2010 – 2020. Miért,
mennyit még.
Azt tudod-e már,
hol, hogyan nehezen,
mennyi nekünk az elég.
Terhelhetők vagyunk-e még.
Aztán azt hittem most,
már beengednek oda,
jönnek és bemehetnek,
nekünk még nehezebb lett.
Nem lehet átgondolni sem, a
hangulataikból eredők ezek.
Meddig még, hiszen most,
kezdődik el újra minden,
kiknek jók az ismétlések.
Azt a, mennyivel feljebb,
fék nélkül mi lesz ebből.
A porszem valamiből és
annak függvényében,
miből, meddig, hova.
A csúcsig biza oda,
nincs kontrollja.
Másoknak meg,
van-e otthona,
már nincs,
otthona.
Pedig,
el,
se
ment,
sehova.
nosza,
kósza
hírek
miatt,
szedett-
vedetten.
Hátrányos,
lett a helyzet,
alacsony szintre
került mindenki.
Megint úgy lett,
hogy a ravaszok,
tisztát mutatva,
hátadon állva,
eléd vonulva,
félre tólva,
előtted,
hátha,
észre
sem,
veszed,
letudva,
lehúzva,
körbejárva,
leárnyékoltan,
hátha kifáradsz.
Vannak,
jó sokan.
Így, ahogy,
ilyen, amolyan, ki
ne tedd, a lábad.
Vagy futva sem oldódik
már fel benned, az,
amivel megpakolnak.
A testedért teszel, a
lelkednek is megjárna az,
fejlődj ahhoz, amiben vagy,
építsd fel a belső tartásodat.
Ah, ha már semmi sem elég,
frissítettet láttatva, ravaszan,
gyorsan, kell minden és kész.
Gondolkodik az ész, ravaszul
készen, a lehúzó áradatok.
Úgy, hiszitek, nem,
pontosan látják.
Nahát, nahát,
hagyják.
Van a Isten,
nem látjátok.
Kérdezzétek,
a nagyanyátok.
Utazgattok, már,
mindent lehet,
hogy átlátnak
sokan rajtatok,
attól se tartotok.
Üres és
szürke,
több
ilyet
látok.
Éberen,
kell élni,
mi ez a már,
hátat sem,
fordíthatok.
Az ember,
az emberies,
nem olyan,
mint a ragadozó,
folyamatosan csak pénzéhes.
Attól, hogy az ember másképp,
többletes, még nem fölösleges.
Tanulni is lehetne, hátha a
sorsukra ráismerve,
felépítenék magukat.
Tartalmas lehetne az időzés,
önmagukért és nem a többiek
fokozottabb leterheléséért tennének.
A szép, jó, világukra rálelnének.
Ha mindig, tagadásban
maradnak,
fejlődni,
nem
tudnak.
Kinek,
jó éjszakát
kívánok.
más időben,
szép napot.
Ah, úgy látom,
emberségesek is,
sokan vagytok,
megemelem,
ám a kalapot.
Itt van-e, vagy hova lett,
van-e, saját hazátok, ugye a
hazánkba, nemcsak lazulni jártok.
Ezen már elgondolkodtatok-e,
mindennek megvan a miértje.
Itt élek ebben a csodánkban,
a születési helyemen, épp, hogy.
Várok, várok, várakozom, hátha,
megjön a vevője a feltaláltamnak.
S amikor kint vagyok a soraimmal,
ezzel a lehetőségemmel, a Világban,
olyan mintha ott lehetnék emberségesen.
Pedig el sem hagytam a Hazámat, a házunkat.
Kedvencem lett, ez a reggeli gondolatom.
Otthon vagyok,
amikor a kicsikben,
már, megláthatom magamat.
Nem mentem sehova,
a Világ mégis itt van nálam.