Belső határok nélkül, honnan
van a hova, a miértet mi jelzi.
Ami, lefékező erő kicsiben,
nevetséges, ah, nagyban.
Ah, jól érzi-e magát, ha
másokat gátolhat.
Attól bizony,
nem lesz
nagy.
Ha nincs
tisztában,
önmagával,
sem, azzal,
amit tesz,
ha hozzá
nem értően
cselekszi azt.
Se sorsszerű,
sem életszerű,
helyette, üres,
befejezetlenül.
Se ide, sem oda,
nem tartozva, se
fel nem vállalva.
Tolja, a jól kitalált
szekerét, hinnye.
Úszik az árral, a
mondvacsinált,
tengerében, ah.
Nagy dumásan,
felemelt hangon,
nyomja a semmit.
Egy körben, körbe-
körbe, ugyanazok,
ugyanoda és vissza.
Így, nem fejlődik,
ismétel üresben.
Észre sem veszi,
nem figyelnek rá,
de, az sem érdekli.
Nem hiszi el amit lát,
keresi, a szemüvegét,
pedig ott van az orrán.
Kezd hát erősen akarva,
nevetségessé üresedni.
Kinőtte a feladat, ah,
már, a kezdeteknél.
Tán vágyna pihenni.
A lábfeje is előre áll,
előre nézők, a szemei,
belső tartása is van neki.
Vessen, magára, ha azt,
időben fel nem ismeri.
Kölcsönös tisztelet,
mindenkinek adni,
a jóban, a szépben,
a tehetségében is
lehetőségeket.
Legyél hát, igényes,
amit nem tudsz,
tanuljad meg.
Megelőzés…
Fejlődj, maradj,
mozgásban,
rálátással,
értően
haladj.
Egyszer
fordulsz, a
hitelesből ki,
utána és azután,
mit, fogsz, csinálni.
Ha kilátásod sincsen,
mert ismeretlen minden.
Amikor, a saját tükrödet
látod, mindenhol visszanéz.
Amivel, a túlzó se tud ártani,
hiába szeretne, katyvaszolni.
Megrekedt, lejárt, a múltbéli,
önmagát fogja megállítani.
Jó szerencsét, emberek, éljen
a tisztelet, ne fogyjon ki a hihető,
társuljon mellé, a valóság békésen.
Magyarországról, Pakson a Hergál
Házból, szeretettel. Julamami