Tiszteletem. Megtartom az önbecsülésem.
Prevenciós lettem, amivel nem születtem,
Akadémián tanultam. A 27 év alatt tapasztaltak,
meghozták az alázatomat, a hivatásom is én vagyok.
Nem rugaszkodtam el a talajtól, apró porszemecskeként,
itthon maradok, mint mindenki, aki a Hazánkat tiszteli.
Sorsod, generációs feladatod. Julamami szerint.
Megtiszteltek sokan, sok csoporttal találkoztam,
nívós rendezvényeken nem egyszer szolgáltattam.
Előadtam és sok ember hallgatott, egyedül vittem
végig, minden döntésemet magam dolgoztam fel.
Megtanultam azt amire szükségem volt és nem
hoztam a tehetségemmel. Emberismeretet,
a gyakorlatból az elméletbe vittem, most
az online oktatásom által, adom vissza oda,
aki már igényes lett a sorsára, az önismeretére.
Sorsod, generációs feladataid. Julamami szerint
Egészséges körforgásnak hívom, amikor a
két oldalát már jól ismeri az ember, át tud
járni, mindkettő az önbecsülését erősíti.
Minden szerinte és érte szól, amit értően
megcsinál, a nehezet se kerüli gondtalan.
Emberesedik szoktam mondani, érte van.
Motiváló jót tevővé lehetne az ember,
ha figyelne a lelkére, szívére,
gondolkodó agyára.
A motiváció ott
várakozik a te
lelkedben,
lelkesít.
Adja a
jeleket a
szívednek.
S szívesen
adja hozzá,
a ritmust, s
már ketten,
adják tovább
az impulzust.
S gondolkodik
az okos agyad
még egy picit.
Hármas annak
a döntése, csak
érted és neked.
Intelligens döntés az,
önmagadért, egyben
másokért is hozod az
a te saját hármasod
döntése, így már
nem tévedhet.
Mindenki
aki ide született,
gyakorolhatná itt,
a hozott tehetségét,
a generációs feladatát.
A tehetségük szintje meg
is védi őket, a boldogulástól
boldogan élnék, a hétköznapi
életüket a saját sorsukban.
Nem a pénzünk
erős hatása, léte
adja a tartásunkat,
a méltóságunkat se.
Azt mondják gazdag a
Hazánk, bizony látszani
is kellene annak, minden
adott szintjén a Népnek.
Miért nem természetes,
hogy mindenki, el van
látva a boldoguláshoz.
Amikor már végigjárják a
nehéz, időnként küzdelmes
útjukat, egyensúlyba kerülnek.
A saját sorsukat élik, már nem
tudják kibillenteni őket, az
üresedőn csak pénzesek.
Amikor már átvitték
a nehezítményeiket,
amit nekik hagytak az
elődeik generációsan.
Akik otthagyták, nem
csinálták meg azt,
amit odarakott a
sorsuk akkor nekik.
Mennek tovább az
útjukon, a sorsukat
követve, mert tudják,
a sarjaiknak alapozzák.
Nem hagyják meg másra,
amit az Isten nekik szánt
feladatként, megcsinálják.
Így nyugodtan élhetnek,
abban amiben éppen,
az egyensúly ott van az
ő lelkükben, szívükben.
Mint motiváló energia.
A racionális oldalukon is
időben áthat, ha van már
tudomásuk róla, hogy az is
értük, mert két oldaluk van.
A gondolkodó agyuk meg
ráteszi a döntéseikhez járó
felelős pecsétjüket, készre
viszik a szerényben is azt.
Az életüket élik, nagyszerű
az érzés bennük, amit az is
lehet, a többiek még nem
ismertek fel, hát lekésnek.
Majd megmondják nekik
mindig, mi hogyan legyen.
A hirtelen változásoktól
nem fél az, aki tudja, ez
az ő sorsa, végig is megy
rajta, nem akadály az se,
ha a nehezítettet kapja.
A súlyától töpörödött már
a titkosan túlpakolt gane, ha
még rak rá, nem marad az se
titokban,
messzire
fröccsen és
égető lesz a lé.
Bocsánat ezé.
Úgy élj, hogy
vállalni tudd,
a döntéseidet,
ha tiszták azok,
maga a szándék is,
előrevisz majd téged.
Érezhető az arra való
érettséged, nem elég a
tehetség sem, ha nem te
élteted a tartásod, méltóságod,
az tapasztalás nélkül nem ad.
Az emberséges nemcsak magára
néz, körülötte is látja már azt,
ami előreviszi, idejében teszi.
Megtalálja az odavezető útját,
nem gátol közben senkit sem,
azért, hogy ne juthasson fel,
a saját sorsszerű szintjére.
A vezetés nemcsak róluk szól,
leginkább a Népünkről szólna,
ismerd meg önmagadat már ma.
Az emberismerethez sok idő kell,
akinek a hivatása születésétől van,
de ha jól csinálod, téged is felemel.
Ne rugaszkodjál a valóságtól el.
Ha azt sem teljesítetted, ami
eddig volt a feladatod, akkor,
hogyan tudnád megoldani,
azt amihez több szükséges.
Tanuljad azt amit nem hoztál,
és szükséged lenne arra,
hogy a saját szinteden
tudjál naponta fejlődni.
Túlzásokhoz könnyen jutó
szintűvel óvatosan, tán,
ne szövetkezz, félrevisz és
félrerak, megvan hozzá neki
a jól bevált sok éves gyakorlata.
Különös oktatás, nevelés, láttatja,
hallatja, érezteti, tudást kaphatsz.
Van az Isten, ha hiszed, ha nem,
a saját idődben te is megismered.
Nekem sokat segített a nehezekben,
segíts magadon, az Isten is megsegít téged.
Általános műveltséget növelő /Tenyérolvasó/.
https://julamami.com Műhely, a megelőzésért.
Heringes Árpádné e.v. Online oktatásom.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.

Szeretettel. Julamami