Magyarországról, Pakson a Hergál Házból írok.
Julamami védjegy, Heringes Árpádné tulajdona.
Sem szóban, se írásban nem adtam, senkinek
sem engedélyt, a julamami bármilyen,
bárhol való használatára.
Azért írom, hogy
tudjanak róla.
Elhiszed-e amit
mások által szerzett,
szerinte, beépülhet-e az
a belső tartásába.
Nem tud ám az, a
sajátjává válni.
Üresedik
inkább
attól, ha
punnyad,
leépülhet.
Az a mások
sikere ám,
akkor
is, ha
arra,
építette.
A saját
életét,
mert
nem
vette
észre,
miben
van az ő
tehetsége.
Mellette él
a sorsának,
sikerélménye
a másokéból
van neki.
A lényeg,
a látszat,
elhiggyék,
hogy arra
is képes.
Kitől,
mikor
és mit
nyúlhat le.
Közben meg
el is hiszi azt,
természetes,
hogy úgy
esett.
Mások
miért
nem
vették
észre.
Aztán
miért
nem
éltek
azzal a
lehetőséggel.
Valóban úgy is
gondolja, az övé.
Nem érdekli, hogy
kinek, mikor, miben
árt azokkal, neki jó
legyen mindaz.
Nem érett ő
szavatartóvá,
se tartása se
méltósága.
Ha nem
vezetőnek
született
miért képzeli,
hogy képes lehet.
Azon a szinten vezetni,
mint, aki abban tehetséges.
Érződni fog a sok hiányossága,
lefele viszi azt a szintet, ahova
tehetség nélkül került oda.
Tartás, méltóság nélkül,
mégis, mi lesz belőle.
Ha bármibe nyúl
bele, odalesz,
hamar vége.
Jelezd, ha
érzed,
nem
jól
van
az.
Mert
ha
elkésel
a jelzéssel,
felelőse leszel.
A következőknek,
akik hiába tehetségesek
és éppen arra születtek,
nem hagyják a szintjükre
kerülni az önelégültek.
Ez az, amikor azon
csodálkozol,
hogy lehet,
azon a
szinten
és olyan
sikerekben.
Hiszen látszik
rajta, az lehetetlen.
A saját kútfőjéből oda
nem juthatott volna fel.
Ha észlelteti a lelkes,
szíves, gondolkodó
belső tartást adó.
Ne menjen túl,
mert ott,
hirtelen
jöhet a
változás.
Ki kellene
azt bírnia,
akkor is, ha
nem sorszerű
ott az a hatás.
Szeretettel.