Sorsod, generációs feladatod,
mindenkinek más, jobb ha
azt is tudod. Szóljál érted,
kérjed ott ahol megteheted,
hallják ki a mondandódból.
Nem azt akartad, csupán az
jutott, mert nem tudhattad,
a saját sorsod a felelősséged.
Ha nem azon a szinten éled,
amiért már az elődeid tettek,
akkor bizony nem becsülöd,
sem őket, se magadat éppen.
Azt mondják mindíg van lent,
az nem mindegy, mennyivel
van alatta az elértednél. Hol
érzed már, hogy ott tartasz,
ahol a belső kontrollod jelez.
Kibillenhetsz az egészséges
egyensúlyodból, biza, végleg.
Amikor ezeket átéltem naponta,
a gyakorlatban a teremtő Isten, naponta
nekem adta. Segítségére lehet másoknak is
úgy gondoltam, hátha nem keserednek meg.
Tapasztalás nélkül nem megy, nem csupán azt
is szükséges tudni, gondolkodva jó élni.
Nem mindennek van alapja,
ha felfújva van láttatva,
de nem is mindig,
egy időben, mutatja az,
meg magát, a telítettel.
Van, hogy csak később
mutatja meg a valóságot,
feltárul, kilátszik az alja, ah.
Van úgy, elég az, ha a számok
kápráztatják, a hozzá nem értőt.
A folyton, folyvást, csak teljesítést
elvárókat, hiszen nem ők teljesítenek.
Úgy befogják a Népet, hogy gondolkodni
ne legyen idejük, a megélhetésük foglalja le őket.
Megszokta a döntést, csak nyomja, nem tervez,
nem szán időt a minőségre, takarítja ki és rávetíti.
A mennyiség, az életszerűtlen elávárások sora, nem
elégedett, fel sem fogja, régen túlment önmagán
Kontrollálni sem tudja, nem látott olyat soha,
azt se, hogy minden a kezdeten múlik, ha jó
és szép a minta, a Hazánknak a javára.
Nem biztos, hogy a Népnek túl
sok lenne, attól a
saját pénze.
Megmarad a
tudása, nem
kopik ki. Inkább
bővül, boldogulhat,
azzal egész életében.
Aki látja, tetején az alja,
neki azzal nincs dolga.
Nem szól hát semmiért,
magát jól összehúzza, ah.
Nem tudja, ah, felszínen
van már, a saját hiánya.
El nem titkolhatja, látszik
ami látható, a tekinteten
átható, hahó, hahó, hahó.
Cinkos, aki néma, ha ki nem
kiálthatja, jól megfogalmazza,
megérti, van aki nem való oda.
Nem szól, nincs kontrollhoz joga,
az alázatot nem ismerőknek a sora,
a túlzáshoz jól hozzászokva nyomja.
Táncol hiszen nincsen jobb ötlete, hát
vissza oda ahonnan indult, nem tagadja
meg önmagát, nincsen sajátja, utánozza.
Tán felébred a minőség, ah, kifáradt, a
mennyiséges, már, nincs motivációja.
Nem tud már, láthatatlanná válni se.
Hisz közben, fejlődött, szégyenli már,
nem hallgatott, a belső kontrolljára.
Ameddig az engedte, túlment rajta,
a visszaút, gyakran, egy pillanat csak.
Rájön amíg másoknak a malmára hajtva, a
kiváltságok mellett döntött, el is fogadta.
Kihasználta a lehetőségeket, pedig biza,
megengedhette volna, hogy megfizesse.
Maradt számára, a maradvány is mind,
nem tud mit tenni, azt fel kell vállalja.
A számok világát, van aki átlátja,
az lenne az ő minőségi feladata.
Ugyanúgy adhat továbbra is, a
látszatra. Csupán körbeért az,
amit learatott, miközben, nem
vetett, már látszik elbírtokolta.
Ne hidd el, hogy csak úgy mindent
lehet, a felelősség is energia, meg is
talál, előle, el nem bújhatsz, hinnye.
Felszínen lenni, kikerülni a nehezet,
azt is lehet, a tudás, jó minőséget ad,
magát, az értelmes, tartalmas életet.
Adjon az Isten, minden földi jóból,
annyit. akkor, amikor az a legjobb.
Szakmai tudásához az emberséges
tartása adja az ő méltóságát,
jól kommunikálva kitűnő az.
Kellemes időtöltést kívánok.
Magyarországról, Pakson a
Hergál Házból. Szeretettel.
Julamami