Kivárás… 2016.11.27. https://julamami.com

madár
A boldogulás után jön a boldogság, a siker, ehhez szükséges ám, a sok- sok tapasztalás. Julamami

Szegény Hazám Csodaszép,

ide teremtettük a szépet

és a jót, ez a Hazánk, mi a

jót és szépet megvárnánk.

A hitem segített maradni.

Megelőzés, megelőzés és

megelőzés és megelőzés.

A saját lelki szintetek alatt

minőséget adni igen nehéz,

tanuld meg hol a te szinted.

Julamami Magyaros Agyalósa

által te is megtanulhatod most is.

Hazánkban ismertük meg azt amit

mi Hazaszeretnek nevezünk,

gyakoroltuk a hivatásunk,

hozzáértéssel, tettük azt

amiért a Világból eljöttek.

Kívül hagytak, mielőtt még

a sorsomat teljesíthetném, a

  lehetőségemet várom még.

Hát a magam módján jelzek,

a jóban, rólam megfeledkeztek,

a sorsomat végre teljesíthetném.

Mond mikor leszek befogadva ott

ahol megszülettem, ahonnan el,

elvándorlok az online Világba,

hogy szerencsét próbáljak, mint

az aki szeretné tudatni a Világgal.

Hahó Világ, én valami szépet és jót,

emberieset, a lélekhez, a szívhez és a

gondolkodó agyhoz szólót találtam fel.

Tudod, amikor már nem megy át a szó,

családon belül is akad amit nem tudtok,

ti helyrehozni a régi módszereitekkel se.

Elbeszéltek egymás mellett, mondod és

mondod én értem, már 10 éve annak is,

hogy ezekre a jelekre a tenyerekben

ráleltem, megtaláltam a feladatot.

Ami számomra annyi, hogy hol itt,

éppen most, hol meg másutt is fel-

fel bukkanok, a julamami.com erre

 is való, hogy legyen állandó, hiszen a

Julamami védjegy, ahova odateszem, azt

is jelenti, hogy ne piszkálja nem az övé.

Viszont szívesen járom online a Világot,

annak megfelelően, hogy éppen milyen

serveren időzök a julamami.com által.

Szeretném, ha sok ember tudna már

úgy kommunikálni, hogy értsék is.

Amerikában is időztem úgy tíz éve

már annak, joslas.org volt az első,

a Julamami a második, három a

magyar igazság, ez itt a harmadik.

Tanulj meg 2016-ban számodra jól

kommunikálni, hát te sem veszed

észre, hogy másokat már nem is

értesz, neked kellene fejlődnöd,

ne másoktól várjad, az emberies

kommunikáció a jövőd felé vinne.

Ezt gyakorlom immáron, most sem

vagyok egyedül itt, sokan értik már.

Aki még nem érti azoknak fejlődnie

lehetne ezáltal is amit csak én tudok,

egyenlőre, keresem most is a már

alkalmas emberieseket a Világból.

Oktatnám őket, hogy tudják ők is.

Ismerem mint a tenyeremet,

hiszen másnak olyan nincsen,

egyedi mint mindannyian mi.

Ide is azért jöttem, hogy az

oktatási lehetőségemet itt

is nevesíthessem, ez most

nem sikerült itt nekem sem.

Keresem az oktatáshoz most

is a lehetőségem, nemsokára

odébb is megyek. Megtaláltok

ha keresnétek, julamami.com

szeretetbenelni.com domain

által, én még időben szóltam,

köszönöm, ha megtiszteltek.

Magam találtam fel, rajzoltam

le és oktatom, azon értőknek,

akiket már nehezen értenek a

többiek, s azoknak akik már ott

tartanak, hogy észrevették azt

a hiányt az életükben, ami a régi

módon nem megy, kezelhetetlen.

Vajon ismered-e már önmagad

eléggé ahhoz, hogy felismerd

magadban a jót és rosszat.

Magamat nevelve jöttem

rá arra, bizony többféle

döntést is hozhatunk.

Adott pillanat műve,

hogy ki észreveszi, ki

meg még abból sem,

a helyeset és elmegy

a helytelennek irányába.

A jó gazda, legeltetheti a

szemeit, a jóltartása árán,

a visszáját is sokan látják.

Ott meg jön mint a zápor

a sok mindenféle, ami által

boldogulni szeretett volna

és úgy, hogy nem értett ő

ahhoz még egy kicsit sem.

Szembesül és mindennel,

emberies nyelven oktatok.

Tolerancia tesztnek hívom,

sokan vagytok a Hazánktól

távol, ti nem kell fordítsátok.

Van aki tudja, van aki még

nem, ha hiszitek, ha nem

szerencsére van az Isten.

Lehet úgy is gondolkodni,

jaj de sanyargat az élet.

Vagy úgy,

hogy

kivárom.

Ettől tele

van a lelkem

jóérzésekkel.

A tartásom meg

erősödött újra,

mert nem mások

szerint éltem meg, nem

ártottam, nem bántottam,

az igaz, hogy lassan haladtam.

Egészséges maradt a lelkem,

a saját életritmusomban élek,

élem amit a sorsom elém tett.

Nem várhatod senkitől sem,

hogy a te életritmusod,

az övé is legyen.

A legnehezebb

 az életben a kivárás,

a türelem, másoknak,

az életritmusának

megfelelően élni.

Kivárni amíg a

saját életritmusod

újra át tudod venni.

Nem a viszonyítás

az ami adja azt az

alázatot, ami ahhoz

szükséges ott, hanem a

saját ritmusodban kivárás.

Figyelj közben másokra is,

foglald el magadat,

merülj el,

valami

neked

jóban,

ne

legyen

sürgetés

a szavaidban.

Megbetegedhet

a zsenge, a gyenge,

ha csak sürgetés van

a szavaidban felé.

Hiszen

ahelyett,

hogy

teljesíteni

is tudna,

már újra

ráfigyel,

az általad

felsoroltra.

Vajon mit

sorolsz

még,

mit

vettél

zokon

éppen közben.

Nem mindegy,

azt érzi-e elfogadó

vagy vele, szereted-e,

annak a  teljesítéséhez

  is türelmes vagy-e.

Vagy

sürgeted,

mert már

szeretnél

túl lenni

azon és rajta.

Már a következő

feladatra gondolsz,

de még erről is

beszélsz,

ez is

átmegy felé a

 figyelmetlenséged,

azáltal aztán téved is.

Addig visszasimogatható

amíg nem megy túl a szó,

érezhető rezgések ezek.

A kulcsa az egésznek a

kérem szépen és a

megkérnélek

arra,

ebben

ott van

a türelem

energiája.

A bocsánatot

olyan nehezen

tudják kimondani

egyes emberek.

Pedig attól is

erősödne a

lelkük nekik is.

Inkább bonyolódnak

bele az igazságuknak

megmagyarázásába.

Sok éve nem fontos,

hogy igazam legyen,

megtanultam, mások

is megtanulják időben.

Segíts magadon és az

Isten is megsegít, te

intelligens energiának,

én Istennek nevezem.

Logo

Magyarországról,

Pakson a

Hergál Házból.

Heringes Árpádné e.v.
Műhely, a megelőzésért. Szeretettel. Julamami védjegy

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy