Mondjad, te magadnak mennyit érsz,
minek érzed magadat a szerepeidben,
valami amit egyedül nem érhetnél el.
Azt hitted, révész vagy, ha már a
révnél vagy és időre el is érted,
de oly nagyon túlmentél, a
hamisaknak jól bedőltél.
Látszik meggyőzni már
nem lehet téged,
elhiszed amit
másoknak
mesélsz.
Eszedbe se
jut, hogy amit
teremtettél, a
családod által
sikerült, mert
komolyan vettek
téged az emberek.
Milyen szép család,
rendes ember lehet,
megbíztak benned, s te
általuk is gazdagodtál.
Aztán egyet gondoltál,
tőlük elfordultál, kifordított
önmagadból az addig értük is
teremtett, megelégedett,
ember helyett lett
a túl sok pénzes.
Nem osztoznál,
mindent magadnak
akarnál, velük nem
számolsz már, de kár.
Sok ilyet is láttam már,
a lelkiismeretükkel
nem számoltak ők,
ej de kár, a pénzük
sincsen meg már.
Az Isten embernek
teremtett téged is,
hát maradj ember.
Gyorsan váltasz,
elhagyod azt is
aki által vagy,
alázod magadat,
amikor most
velük szemben
haladsz, ártasz.
A családodtól
odébb mégy, állsz,
nem vállalod fel
a származásodat,
az úri gúnya megóv,
majd azt is elhiszed.
Már a pénzről szól és
minden, akinek nincs
az tán nem is ember.
Pedig az emberies ott
a szívében, lelkében és
láthatóan is tisztelhető.
Ráismernek ők egymásra,
egy összemosolygás adja,
ők senkinek sem ártanak.
Alkalmazkodnak, tisztelettel el,
odébbállnak, nem bábosodnak.
Hóhahó, hol ide csapódsz, hol
éppen mással mérsz, élsz,
általuk is remélsz.
Jó lesz neked,
te vagy a saját
istened és szólsz
is mindenkinek,
lám ott egy másik
isten, jól figyeljenek.
Ez most nagy divat lett.
Így már nem jössz rá,
hogy te magadnak
mennyit is érhetnél.
Belül benned zajlik az
amire felfigyelhetnél,
a te műved az, amit
így megteremtettél.
S te, aki tudtad azt,
hogy elbírod még,
megoldod azzal,
átviszed a telet.
A tavasz hozza
a megújulást is,
neked, neked…
Amit legyártottál
azzal, hogy túl nehéz
lett ez neked is most itt,
azzal is elbírsz, a vissza
út már könnyebb lesz.
Erősödtél ezektől is,
s újra önmagad
lehetsz.
Vagy
belemégy
abba, hogy
kész a mű,
hű de mű.
Nincs senki
aki azt amit
mások látnak
megmutatnak
feléd, ejnye,
hinnye,
torz lett
az a kép.
Az arcod
hazudni
nem tud,
ráül az is
amire te nem
is gondolnál,
csak le kell
olvasni azt,
kiábrándultál.
A másik sem adja
meg azt amit neked,
magadnak kell adnod.
Tartáshiányos lettél.
Nem ad már az sem,
csak visz belőled,
telítődtél a nagy
túlzó bőséggel,
mert az ember
az csak ember.
Az Isten
teremtménye,
ha eltér attól,
ami a feladata,
a telítettben
hamar elmegy,
az Isten várja.
Nem mondták
neked, ne tedd,
legalább te,
magadat le
ne építsed.
Az elmenő
az nem ad,
csak visz és
mindent ami
van, de hát
egyedül
jövünk,
egyedül
is megyünk.
A két oldalt
nem kellene
összekeverni,
másról szól
mindkettő.
Nem mondták,
hogy rögzíti a
sejted, azt ami
számodra fontos,
hogy a lemenő az
nem a felmenő.
Mint az a báb,
ami szétcsúszott,
de összerakták,
csak a tervrajzot
nem találták, így
egy – két részlet
mellément, fura
figura az ami lett.
Mond mit terveztél,
amikor ennek nekimentél,
hogy majd lesz neked ez,
meg az, irigyelni fognak.
Az emberiesektől is,
jó alaposan eltávolodtál,
nem magyaros virtus ez.
Az se, amire olyannyira
vágytál, hogy neked
legyen, másoknak
meg ne legyen.
Első akartál
lenni, most
meg már a
háttér az,
amiben csak
elücsörögnél.
Mit mond rád
a sarjad aznap,
oh de jó, hogy
az embereket
jól becsaptad,
büszke-e rád érte.
Hol a te napod eleje
és hol annak a vége,
megmondják-e
neked, vagy te
magad el is
döntheted.
Mennyire
térhetsz el,
mit enged meg,
van-e élettered.
Privát, vagy csak
azt a mozgást éled
amit megszabtak ott
neked, te tervezed-e,
vagy más tervez neked.
A látványodat elhiszed-e.
Mennyire veszed magadra
a rajongását az embereknek,
valóban elhiszed-e, hogy érted
szól, vagy a saját megérzésedre
némileg azért csak hagyatkozol.
Tudod-e nem
neked és érted
szól az, csak annak
amit ott kisugárzol.
Látványos, megoldott,
beleszabtak, rád szabták,
mint a le és felvett ruhádat.
Válthatod, hogy éppen kinek
is szól az, kit akarsz terv szerint
megbántani, magadat is alázod,
persze csak addig amíg fontos.
Honnan indultál, mivé, vagy kivé
váltál menet közben, elhasználtak,
de észre sem vetted és lelakott vagy.
Onnan pedig lefele szól a muzsika, akkor
is, ha nem szeretnéd, hogy megtörténjen,
elindult a szekered és már magától megy.
Az irányát sem te szabod annak már meg,
másokra bíztad az életed, a sorsod lett neked.
Jó szerencsét jó emberek, tisztelettel, életszerűen
szeretetben, önmagunkat megbecsülve élni könnyebb.
Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, a jeleidről.
Magyarországon Pakson a Hergál Házban, online a világban.
Tájékozódhatsz, a Tanácsadás, oktatás, nevelés oldalon.
Szeretettel. Heringes Árpádné, Julamami védjegy