Tisztelettel kérem, ne olvassa el,

ha nem akar, szembesülni, ezáltal, a valósággal.

Amikor szintet váltasz, megjön az eszed a sorsodhoz.

Megmagyarázódik minden, ki miért volt az életedben akkor.

Van amit még, most sem értek, kérdezés nélkül, hogy

is gondolhatják, hogy használhatnak, egy védjegyet.

Bármit, a más tulajdonára, tudására építeni, nem lehet,

az, csak, látszatos marad, nem vesznek majd, komolyan.

Magyarázkodhatsz ott, ahol csak érveléseket fogadnak.

Ha tárgyakkal akarod megoldani, a belső hiányosságod,

nagyon mellette vagy, mert az, csak hasonlókat vonzhat.

Egészen más az, ha a saját szintednek megfelelően van,

 megjár, az emberségesnek, méltóságot, tartást, adóan.

Az emberies kapcsolataink, ha vannak, a legnagyobb,

kincseink, ah, amik a földi létünkben, előfordulhatnak.

Bocsánat, egy nagy érzés, ami megjárna mindenkinek,

az őszinte, valós kommunikáció, amikor már elég érett.

Nem életkor függvénye, a hozottja, vagy a tehetsége.

„Kukucskáltam, mint egy gyermek, hátha, ah, visszanézel,

hisz, azok a hatások, megmaradtak benned, végig életedben.

Talán lehetsz újra, elvárások nélkül gyermek, megoldás lesz.

Ott a fehérben, szinte egybeolvadt, a párnával a hajad.

Égettem a szentelt gyertyádat, érted égett, Mama.

Akkor, reggel majdnem elmentél, pedig

a templomba készültél,

hirtelen elfáradt

a szíved.

Amikor

feküdtél ott a

nagyon nagy csendben.

A kezed elernyedőben,

nyirkosan,

csúsztattad ki, a kezeimből.

Amikor magadhoz tértél,

imádkoztunk mi ketten, s még

így is milyen szépen mondtad.

Mint egy kislány, aki a csodára

várva, készül, a nagy pillanat áhítatára.

Időztem olyan helyen, ahol megvolt az,

ami megjárt, emberhez méltó a módja, annak is.

Tudtuk mi ketten, hát beszéltünk is, gyakran róla, ha

 eljön a pillanat, ha hív az Isten, a lelkünk elengedi a földet.

 Hát, nem volt félelem benned, megélted, már azt, amit lehetett.

Az előszobájába érkeztél, még dönthettél, hogyan legyen tovább.

Útra kelsz, amiben elindultál, vagy tán, maradnál, hiszen,

jól láthatóan, boldog is voltál, s éltél még, pár jó évet.

Néhány év, s a kilencvenhez közelebb értél volna,

megmaradtak jó emlékbe ezek, amit tehettem”.

Ne döntsön senki más, amíg valaki, arra, képes, a

 másik felett, egyedüli joga van-e, mindenkinek.

Múlt nélkül, nincs jövőkép se, amit átéltél, nem

 veheti, senki sem el tőled, emberi méltóság lett.

Jövünk és megyünk, hogy közte mit élünk meg,

magunknak lenne fontos, hozni a döntéseket.

Figyelj, amikor megszólít, a lelked, a szíved,

a gondolkodó agyad, kontrollálja mindazt.

Ne várd meg, amíg, majd, rád mordul,

az érted és másokért is háborgó,

lelkiismereted, előzd azt meg.

A magad felé elszámolásnál,

a tartásod, a méltóságod,

megnyugtatóan helyeseljen.

Az élet, élni szeretne, hinnye.

Legyen szép és jó, amíg itt vagyunk.

Élhessük meg a saját sorsunkat, generációsan is,

legyen lehetőségünk, megalapozni a jót a következőknek.