Hivatás-e az… 2019.03.10. https://www.julamami.com, web-mutter.com

Ha kimaradsz, lemaradsz, ez

 most már, az (éven belüli) állapot.

Tegyed a dolgodat, ami éppen adott.

Ne bánkódjál, ha nem fizetnek eleget,

kérjed, érveljél, ne bántódjál meg.

Hiszen ide teremtettük a szépet,

 jót, az építően hatót, azt várjuk,

ne a nettóval számolják nekünk.

Amit azért tettük bele, hogy azt,

nyugdíjként megkapjuk, hinnye.

Aztán kipróbálták-e, meglehet-e

élni belőle, vagy ez van és kész.

Kommunikálni, kommunikálni,

megtanulni jól kommunikálni.

A hivatás az, amikor tudod,

mi a dolgod. S teszed,

azt, ami éppen van,

mert tudod, hogy

azzal van dolgod.

Majd, a széphez

jóhoz, adod,

tapasztalod.

Tudás

nélkül,

is lehet,

akkor

viszont,

ne bántódj meg.

Csinálj valamit és

figyelj arra, legalább,

ne ártsál, azzal, senkinek se.

Elsősorban önmagadat, fontos

lenne megismerned, nem egyformák

az emberek sem, nagyon különbözőek.

Emberismeret, alázat nélkül nem megy,

nézz magadban szét, keresd meg mi az, ami

által nem sérülhetsz, megélni belőle, a lényeg.

Ne várjad, hogy megbecsüljenek, ha olyat még,

nem tapasztaltak saját magukon, nem ismerhetik,

mi lenne a lényeg, még a túlélésben is tartást ad.

A belső tartás, a legfontosabb, arra építkezünk,

abban, fontos otthon lennünk. A kontroll figyel

és jelez benned, hogy meddig mehetsz, úgy,

hogy erősödjél, pont attól, ami történik.

A tapasztalás érted is szól, na meg

másokról is szólna, mert, most,

 a tudás alapú hivatás, fontos.

Örülj, ha van miből adni, úgy

a motivációd, nem fogy ki.

Egészséges körforgásban

maradva, ne vágyakozz, a

 talpaidat, a földre rakjad.

Mert kevesen tudják még,

hogy az, amivel, el vannak

foglalva, kevés lesz már ahhoz,

hogy megerősödjenek tapasztalva.

Kölcsönös tisztelet, mindennek az alapja.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami

Magyarországról, Pakson a Hergál

Házból. Szeretettel. Heringes Árpádné, Julamami védjegy

 

Szerző:

Árpádné tudományos prevenciós ev. Paks. https://julamami.com, julamami.com

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy