Amiben jobb eredményt értél  el, nem a teljesítésed szerint, sem a tudásoddal  haladtál, emberileg annyit veszítesz,  amivel  ott jobbak a körülményeid mint amit addigra elérhetnél, maradnak is ártottál.

A tudásnak van egy jó szaktudást jelző rezgése, aki azért vált másra, mert azt gondolja őt az majd  a saját szintjében megtartja, ez most nem jó idő arra.

Ne attól várjad, a szakmádban az előrejelzéseket,  aki még abban addig nem dolgozott, nincs meg a gyakorlati tapasztalt tudása sem.

A fejlődésed pont attól kerül a helyére, ha attól fogadod el a szakmai mondatot, aki naponta abban gyakorolja azt, amit a tehetségével  hozott, emberesedve a hivatásává válhatott, hiteles szavak azok.

„Az energiákat beosztani,  az a tudásnak egy jó szintje  már, erősítsed meg magadban az emberséged, ne a gyorsan haladó, se a könnyebben megugorható  felé menjél. Mert eltévednél és mire visszatalálnál, amennyit könnyen haladtál, annál sokkal többet veszítenél.

Emberesedjél, nehezebb megtartani a saját belső kontrollod szerinti jelzést, ha túlzóan jól élsz már önmagadhoz képest, s azért nem  tettél, csak oda  bele  kerültél, az attól még nem az elért szinted”.

Koncentráljon arra, hogy a szakmája az első, mert abból él, a többit majd a ráérő idejében alkalmazhatja, hiszen olyan emberek járnak oda, akiknek nincs annál már, meg egyébként sem fontosabb dolga.

Az reklámja az amit  láttat, ha nincs  ott lélekben, az energiája sincsen  a helyén ahhoz ott. A munka megkívánja a jó minőséget, ha már egyszer elérte, az a munkának a  helye, más a szórakozás helye.

Ha nem veszi időben észre, elvonják a  figyelmét és ők profitálnak belőle, nevezhetjük bárminek. Ha a két energia nincs egy szinten,  még nem biztos, hogy a jól legyártott „ál” nem fog lenyűgöző  lenni.

Az üres szavakkal  a semmiből a semmiről a semmibe erőteljesen nyomulva  előadva azt hiszik sokan  tán  ők kevesek ahhoz  tehát  még  jobban odafigyelnek hátha átvehetnek belőle és alkalmazhatják majd a saját hétköznapi életükben másokat azzal lenyűgözve ah.

Ki mint cselekszik úgy,  hogy nem tudja, ha azzal másoknak akar megfelelni, maga is úgy fog, abban az alacsony rezgésben kénytelen  aközben élni, kivetül  az a  szakmájára, lehúzó erő az, ami után megy és önmagát és a szakmáját is kiteszi a mások alacsony szintjének.

Amikor egy megfelelő szintre helyezted a talpaidat, mert  az már generációsan megalapozták az elődeid,  becsüld  nagyon meg, mert, ha alacsonyabbra váltasz,  másba rakod az energiádat, keserves lesz.

Hiszen neked ismeretlen, könnyű rezgések, magadból indulsz ki, hiszen nem tennél  olyat  másokkal, veled attól   még megtörténhet, hogy érvelések  helyett, magyarázkodni leszel kénytelen, hinnye már.

Elhiszi ami a látszat, amikor találkozik valakivel aki azt mond amit akar, mert a múltja nem látható abban, amit magasan felvállalt.

A rezgésében  az igaz valóját adja, nem lehet megváltoztatnia, mert önmagától, mivel nem fejlődik, nem szabadulhat, az önbecsülésének is árthat  azzal.

Felemelkedve önmagától, felminősítve, jól kitalált szerepet játszik, úgy tűnik valóságos. Ah, pedig a rejtőzködés a szavak mögül kihallik, csak ismétli ami jó neki, felolvassa, mert nem a saját gondolata, az se.

2016.03.21. írtam.  Mi is úgy rezgünk, mint a szülőföldünk, minden fontosat, időben közvetít felénk, az arra alkalmas sejtünk.

Amikor megszülettünk, hoztunk mindent, amit tehetségként kaptunk, amit életünk során jó minőségben meg is élhetnénk.

S mond, ha te begyűjtöd mindazt, amit a többieknek szánt gyarapodásként az Isten, abból sikeresek is lehetnének.

Nos, akkor ha megélted helyettük az összes sikert, szétosztod-e azt, ami abból hozadékként megjárna, hogy abban, azáltal legyen, legalább részben sikerélményük nekik is.

Ne csak a sikertelenségüket éljék, a felettük meghozott, döntéseid által, s megbékéljenek abban az ürességben, amibe kerültek azóta,  azáltal.

Vagy csak eldöntöd, neki lehet sikere, neki meg nem engeded meg, hogy sikeres legyen.

Azt is te magad, vagy az ahhoz nem értők tanácsai által döntöd-e el, akkor szerinted, az összes többieket, fölöslegesre, vegetálásra, sikertelenségre, teremtette tán az Isten.

Minden ember kezdetben még megérzi, kihallja, így nemcsak a sajátját, de a többi lehetőségeit is meglátja.

Nem tud nemtörődöm lenni, az egész életét, minden nehézségeken át is így viszi, a hétköznapjait és a feladatait is segítve teszi.

Nem fáj úgy mint a gondjukkal küszködőknek, hiszen át nem veheti, meg nem élheti senki helyett, de igyekszik értük megelőzésben tenni, idejében vanni – lenni.

A kulcs az egészhez, a megelőzés pillanatának felismerése, hogy azt ami nem sorszerű, hogy bekövetkezzen, abba, mint csapdahelyzetbe, bele ne süppedjenek.

 

Megelőzve a fölösleges könnyűségében időzést, a semmire várakozást, a következő élhető lehetőségüket megláttatni, az oktatás által velük, így értük, s egyben önmagunk lelki fejlődéséért is tenni könnyebb.

Amikor valaki eléri a legmagasabb élethelyzetét, amit tartásosan, emberi méltóságában képes, na akkor kellene tudni nyugtázni.

Megtette a dolgát önmagáért a többiekért, a saját Hazájáért, s azzal egy időben a Világ is szebb és jobb lehet, hiszen egy minden, minden egy.

Felismerve a generációs határait, méltósággal elköszönve, megköszönve mindazt, amit elérhetett, mert ha nem gátolták a sikerének az elérésben, akkor, azzal már segítették tulajdonképpen.

A saját idejében átéli mindezeket és lép egyet a lelki szintjén is feljebb azzal, kerül bele abba a helyzetbe, amit megérdemelten meg is lehetne élnie.

Na, ott a gubanc, ha  elveszíti a fonalat, s a mások számára megélhető magasságot is, el akarja érni.

Nincs tisztában vele, hogy akik azt elérhették, azoknak a családjában már a nehezítetteket, az elődei átélték.

Akiknek az a nehéz, a feladata volt akkor éppen, azt az érintettek, időben meg  is oldották, nem hagyták a sarjaikra, mint generációs terheket.

 

Azt nem lehet véglegesen birtokolni, ami nem az övé, azt másoknak szánta az Isten, az számára nem lehetséges, átmenetileg esetleg, de mivel nem sorszerű, hát végleg nem.

Apró, fontos porszemek vagyunk mindannyian, senki sem született fölöslegesnek, ugyanaz a lenyomat van mindenben.

Mindenkinek van fontos feladata a sorsában, a hétköznapi, egyszerűen is nagyszerűen élhető élete mellett.

Ha abban, ami nem az ő sorsa, is, magas szintű megélésekhez akar jutni, amit az igazi sikerének a magasságában ő már elérhetett és megélhetett, a makacssága miatt, a sikertelenségig is elmehet.

Nem tud lemondani annak a magasságnak, az újra és még újabb lehetőségekben való megéléséről,  mindenben amiben csak lehetséges, azt a magáénak akarja tudni.

Minden pillanatát átélni, érezni szeretné, lemondani arról nem akar, mert nem tudja még azt sem, hogy emberileg ő vajon ki, csak azt szeretné, ha attól fogva minden megjárna abban a magasságban már neki.

Fel még nem ismerve, a generációs feladatát, nem tudja betartani a generációs határait se, hiszen nem tud, kihez, mihez viszonyítani sem…

Azoknak, akik a sorsuknak, a belső tartásuknak megértésében, a körbeérés pillanatának érzékelésében, a kihallásában, s mindezek összefüggésének meglátásának, hiányában már érintettek.

Adjon az Isten minden földi jót, kellemes időtöltést kívánok.