Bocsánatot kérek, mert, a mai írásom ilyen életszerű lett.

Mindenki hozott, a születésével, fontos feladatokat,

ha nem elég tájékozott, sose tudja meg mit hozott.

Ah, a hozott tudás mögött, ott vannak az érvek,

 magyarázkodás helyett, használjad, mindet.

Tapasztalva, tudom, egy szintre értek, mind.

Az intelligensek, okosak, gondolkodva élők,

a szorgalmasak, emberségesek, a segítők,…

Őszinte, feltisztult kommunikáció, azt a.

A tudás, nem lehet szitokszó, hinnye.

Nem hozható létre mondvacsináltan,

mögötte, értékes tartalmak vannak.

Ah, ha ennyire felszabadultan,

elszabadult az,

ami nem

hoz,

csak

visz,

hinnye.

A felszín

jól mutatja,

felfordult, a

 lent, a fentet

mutatja.

Egy

nagyot

bucskázva,

ki is látszik az mára.

Meg tudja-e, azt valaki,

állapítani, „kié „, ahol időzünk,

amikor esetleg gombát szedünk.

Maradt-e hely, arra, hogy a nép is

érezhesse, ez meg itt, a saját Hazája.

Meghívhatná gombászásra a földnek a

birtokosa, azokat. Akiknek igénye lenne,

de időben, nem voltak, elég tájékozottak.

Nem szeretnének, szabálytalankodni,

sem kíváncsiskodni. Viszont,

 lenne térkép, ahol lehetne,

jól tájékozódni, engedélyt kérni.

„Urambocsá”, napijegyet venni.

Ugye maradt még, ah, két talpalatnyi hely,

ami használható, ahonnan nem küldhetnek el.

Így, nem alázódnék a kéréssel, gombát szedhetnék-e.

Ah, innen várnám azt a nyugdíjat, amiből meg lehetne élni.

Vajon, mi motiválhatja, miért szerezné meg, az összeset, ami,

másoknak is érték lehetne, de nem a birtoklás a legfontosabb.

Túlbillenve, már, nem lenne meg, az egészséges tartása sem.

A tapasztalatom az, hogy adni születtünk mindannyian,

ki mikor érik be arra, ah ne legyen általa kiszolgáltatva.

Ha netán, a lelkiismerete megszólítja, sok idő telhet el,

mire elengedő is lehet, a valósággal kell megbékélnie.

A lelkes, szíves, gondolkodó énünk, kontrollja, jelez,

a saját életritmusunkat, érzékelteti és mindenkivel.

Kérem lehetne, hogy ne szabják meg, mikor vagyok,

magyar, ide születtem, itt lakom. A hivatásommal, a

gondolkodó embereket szolgálom, van Isten, létezem.

Teljesíteni szeretném, az Isten adta, generációs dolgom,

lenne még, feladatom, mondhassam el, egy értőnek, ah.

Voltam szomorú, sírtam eleget, mosoly ráncot növelnék.

Hova és milyen feladattal pottyantam, alázattal tenném.

Lehet, pont azzal, törlesztene ő maga is, generációsan.

A sorsa adott, az ahhoz vezető életútja kikerülhető,

azután ugyanoda, visszavezeti, ha nem fejlődött.

A felszínen, jól látható a könnyű, a nehéznek,

építő a súlya, értékelhető, megmarad a jövőnek.

Ne csak magára, gondoljon, mi is itt vagyunk, a nép,

nem leépülve, se igénytelenül, várjuk a lehetőségeinket.

Egy Hazánk van, csak egy, amivel megegyezik a rezgésünk,

itt jól is élhetnénk, nemcsak laknánk. S amikor, a „Hazaértem”

érzése megvan, már sok, „megcsináltam” helyzetben volt részünk.

Adjon az Isten, minden földi jóból, mindenkinek, jól megérdemelten.