Ne vállald addig el,

amíg nem látod

át a saját szemeiddel,

hogy felvállalhasd majd, a

 saját és mások érdekében.

Mikorra döntőképes leszel,

sorsszerűen ott lesz minden.

Meglátni, rálátni, látva látni,

összefüggésében kiteljesedni.

Ezek elhangzanak az oktatás,

nevelés közben, mindenki

rakja a helyére velük,

azt amiben van,

önmagán

segít

éppen.

Megtanulnak

élni azzal amijük

akkor van, abban

maradva és mégis

megváltozva, a jó

irányba haladva.

A saját sorsukat

megismerve, már

tükrök azoknak is,

akik abban addig

nem is hittek,

mi az, hogy

lelkesek.

Van

aki

hozza,

van aki

tanulja,

mert ő a

 másikat

már tudja.

Élhetnének

egymástól

tanulva,

azt is

tudva,

nemcsak

róluk szól

ám a nóta.

Ki gazdagon

született, azt

hozta, ki meg

gazdagodni

fog, azt

adja, az

  ő jó sorsa.

Alapvető lenne

a tisztelet,

a tartás,

a méltóság.

Nem erőből,

ésszel érvel.

Amit mástól

elveszel, az

nem épülhet

be gazdagítva

téged lelkileg se.

Lélek, szív nélkül a

pénzzel hivalkodó,

csak teli persely.

Inkább lehetsz,

negatívat

árasztva,

hatásos

amiért,

nem

voltál

szabályos.

A hasonlókat

vonzod majd be,

abból nem tanulsz

majd egy kicsit sem.

Azt csinálják mint te.

Viszont megláthatod

a tükreidben azt,

amit addig nem.

Hozzáértés,

tudás nélkül

már nem megy.

Lehet erőlködni,

legfeljebb hamarabb

derül ki a hamisság.

Ha bármilyen

magasságokat

 érhetsz is el,

anélkül,

hogy a

rálátás,

kihallás,

megérzés,

ott lenne benned,

gyorsan vissza is érhetsz.

Ha nem vagy elég érett,

mit kezdesz azzal amit,

pont te teremtettél meg,

attól kezdve benne kell élned.

Vajon számolsz-e ezekkel, mielőtt

mások után loholsz, azokban a

magasságokban, ahol neked

soha dolgod nem lehetne.

Nem is mennél bele,

ha legalább a sorsod

ismerhetnéd már, ej

de kár, jaj de kár, te

megint magad ellen

vétettél, azzal, hogy

nem tudtad mit

vállalsz fel.

Genáriós

terheket

rakva a

tieidre.

Magyarországról,

Pakson a Hergál Házból,

szeretettel.