Mondjad, hogyan nyugtázod magadban,

„megcsináltad”, a jó sorsodat, ha nem tudod,

mihez képest, most hol tartasz, van-e dolgod.

Nem féltelek, ha nem beszélsz akkor sem,

ha valami fáj, azt se mondod,

amikor, már, csak a

nagy számokat

látja a szemed.

Engedélyem

nélkül, miért

 menne át,

egy fiókon, a

 levelezésem.

Julamami

védjegy.

Nincsen

másom, a

 hamisakat

nem értem.

Teljesítik, amit,

 nem várnak el tőlük,

megszokássá lett, azt a.

Ha valami nem egyértelmű,

azt, akkor, már szabad is.

 Sorsa sikere helyett,

sorstalanná válhat.

Kiemelkedhettek,

valamivel, ami másé

 nem a sajátjuk, ah.

Sokat gyakorolva, az

alázatomat, tettem sokakért,

mégis, ah, irigységgel övezték, minden

léptemet. Pedig megtanulni, ezt is lehetne.

A felfedezettem, a belső kontroll működése,

sokat segített. Aki tehette, rántott a sorsomon.

Mit tehettem, hagytam, abból is van alázatom.

Nagyon szerettem, az érzését annak, amikor

ah, rájöttem, az irigység kikopott belőlem.

Nem a munka mennyisége, okozza ám,

azt, ami, miatt, hanem azért, mert az

Isten adta, tehetségedre  rátalálhatsz.

Mindenkinek megjár, a maga idejében,

 az átérzése a Hazaszeretetnek, hinnye.

Az a te utad, amikor eléd tárul, mert már

megérted, a sorsod, érted is van, nemcsak

másokról szól, az életed, eléred a sikered.

Ha, nem, arra megy el, hogy elfedjék, azt,

ami a valóságot mutatja, hanem, mindenki,

a saját életét, a sorsának útján végigjárhatja.

Amíg, nem értik azok, akik eldönthetik, mit és

miért tesznek úgy, csak, másolva haladhatnak, ah.

A sorsok, maradnak, a porban, elfedve a valóságtól.

Szeretném, hogy senkinek, se fájjon, most se, ha nem

a jóban és szépben haladhat csak, kicsit még, marad.

Generációkon keresztül, csak várva várták, tétlen.

Ah, ha nem tett érte, nem is értheti, időleges az

csak, ha följebb kapaszkodnak, önmaguknál.

Az idő az Istennél van, megadja mindenre,

ha annak, már, van értelme. Értővé válni,

vagy veled született, vagy megtanulod,

hogy ne fájjon semmi, gyakorlod,

még és még, az alázatot.

A ráfordított időt,

meg is kapod,

nem is bánod.

Amikor már

boldogulsz,

boldog

is vagy,

meglátod.

Hiszen, az

már a sajátod.

Számolatlanul

szabadulnak fel,

az aprócska,

boldogság

buborékok.

Azt a, hinnye,

nahát, én még tudok,

örülni veletek, az angyalát.

Magyarországról,

Pakson, a Hergál

Házból,

szeretettel,

Julamami