2011.05.20. írtam,
2016.03.22, hozzá írtam.
Ugye,tartást adó,
az, arra való,
hogy őszinte a szó.
Hátborzongató az alávaló,
ha áll a bál, mert nem lett őszinte a szó.
Van benne adó – kapó, nem gyermeknek való.
Mit kap a gyermek, ha nem őszinte felé a szó,
veszi de nem hiszi,
hogy érte szól az,
mert meg sem hallják.
Ha nem érzékenyek arra, hát
nem látják meg, mindenkinek más a jó.
Megálmodja, az a lélek dolga,
megtervezi, az életét ráhangolja.
Családot alapít és teszi is a dolgát,
reménykedik, néha el is keseredik.
Fáj az, ha elszáll a jó iskola, de a,
gyermekeit el, magukra nem hagyja.
Itt születtem ezen a helyen, ez a Hazám nekem.
Itt tanultam meg, hosszasan hogyan reménykedjek.
Kitartóan várakoztam, 70. éve, most éppen keresem,
a Hazámban a biztosnak tűnő, helyem, megvan már a hitem.
Mintha a lelkem szabadon szállva, idegenbe pottyantott volna.
Ne hagyj itt te, hideg van, hova húzódjak be, nem törődik itt senki,
az ilyen profittalannal, a fázós lelkemet meg, mivel takargatnám be.
Hé te, teszed le a reményt, annak az emberek életében van a helye.
Hol mellettem, hol mögöttem volt a saját reményem, te meg mint a
forgószél, felkaptad és elvitted innen, remélem nem gondoltad, hogy
végleg. Kérlek benneteket, ha látjátok szóljatok neki, hogy várom,
olyan régóta már, hogy elhittem még látom. Várni azt megtanultam,
nagyon. Ismerem a hosszútűrésnek a fogalmát már régóta. Nosza,
nem csak volt, ugye nem lehet, hogy elkésett, de jó is volna, ha
megmaradna, ez a mi népünk Himnusza, ez az egy Hazánk van.
Óvatosan kérdezem meg, inkább csak magamnak mondva,
annak, hogy ki kitől kér bocsánatot, ekkora tétje volna.
