Az én vagyonom más… 2016.11.11. https://julamami.com

img014img015img016img017img018img019img020img021img023img02467Kép037tenyer 00443Kép015

Egy reggel ébredés után, lerajzoltam a 330 rajzot, estig tartott.

Turizmussal, idegenforgalommal foglalkozó, minőségi helyen

 H. Nagy Júlia néven, szolgáltattam. Hazai és külföldi

csoportoknak tolmácsokkal tenyereket olvastam.

Nagyon sikeresen, már az első 7 évben,

nem kell bizonygatnom nekem.

Most eljutottam odáig, hogy

megvehetné tőlem olyan

ember, vagy cég, akik ezt

a maga minőségében

tovább is gyarapíthatnák.

Életem és lételemem lett,

olvasni a tenyereket, oktatni

azt amit csak én tudok még.

Nem lehet kiszeretni belőle,

minden tenyér és ember más,

kitűnő elhivatottság ez maga.

Ne menjen kárba, ez egyedi,

amit feltaláltam. Vagy be és

megtanítanék rá annyi erre

jelentkezőt is, akik a Hazámat

ezen a területen híressé tennék.

+36 30 2470 589, hogy halljuk is

egymás hangját amikor tájékoztatom.

_MG_5596
Amikor már tudom, amit az Isten nekem adott, át is adhatom, emberiesnek lenni a legjobb dolog.

 

Magyarországon születtem, itt neveltem fel magamat,

 taníttattam, tanultam azoktól, akiknek a tudását is jónak

láttam, ahhoz, hogy amit nem hoztam, ne legyen hiányom.

Az én Hazám is, benne élem meg azt amit lehet, s oktatom

a jelentkezőket arra, a tartásuk, méltóságuk maradjon meg.

Itt éreztem meg az érkezők által a Hazaszeretet érzését is.

Ez minden vagyonom, a tapasztalt tudásomhoz mérjetek.

Láttál-e már, ilyen rajzokat magyarázó, oktató, tanítókat.

Mert ha igen, akkor már megint megloptak engemet.

Az egyetlen vagyonom ez, a szellemi tulajdonom.

Eddig nem jutottam kettőre, mert az egynél,

 döntöttek, hogy a második nem jár nekem.

Nem kérdeztek, hogy mit szólnék hozzá én,

eldöntötték, meghagyták meglepetésnek.

Ezért óvatosan gondolok minden nap a

holnapi napomra, hiszen ki tudja, most

éppen ki mivel lep majd meg, hogy azt

amiről úgy tudtam az enyém, már nem az.

A tudásom, amíg a sok – sok ember megtisztelt

engemet és hozzám érkeztek, megtapasztaltam

azt is, ami rám is vonatkozóan jól jött nekem mint

információ, hogy miért néznek néhányan hülyének.

Megértettem, hogy a legnagyobb hibám az, hogy

nem nézek másokat sem hülyének,

hanem igyekszem úgy bánni

velük, mintha önmagammal

tenném, tehát nem ártok,

nem bántok és magamra

is jól vigyázok, itt vagyok.

Magamat neveltem fel

lelkes, szíves, gondolkodó

lettem, mert észrevettem,

ha a mintákba bonyolódnék,

az életem nagyon elromolnék.

Felnőttem, amit nehezen élnek

meg azok, akik azt látják,

hogy valóban ilyen vagyok.

Ha hagyom az első 7 évben,

és mások menedzselésében

maradok és nagyon híres

leszek, tán már nem is élek.

Időben mondtam ki a nemet,

ezt megérezve ismertem fel a

 saját és generációs határaim.

Megéltem a sok rosszat is, s

tapasztalt általuk is vagyok,

várom már a jókat nagyon.

Magam teszek magamért,

ehhez szoktam, eljutok a

 falakig, most oktatnám már,

azokat is, akik unatkozva nem

értik, az életük miért üresedik.

Minden helyzetben van még egy

lehetőség, a megelőzésem szerint.

Emberek által emberies, hála Isten

nem tökéletes, csak tudom azt amit

nekem szánt átadni az Isten, ha ez

megérintett téged, tanuld tőlem.

Emberiesnek mondom én is

magamat, nem tudok,

csak abból kiindulni,

hogy nekem jó

legyen, mert

ha látom,

hogy

másnak

az nem jó,

akkor magamat

lefékezem, nem

száguldok el senki

mellett úgy, hogy az,

az ő kárára legyen.

Hát ilyen lettem,

szoktam mondani,

ne tessék rajtam

már gyakorolni,

mert azt már

ismerem,

amikor

hülyét

csinálnak

énbelőlem.

Tapasztaltként

eljutottam oda,

hogy azt hittem,

majd az Isten azt

is megoldja, amit

én  még nem is

ismertem fel.

A pénzt majd,

odateszi egy

reggelre és

jelzi, hogy

most már

megérdemlem,

hogy nekem olyan

is legyen, a hiányát

már jól felismerem.

Nem tudtam, mert

nem láttam, hogyan

kell összegyűjteni,

abból, ami éppen

befedett mindent.

Sosem értettem,

másoknak, hogy

megy az, ha én

mindig dolgoztam,

s nem értem a végére.

Nem tudtam ki vagyok,

mi lenne az ami előre

is vihetne, abban amiben

éppen vagyok, tanultam hát

azt is amit még nem tudtam, a

 tapasztalatommal összevetettem.

Rájöttem rajtam is múlik, ki leszek,

s igazodni tanultam, amihez lehetett.

Egyedül születtünk egyedül vagyunk,

azért, hogy amit nem tudunk meg is

tanuljuk még idejében, hogy a sors

ne csak egy szó legyen.

Magam kínján tanultam

meg mindent amit tudok,

nem járt az sem meg nekem,

amiről úgy tudtam a feladatom

elvégeztem. Ha mások már arra

készültek közben, hogyan tegyék

azt velem, hogy megint érezzem,

nincs értelme, úgy sem lehet meg.

Nem léphetem át a mások hiányát se.

Ma már megértem, hogy ki mit hozott

generációsan és minek következtében,

lehet neki még fiatalon is meg mindene.

Tudom, látom az nem életkor függvénye.

Valakinek meg kellett alapoznia azt úgy,

hogy ő szenvedte meg a (nincsek) sorát,

a következő generáció élhette meg azért,

a jót és a szépet, mert valaki letörlesztette.

Hiszen az volt a dolga, a generációs feladata,

 felfogtam és megjött a sorsomhoz az eszem,

 másképp is látva, már nem szenvedtem tőle se.

Bocsánatot kérni is tudok már nagyon régóta, a

  sorsom sikerével még tartozom magamnak biza.

Így megkérnék minden olyan embert, aki ott a

hatalomban van, ha nem érti, s egyet se az én

tudásommal, döntsön máshogy, de már ne ártson.

Ne alább, itt vinni a sorsomat, nyugodtan hagyjon.

Én már látom az embereket, lelkesen, szívesként,

gondolkodva is tudnak ők, pénzbeni gazdagságot

is teremteni, ha ki tudják várni az időt, amikor

jön a sorfordulójuk és kiviszi őket is a partra,

s ott ők már a saját sorsukat megalapozva,

tudnak úgy élni, hogy nem ártva haladnak.

Különös oktatás, nevelés, legyen neked is,

megengedte az Isten, ebből élhetek meg,

 szeretnéd, hogy a tied is legyen, vedd meg,

van rá módom, hogy engedélyt adjak neked.

Eddig, nem adtam engedélyt az oktatására,

tévedési lehetőség se legyen, ezért, jól látható

helyre fogom kirakni, hogy kik vették meg tőlem.

Kiknek engedélyeztem, az Általános műveltséget

növelő (Tenyérolvasó) és a Julamami használatát.

Igazolni tudja azt aki elvégezte nálam, hitelesen.

Szeretném átadni, oktatni és meg is tanítani,

arra azokat az igényes embereket, akiknek

nem mindegy mit élnek meg körülöttük az

emberek. Szeretnének ők is minőségi életet

élni abban is, amiben éppen lehet, amit ad ez

az Általános műveltséget növelő (Tenyérolvasó)

tréning nekik, azzal, hogy megtanítom őket arra,

hogyan marad meg és fejlődik tovább a tartása és

méltósága, annak az embernek, aki erre igényes.

Akinek nem fontosak mindezek, ők nem jönnek

el hozzám az oktatásra, mert élik úgy az életüket

ahogy nekik az a legjobb, vagy gazdagodnak abban,

amiben éppen lehet. S nem törődnek vele, hogy

mit szólnak ahhoz a többiek, akiknek betevőjük

sincsen elég, de közben gazdagodnak lelkileg.

Győzzél meg, legyőzni könnyű engemet, nem

harcolok se veled, sem ellened, az oktatásig

jutottam el. Azt tenném és reménykedem,

hogy akad egy olyan ember a Világban,

aki megérzi, megérti, meglátja, hogy

mennyiben lehetne az én tudásom, a

 nagy pörgős életüket élő embereknek,

a saját sorsuk keresésében a hasznára.

Adjon az lsten minden földi jót, mindenből

annyit, ami éppen most, nektek is a legjobb.

Logo

Ismerem mint a tenyeremet tréning szeretettel.

Julamami

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy