Szerencsés… 2017.10.16. https://julamami.com

Nem vagyunk kevesen, akik már

 átlátjuk, mindezt összefüggésében.

Ez is egészséges folyamattá lett ám,

 életszerűen működik, a tudásunkat adjuk.

Azzal, hogy megtisztelően egymásra lelnek,

mert keresik a magyarázatokat ők mind.

Elérték a legmagasabb lélekszintjüket,

hasznára vannak a Hazájuknak és

az emberieseknek, tevékenyek.

8 éve kezdődött el, létezik, van

lassan megismerjük egymást.

Kommunikálni születtünk, a

 2017. év emberiesei ilyenek.

Teszik a dolgukat, elvették

tőlük, a meggazdagodáshoz

vezető lehetőségeiket eddig.

Idejében beérnek a sorsukat élik.

Mások élik meg helyettük most,

a már megérdemelt jó minőséget.

Hamis förgetegeket eregetnek ők,

 nem tudásalapúak csak nagymenők.

Valaki rákapott mert, rá s megérezte,

hol üresíthet ki, mindenhol mindent.

Térlátás híján beszorulva rohan előre,

nem ismer mást, csak a szerzés érzését.

Ez életidegen ez, az intelligensek látják.

Nem ártva, nem bántva haladnak, ahogy

éppen lehet, s várják, hogy az ámokfutók

mikor teljesítettek, kapnak engedélyeket.

Mintha elköltöztünk volna, olyan a hatása,

mint a megtűrteknek, a mások Hazájában.

Nincs hol kérdezni, ha mégis, nincs válaszuk.

Ide teremtettük a szépet és jót, megvárták, a

 lehetőség is mind az övék legyen mindenben,

csak nem képzelik, hogy mindenki elköltözik.

S rájuk marad a mi szeretett Hazánk, nem ám.

Ó ha látnák ők kívűlről és felülről magukat,

szégyenérzetük lenne, akiknek még van.

2009. óta írtam másutt, most meg itt,

hátha a megelőzésben átmegy, még

 időben lesz és ez nem történhet meg.

Körbeért szabad lett, egészségtelen a

 körforgása, ahol már ott van, mindent

lehet és bármikor mindent meg is tehet.

Úgy is megy tovább, ha bebizonyosodott,

nem egyenes úton került abba a helyzetbe.

Nem lehet mit tenni, ez végig fog menni.

A lelkesek, szívesek, gondolkodók átlátják,

de ember nem bír el vele, hiszen van az Isten.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”,

olyan emberieseknek, akik szeretnék érteni.

Pillanat töredéke alatt, hirtelen nőttek ki,

szerencséssé, az

elhatározásuk

is kellett hozzá.

Nem volt kedvük,

végigélni úgy azt, az

ő sorsukat, hogy amikor ők,

odáig elérnek már szerencsések.

Kicsi a saját Hazánk ehhez, mások

sablonjaitól vergődnek emberek.

Megfordult itt minden hirtelen,

talán ott, amikor könnyezett

az ember, de jókedvében,

oly sokan lettek, s el is

hitték boldogan.

Ők azok akikre

érdemes nézni,

no lám mégis,

különbek ők,

az összeget

 befizették.

Büszke lehet

apraja, nagyja,

attól kezdve az lett,

életük meghatározója.

Kész volt a művük, lettek is

 nagy mindennapos kiváltságok.

Megadták a módján, akárki oda

nem mehetett, mindenféle rangúak

lettek, pénzkérdése csak és mindazok.

Kialakult egy olyan réteg, akikre számítani

lehetett, hiszen azóta lenne mit elveszítsenek.

Másfajta elméletekben, túl könnyen, üresednek,

hát feltöltődnek a számukra kijelölt feladatokkal,

miért gondolkodnának sorsszerűen, jó a könnyebb.

Általános műveltséget növelő (Tenyérolvasó), nekik,

 akik már keresik az élet és sorsszerű, magyarázatokat.

Fontosnak tartják azt, a sarjaiknak tisztán alapozzanak.

Ők megmaradtak kitartóan, elhiszik, hogy van az Isten.

Helyüket feltöltötték, fölöttük döntöttek már közösen,

nem kaphattak munkát itt, egész családok sem, ha úgy

látták, nem éljenzők, eléggé még nem törték be őket.

Betöltötték a kontrollálni tudók, kiüresedett helyeit,

 kerültek be a szövegek, hajlítások miatt át nem látva.

Megtanulható, az is már átlátni, kihallani, megérezni.

S azok akik hivatásuknak tekintik és eredményesek,

őket meg, csaknem veszik komolyan, hiszen, amit

felvállaltak, minőségében, hozzáértően elvégzik.

A tartás, emberi méltóság, már nem lehet sikk.

Még divattá tennék azt és elvárnák tőlük is,

teljesíteniük kellene, a sok ígéret halmazt.

Megesett sokakkal, hogy mielőtt a sorsuk

révbe érhetett volna, mindenük már oda.

Teszik a dolgukat, hiszen a remény létezik,

csak akadnak köztük olyanok, akik szintén

a felvállaltjaikat emberiesként, jól végzik.

Csalóka az, hogy a sorsukat becsaphatják,

a valóságos életfeladataikat elhagyják és

helyette majd megkapják az igazolásukat.

Megmagyarázzák a saját sarjaiknak, miért

nem lehetnek büszkék rájuk, sok emberiesnek

kínjáért, megrekesztésekért, sorstalanságáért.

Mielőtt a feladataikat sorsszerűen teljesíthették.

Hisz ez, ismétlés, ismétlés, ismétlés és valóban nincs

aki megmeri mondani, az ismétlés lefele vivő energia.

Nincs meg az előrevivő, egészséges körforgása annak se.

Nincs benne humor, csak komorság, végtelen szomorúság,

mintha valaki szétosztaná, a fel nem oldottját, a fájdalmait.

Nincs meg a magyaros ritmusa, magyarosan ízes mondata,

nem mosolyognak egymásra az emberek, annak a hatására.

Inkább rezzennek össze, ugyan milyen újat találtak ki mára.

Miért nem kérdeznek bennünket is meg, akik emberiesen a

hivatásunkat gyakoroljuk, azért mert azt adta feladatként.

Nekünk a teremtő, nem vitathatja el azt senki, az emberek,

azzal, hogy megtiszteltek adták meg rá az ő minősítésüket.

A sok tapasztalat, emberismeret, az alázat az emberekhez,

ezek jól működőek, meglehetne tanulni, az emberekért tenni.

Általános műveltséget növelő (Tenyérolvasó), Online oktatásom.

Talán ma még most azonnal bocsánatot se kérek minden szavamért.

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajodna
Julamami védjegy, 2010. év óta,  Heringes Árpádné tulajdona.

Szeretettel. Julamami

 

 

Szerző:

Árpádné tudományos prevenciós ev. Paks. https://julamami.com, julamami.com

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy