Ezt egyszer már valaki
a családban próbálta,
rajtavesztett és
mindent
el is vesztett.
Attól fogva az apja,
a nagyapját hanyagolta.
Nem akarta hallani az igazát.
Magához tér végre, mi is történt,
lehet már a vonaton ül a gyermeke.
Felkapja a pénzt amit azon a napon
begyűjtött, meg ami még a héten
bejött, bedobja egy szatyorba,
beül egy taxiba.
A pályaudvarra
mondja a sofőrnek,
várja meg a visszaútra,
sok pénzt nyom a kezébe.
Még látja a peronról, ahogy
a vonat elhagyja az állomást.
Egy résnyi idő és már elment,
belemarkol a szatyorban lévő
nem kevés pénzbe, kínálja a
járókelőknek, csak nézik,
mint akit bolondnak vélnek.
Kikerülik jó nagy ívben, nem
akarnak részesei lenne ennek.
Vegyétek, vigyétek mondogatja,
látjátok nem kevés pénz ez, van
belőle bőven. Fogadjátok el,
kérlek benneteket, hogy jó
helyekre menjen a pénzem.
Hiszen ezért volt minden,
amit tettem életemben.
Nem kell nekem mert,
becsapott engem,
észre sem vettem,
pont ez tett tönkre.
Elment a vonattal az
egyetlen fiam, inkább
a munkát, a szerelmét
választotta, az én nagy
ragaszkodásom, pénzem,
vagyonom helyett.
Vigyétek innen,
nekem nem kell, a
nagyon fontosomból az
az én ellenségemmé lett…
Magyarországról,
Pakson a Hergál Házból
szeretettel.