
Köszönd meg a szüleidnek, hogy megszülethettél és a saját sorsodat élheted, mert megengedők ebben neked.
Nem erőltetik rád az akaratukat, amit előzőleg megéltek már több generáción keresztül és ők maguk is,
szenvedtek tőle esetleg. Szerintem az emberek, nem szenvedni születtek meg, ahogy tapasztaltam a tenyerek,
sorsok olvasása közben, szinte minden generáció fejlettebb, mint az előzők. Azt is tapasztaltam, hogy
legalább, egy ember van, minden családban, aki az intelligenciát hozta, s azáltal emeli a szintjét a
családjának. Ők akik vezetni születtek, magasabb szintekről is látják az életüket, a generációs feladataikat
elvégzik időben. Sőt, azt is tapasztaltam, hogy felvállalják, a nehezeket, mindazért, amit mások még nem
vesznek észre, nem is észlelik. Így aztán, nem készteti őket semmi, azoknak a megoldására, rámarad a
következőkre, vagy a családba bele született, intelligens oldja meg. Nem hagyhatja, hogy leépüljön a
az általa tisztelt és szeretett, családja. Így hát, még akkor is, ha késleltetve is, igyekszik megoldani,
hiszen szenvedést okozna, önmagának is, azzal, ha képes rá és hanyagságból, elodázásból, mégsem oldja meg.
Ah, szétzüllhetne azok által, a negatív hatások által, a családja. hát megoldja, ne maradjon se a
sarjaira, se ne vessen gátakat neki, aki átlátja, kihallja, megérzi a jó megoldásokat felismeri…

https://julamami.com
