Előre jön a bocsánat kérésem, hiszen én már tudom,  gyakorlom.

Ah, üresben hömpölyög a jól kitalált másoló, a  semmit halmozó.

Alkalmazkodni tanulni,  felfejlődni az adotthoz, nem  az elvárthoz

igazodni, a sorsok megoldása helyett, sorstalan  lődörögni, hinnye.

A mindent tudók, mindent  látók, sőt mindent hallók,  ah, csőlátásba

szorulhatnak, ha lelkileg feldolgozni nem tudják, mindazokat, azt a.

Az emberséges keresi a lehetőséget az egészséges  túléléshez, lám.

Feltornyosulhatnak az adottakból  származó negatív energiák és

rombolóan hatnak, a tükreik által akik tisztelték, eltávolodhatnak.

Visszarendezhető a belső tartás, ha nem volt még végső kifordulás.

Meg és feltaláltam, lerajzoltam, jelnyelvre  fordítottam,  eladó lett.

Hiszen a racionális oldalamat most tanulom, se  jósnő,  de üzlethez

értő asszony  sem vagyok, mindezekhez még bután, araszolgatok.

Jól  jönne ám már, a családon belüli szintek közötti fordító,  hinnye.

Ne legyen túl sok a párhuzamos egymás mellett elbeszélő akarnok.

Ne adja fel, mielőtt felnőtt volna, mielőtt még jól is élhetett volna.

Készen állok,  az oktatásba is bevinni tudó jelentkezőkre várok,  ah.

Na meg a többiekre is gondoló befektetőre, ha van mivel, vegye, ah.

Isten mentsen, hogy benne legyek bármiben, kívülről segíteném, ah.

Érti az általam a tenyerekben felfedezett jelet, hiszen megrajzoltam,

  már összefüggésében a jelnyelvet, amivel gyakorlom a hivatásomat.

Van aki már odáig eljutott, ha az útját járja,  belekerülve a sorsába,

megéli mindazt,  amit a sorsa ad. Amikor rájön  menet  közben,

a generációs  feladata is adott, megoldja. Párhuzamosnak

nem hagyja a sarjainak, sem nem várja el másoktól.

Amikor a feltaláltam által,  átadom az

oktatásomon, nem tévedhet

már  el. Akkor sem,

ha az ártásra

álltak,  már

csokorban

kandikálnak.

Öt éve annak is,

hogy átfordultunk,

a  jó energiákban vagyunk.

Nem ártana azért, senkinek sem,

tudnia róla, a saját energiáját ő maga

irányítja, ha tudna róla, hogy van, hinnye.

Legalább ne árts, tudatosan,  senkit se bánts.

Persze be lehet állni a már nem létező sorba,  mint

csábítóan gyorsan haladóba, de az csak a látszat, ah.

Közben, kiszolgáltatod magadat, a saját szinted alatt.

Ugyan, miről beszélsz, ha nem  is úgy élsz,  hinnye.

Látszik ám ami már látható, visszavezethető oda,

ahonnan az, nem egyenes szándékkal ható.

Mielőtt bánatos  lennél,  mert lassan

haladhatsz, töltsed  ki a  köztes

időt,  jóval  és széppel.

Önismereti oktatás,

a gyűjtő neve,

igény szerint, a

nevelés is hozzá.

Egy személyre szabva,

csak rád figyelve kapod.

Ha tudtam  volna előre ezt,

mondta egyszer valaki, aki

hat évet várt rá, mire azt

eldöntötte, megtanulja.

A saját szintjét akkor,

visszakapta, hinnye.

Már “nagyember”

lehet, újra, azóta.

A sorsát nem  másra

bízza, csak leolvastatja,

értőtől kapja a tükröt, azt a.

Tanulj, fejlődj, ne punnyadjál, a

 következőknek jó alapokat adjál.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, Műhely, a megelőzésért,  szeretettel.