Szerencsés napot… 2017.01.11. https://julamami.com

Ha tudnád azt is, amit te még most

sem, tapasztaltál egyszer se meg.

Bizony bekönnyesedne akkor,

mindkét szemed, ha neked

is szembesülnöd kellene.

Azzal is amik mellett,

elmentél, s nem

vetted te észre

idejében azt se.

Ami akkor még

a segítségükre is

lehetett volna tán,

 még megelőzésként.

Az ő sorsuk mellément,

mondhatod, hogy te nem

vagy felelős azért sem.

Hisz mindenki a maga

sorsának a kovácsa,

de üllő híján, hiába

az ő nagy kalapácsa.

A múlt, a jelen, a jövő,

boldogulni tanulj meg

a (most valóságában),

ne csak álmodban.

A szeretet a kulcsa

mindennek, ami nem

 üres, inkább emberies.

A racionális oldalad a

párja a lelkesednek.

Működhetnének jól

együtt, de egymás

nélkül nem helyes.

Hiányossá válnak,

a kiteljesedésük

helyett leépülnek.

Ha mindenáron,

csak azért is akar,

az látszik is már,

ő se lát, se hall.

Meg is rekedt egy

láthatóan alacsony

szinten, jár csak köbe és

nem érti, mi történt vele.

Akart csak, nem fejlődött

közben egy cseppet sem.

Lélek, szív, gondolkodó agy

nélkül nem megy úgysem.

A lélek adja az impulzust,

a szív a ritmust, az agyaddal

pedig általuk a döntést hozod.

Toporzékoló óvodásként nem

maradhat meg a felnőtt életében,

 nem fejlődhetett, hát megrekedt.

Ha észreveszi, ha tán nem, mellette

mindenki aki fejlődő képes elhalad.

Mire eléri a betervezettben a sikerét,

már egyedül maradt, s csak azt látja,

kikerülik a többiek, csak gátolná ő

 a hétköznapi fejlődésükben őket.

Azért néha még annyit tapasztal,

hogy egy lesajnálót integetnek neki,

de ha tudna olvasni a tekintetekben,

meglátná, nincs is felé tisztelet semmi.

S akkor elkezd erősködni, megmutatja

még a tartalékait, egy pillanat alatt nagyon

nevetségessé válik, azonnal kiviláglik, hogy

nincs benne semmi magától, így nem

 tud adni, hiszen csak kapni szokott.

Hát nincs mit mutatni magából,

nem tudja, ha a kiüresedést

elérte, fel kellene töltse,

valamivel amit tanulva,

több lehet ő is azáltal.

Különös oktatás, nevelés.

A megszokottban is mindenki

mástól volt az és összeadódott,

a többiek általi többletükkel is,

hát különbnek látszott annál is,

mint akivé ténylegesen válhatott.

Önmaga fölé kimagasodott, s ott nem

védte már őt senki meg önmagától sem.

Nem óvja már a, generációsan hozott

többlete se, kikopott mellőle,

a múltjukat idéző tartalékolt,

már nincsen abból semmi sem.

Neki kellett volna odateremteni,

a saját kútfőjéből is bele, hozzáadva,

  nem felélve, sőt ami ott volt, azt is elvéve.

Ha nem ismered a sajátod és a generációs

feladatod, megtörténhet veled is bármikor,

hogy túlmentél, a kezelhető határaidon.

Ismerd meg az igaz valódat, s azt is, hogy

a tenyered térképe mit mutat, honnan a

hova és mikor nem kellene mellé menni.

Mert igen hosszú idő lesz az, amikor vissza

lehet azt is a megváltozott életminőségedbe

igazgatni, alapok nélkül meg nincs ott semmi,

csak a látszat, magyarázkodhatsz, üres szó az.

Megelőzés, megelőzés, megelőzés, azoktól

akik átlátják, ki is hallják, megérzik és élik

emberiesen, nem kikopik, hozzáteszik.

A most, nem a múlt, a megélhető jelen,

ne halogasd holnapra, mert akkor nem

lesz annak alapja, de már jövőképe sem.

Én szóltam mindenkinek, akinél azt igen

fontosnak tartottam, hogy időben legyen.

Szép napot kívánok emberek, áldjon

meg az Isten minden földi jóból

annyival, ami a legjobb nektek.

Szeretettel. Julamami

Heringes Árpádné, Julamami védjegy.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Heringes Árpádné online önismereti oktatásomként. Általános Műveltséget növelő (Tenyérolvasó), az önbecsülésünkért. Julamami védjegyesen.

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy