A saját nagyságod… 2018.10.04. – 2021.10.04. www.julamami.com

Az első kimondott(nem),

sokakat fog

elfordítani tőled.

Vagy melléd állnak,

ah, ha az( igen),

érthetően hat.

A döntésedet,

meghoztad hát,

magad szerint.

Azután, a saját

idejükben,

rájönnek,

másképp,

nekik sem megy,

mint meghozni, a

saját döntéseiket.

Hiszen minden döntés,

sokakat, mind másképp

érinthet meg, hinnye.

A saját és mások

sorsáért is,

felelősen döntsél.

Óvjad a segítőket, a

 hivatásukat,

hozzáértően,

 az emberségükkel

gyakorlókat, hinnye.

Mert ha kiüresednek,

már csak egymásra,

számíthattok.

Remélhetőleg,

ebben is egy

húron vagytok.

Az üres szöveget,

hagyd magadban,

nem jó az, idő előtt

se, learatva, azt a.

Ah, ne hagyjad, a

saját nagyságod

fölé helyezni

magadat,

mert

ha, a

tudás

hozzá,

nincsen

benned,

levihet

onnan, a

 hirtelen

keletkező

 huzat, ah.

Elment a

tegnap,

már a

múltad,

éld meg,

a mában,

azt a jót,

amit lehet.

Ki ne hagyd,

a nehezet.

Ne hagyjad

el, a múltbélit,

anélkül, hogy

ha bármikor,

visszanézel,

nyugodt

lehess,

afelől,

jól

döntöttél.

Kihúzhatod

a gerincedet,

tartásos vagy.

Generációsan,

méltóságot ad az,

tartsd tiszteletben,

alapok lesznek, ah,

a következőknek.

A holnap, a

 küszöbödön,

a sorát, úgyis,

megvárja majd.

Hiányos tudással,

ne döntsél mások felett.

Tapasztalva is tanulhatsz,

ön és emberismeretet, ah,

addig, helyezd jó mélyre,

a zsebeidbe a kezeidet.

Legyen szép ez a nap,

tisztelettel legyél,

hogy majd, azt is kapjad.

Magyarországról, Pakson

a Hergál Házból.

Julamami Webnagyi

Ismerve a generációs feladatod, tán teherként, a következőkre nem hagyod. https://julamami.com

Mári néne…

Alternatív

Szeretettel. Julamami

 

 

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy