Bocsánat,  ha nem érdekel  a  valóságos, kérlek ne olvasd el.

Miért nincs értünk szóló, miért mások kényelméért

élünk úgy, mintha, minden mindegy lenne,  hinnye.

Azt, amire egy dologban végig érünk,  ah,  jön a következő teher.

A gondolkodó agynak az egészsége miatt,  napi sikerélményre van

szüksége, hinnye. Ahhoz, hogy boldogulni tudjon általa,  aki  azt

gondolkodóként naponta használja, mert van hozzá térlátása.

 Ha nem tud  gondolkodva élni,  bizony leépülhet,  hinnye.

Ez itt a Hazánk, ide teremtettünk szépeket és jókat,

innen várjuk azt az összegű nyugdíjunkat,

amiből gondolkodva megélhetünk.

S ne legyen kiszolgáltatott, se

éhesen ténfergő gyermek.

Szebben nem  tudom

megfogalmazni,

bocsánat, ah.

A kicsiktől

miért várod el,

azt amit a nagytól.

Magát tartja el, nem

lenne ráutalva a döntőkre.

Az emberséges oldalát nézve,

nem  mindenki lehet, mindenben  jó.

Mi lenne, ha a szeretett Hazánk rólunk  is

szólna, a  fejlődésünk lehetőségét megadva.

Az átlátását megtanulva, ami a hiányt okozza.

Legyen és maradjon meg, az önbecsülésünk, ah.

Győzz meg, legyőzni könnyű engem, nem harcolok,

se ellened, sem veled, érted sem, oktatnám azt amit feltaláltam.

Hisz pont arról szól, az oktatásom nevelési része,  hogyan segíthetsz

magadon, azokban, amiktől aztán felnőhetsz, az anyagi jólétedig, ah.

„Az agg is lehet,

egész életében gyereklélek, a gyermek  lelke,

egy ártó pillanatba, bele is öregedhet, hinnye.

Szinte nem volt nap,

amikor ki ne hajtott volna a bricskával.

Érezte a lelke, nagyon fontos,

hogy láthassa.

Egyszer egy napon, amikor szomorúan hajtott

hazafele, meglátta, szinte  osont a leányka,

de a tartását, emberies

méltóságát nem

fedhette le.

Valamiféle szakajtó volt a kezében,

letakarva, tele valamivel.

Elég volt  tartania,

ahogy ment volna át a másik  oldalra,

hogy ne ijessze meg,  óvatosan kanyarodott  be.

Nem  hagyhatta, hogy megint eltűnjön, az egyik

ajtó mögött az átjáróházban.

Jó napot kisasszony, köszönt rá.

Úgy megijedt a leányka, hogy a dióbelek  a

szakajtóból, szana – szét szóródtak.

Befékezte a kocsit,  megállította a lovat,

leugrott, hogy segítsen  összeszedni.

Ahogy lehuppant, újra megijedt a kisasszonyka.

Ami benne maradt  a szakajtóban, még az is odalett.

A lányka keze, lába remegett, belepirúlva, otthagyta a széthullott

diót és elszaladt. Utána nézett,  annyit már látott, hogy messze nem

mehetett onnan. Nem   ártana az ismerkedésüknek  többet,  rábízta a

holnapra, ebből még valami jó is lehet.  Az öltözékéről tudta, nagyon

takaros, de nem úri kisasszonyka. Elképzelte sokféleképpen,  a

legközelebbi találkozásukat. Udvarolgat éppen egynek, néha

beszélgetnek, de őt elfogja  a kuncogás,

amikor úgy jár- kél, mintha nem

is a  földön járna.

Nem tudja komolyan venni,

hiába a feltűnően nagy igyekezete a leánynak”.

Emlékszel még a szeretete, a tiszta adni tudó érzésre.

Nézz mélyen a lelkedbe, ott lakik benne.

Becsüld meg a pillanatot,  amikor

boldog vagy, mert egész

életedre kihathat.