Amit teszel másokért…2019.08.06. https://julamami.com

Amit teszel másokért, lehet, több generáció

is szükséges hozzá,

mire, a jó körbeér.

Ah, annak az

energiája,

hozzád is

visszatér.

Amit teszel

mások ellen,

esetleges az,

más a formája

még, ugyan, ah.

Holnapra, veled

szemben, már

 elkápráztatna,

jól felbátoríttatva.

Az is lehet, másoktól,

kapod majd, amit adtál.

Amíg nem ismered fel,

a saját határaidat,

minden,

gyorsan

visszahat.

Mindenféle

rosszat kaphatsz,

ha szintet nem váltasz.

Kihasználható maradsz.

El is hiheted, hogy

csak az létezik,

amit mutatnak.

Vagy veszed a

fáradtságot és

megtanulod

kezelni.

Az először,

csak nehezen

észrevehető, jót.

A jó embereknek valót.

Ha nem vállalod fel, azt sem,

hogy merre tartanál. Ugyan már, hát,

 tán, az útjelzőkkel is, nehezen boldogulnál.

Tapasztalatom szerint, az emberek, nem ilyenek,

vagy csak olyanok. Két oldalunk van, hát abban erősödünk

éppen, amiben szükséges, az aktuális fejlődésünkhöz adottban.

Jól gondold meg mit kívánsz, mert ha megkapod, abban fogsz élni.

A saját sorsunkat, nekünk illene megoldani, megélni, teljesíteni, ah.

Ne mond azt, hogy vége, fordulj meg, így már, te kerültél, az elejére,

ha már rájöttél miben hoztál tehetséget, neked fontos kiteljesítened.

Persze nyugodtan tolhatod a mások jólétét, nem vezetni született és

biza, vezetésre adta a fejét, elhiteti veletek, azt majd nektek is lehet.

Pedig, csak saját magára gondol, tudja, dönteni nem mertek, hinnye.

Keressed benne, az emberséges vezetőt, ne a programokat nézzed,

ha minden, egy tőről jön, oda is megy, a többiek reménye, az Isten.

Segíts magadon az Isten is megsegít, ezzel oldom meg, már sok éve.

Mind egyedül születtünk meg, saját sorsot élünk, másét nem tudjuk.

Hisz akkor nincs alap, a sarjak, a semmibe nem kapaszkodhatnak.

Julamami
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy