Mondjad, hogyan nyugtázod magadban,
„megcsináltad”, a jó sorsodat, ha nem tudod,
mihez képest, most hol tartasz, van-e dolgod.
Nem féltelek, ha nem beszélsz akkor sem,
ha valami fáj, azt se mondod,
amikor, már, csak a
nagy számokat
látja a szemed.
Engedélyem
nélkül, miért
menne át,
egy fiókon, a
levelezésem.
Julamami
védjegy.
Nincsen
másom, a
hamisakat
nem értem.
Teljesítik, amit,
nem várnak el tőlük,
megszokássá lett, azt a.
Ha valami nem egyértelmű,
azt, akkor, már szabad is.
Sorsa sikere helyett,
sorstalanná válhat.
Kiemelkedhettek,
valamivel, ami másé
nem a sajátjuk, ah.
Sokat gyakorolva, az
alázatomat, tettem sokakért,
mégis, ah, irigységgel övezték, minden
léptemet. Pedig megtanulni, ezt is lehetne.
A felfedezettem, a belső kontroll működése,
sokat segített. Aki tehette, rántott a sorsomon.
Mit tehettem, hagytam, abból is van alázatom.
Nagyon szerettem, az érzését annak, amikor
ah, rájöttem, az irigység kikopott belőlem.
Nem a munka mennyisége, okozza ám,
azt, ami, miatt, hanem azért, mert az
Isten adta, tehetségedre rátalálhatsz.
Mindenkinek megjár, a maga idejében,
az átérzése a Hazaszeretetnek, hinnye.
Az a te utad, amikor eléd tárul, mert már
megérted, a sorsod, érted is van, nemcsak
másokról szól, az életed, eléred a sikered.
Ha, nem, arra megy el, hogy elfedjék, azt,
ami a valóságot mutatja, hanem, mindenki,
a saját életét, a sorsának útján végigjárhatja.
Amíg, nem értik azok, akik eldönthetik, mit és
miért tesznek úgy, csak, másolva haladhatnak, ah.
A sorsok, maradnak, a porban, elfedve a valóságtól.
Szeretném, hogy senkinek, se fájjon, most se, ha nem
a jóban és szépben haladhat csak, kicsit még, marad.
Generációkon keresztül, csak várva várták, tétlen.
Ah, ha nem tett érte, nem is értheti, időleges az
csak, ha följebb kapaszkodnak, önmaguknál.
Az idő az Istennél van, megadja mindenre,
ha annak, már, van értelme. Értővé válni,
vagy veled született, vagy megtanulod,
hogy ne fájjon semmi, gyakorlod,
még és még, az alázatot.
A ráfordított időt,
meg is kapod,
nem is bánod.
Amikor már
boldogulsz,
boldog
is vagy,
meglátod.
Hiszen, az
már a sajátod.
Számolatlanul
szabadulnak fel,
az aprócska,
boldogság
buborékok.
Azt a, hinnye,
nahát, én még tudok,
örülni veletek, az angyalát.
Pakson, a Hergál
Házból,
szeretettel,
Julamami