Hahó ember, köszöntelek… 2017.09.07. – 2021.09.07. https://julamami.com

Köszönöm Isten, megértettem.

Ősz lett a hajam, de lelkesen,

szívesen oktatok, nevelek.

Vannak akikben a tisztelet

nem honosodott soha meg,

mert elkényelmesedtek és

nem szeretnének változtatni.

Így a Világ elmegy mellettük,

részesei a fejlődésnek nem

lehetnek, élni így is lehet.

Vagy megtanuljuk és fel

is vesszük az életünknek

a ritmusát, úgy, hogy azt

éljük ami a legjobb nekünk.

Tehetséget hozunk mind,

valamit ami által ki is

teljesedhetünk.

Ha meglátja,

megérzi,

kihallja,

valaki

ott,

ahova

érkezünk,

szerencsésen

a sorsunkat éljük.

Meglátni kívülről  azt,

amit belül nem láthatunk.

Azt jelenti nem azt hozzuk,

de megtanulhatunk úgy is élni,

hogy átlátjuk, kihalljuk, megérezzük.

Azt mondják akik már örültek ezeknek,

mintha kitágulna a megszokott ritmusuk,

vagy mintha először járnának ott úgy látják.

Tisztán meglátják azt, ami a valóságban van.

Örültem, amikor rátaláltam az emberek

tenyereiben a megoldásukra, a saját és

generációs jeleik, feladataik mutatják.

Minden tenyértérkép más és mást

mutat, még az egypetéjű ikrek

tenyereiben sem ugyanaz.

Viszont generációsan

nem szabályosan,

átvetülésekkel,

kihagyásokkal,

ott sorakoznak

mint egy matematikai

képlet a megoldásokkal.

Tiszteljetek meg tanuljátok

meg, ha már érzitek a hiányát

a meglévő eszközeitek, már nem

visz előre benneteket, gyertek, én

tisztelettel oktatlak erre benneteket.

Felnőtteknek szóló nevelés is van itt,

amikor ráébrednek, nem is látták eddig,

azt ami itt megoldásként kikristályosodik.

Azután boldogulnak abban amiben addig nem,

s tudják segíteni a szeretteiket is, nem máshova

mennek, családon belül intézik, ami még oda való.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

várom a bejelentkezőket, tisztelettel.

Online lehetséges, hogy ne

legyen gátja a tanulásnak,

a Világból bárhonnan.

+36 30 2470 589 számon.

Szeretettel.

Julamami