Vannak helyzetek, amik mást mutatnak mint a valóság,
ahhoz, olyan emberek akik tudják, ha ott ők magukat,
megmutatják, az a látszat, arra ott tanácsot kaptak.
Ők is tanulni jártak oda, az okleveleket lemásolják, s
azt a saját lelkiismeretükkel elszámolni nem tudják.
Tiszta tudás, tartás és méltóság, itt így működik ez,
az Isten ajándéka, a sok tapasztalásom gyümölcsei.
Nem tudtam tanulni senkitől se, magamat neveltem,
a sok embertől akik megtisztelnek tanulok mindent,
ami látható most is a tenyereikben, 24 év alatt lett ez.
Megtaníthatnék sok intelligens embert erre a tudásra,
legyen nekik, minden körülmények között méltósága.
Általános műveltséget növelő (Tenyérolvasó), eladom,
olyan ember vegye meg, aki jól üzletel, hiszen én nem.
Elrontani nem lehet, megtanulni nem mindenki képes.
A középső ujjunk az emberies, a tolerancia, jó ember,
ujja, van akinek odaszalad fel a leghosszabb
vonala, persze az is fontos, hogy
azt a feladatot kitől hozta.
Apai vagy anyai ágról-e.
Mikor érett már arra,
hogy azt meg is oldja.
Nem véletlenül van
pont ott és tart oda,
az időnk, az Istennél.
Így aztán lehet sürgetni,
mindhiába, el is lehet azt
túl korán érni, hiábavaló,
minden próbálkozás, a
sorsunkhoz idő is jár.
Hozzáértő az aki azt
érti, a tudásszintjét
elérte ahhoz, mert
az elődei alapoztak.
Nyugodtan ráállhat,
alapként arra építheti,
a saját sorsában haladhat.
Életem a sorsom, sorsom az
életem, szoktam fogalmazni,
amikor az oktatáson a nevelés
zajlik, a saját sorsához nő fel vele.
Nem lehet becsapni a lelket, szívét,
gondolkodó agyát, mert ott jelzik azt,
mi, hogyan érinti abban a helyzetben.
Mi az amire még nem érettek akkor,
mit kellene tanulniuk ahhoz, hogy
biztonságos kapcsolatuk legyen.
A rájuk ható külvilággal, kezelhető
legyen minden új hatás, nem lehet
tépelődni, gyors pörgésben a Világ.
Túlment, úgy szoktam fogalmazni,
amikor azt látom sorsolvasás közben,
hogy ő eltért, túlszaladt, új problémát
csinált magának, arra nem érett még.
Nem tudja segítség nélkül megoldani
akkor, nem mindegy kiben bízik meg, ha
nagyon eltért sok minden, a valóságtól,
azt kezelni egy idő után lehetetlen már.
Kitalált, mondvacsinált helyzeteket lehet
kerekíteni, csakhogy visszaköszön az majd,
a legváratlanabb helyzetekben szégyenülhet
meg, a mondvacsinált nem illik oda, a többi közé.
2017. évben tudás nélkül nem szabadna vállalni,
olyat amihez még nem ért, másokra lesz kénytelen,
hagyatkozni, hiszen nem ért hozzá ő, tudás nélküli.
Minden felszínre jön, ami nem illik bele, a ritmust
nem tudja felvenni azokkal, akik arra éretten már
odaillenek, mert elérték azt a szintet és sorszerű lett.
Ismerem mint a tenyeremet, én ismerem a sajátomat,
másoknak meg ajánlom, tiszteletem, tanulják ezt meg.
Nem véletlenül íródott bele és mindenkinek más és más.
Az egypetéjű ikrek az életük során, kiegészítik egymást,
a tudásuk másban van, egy szinten az ikertestvérükkel.
Nem véletlenül lett a család összetartozása fontos,
viszont nem azt jelenti, hogy mindenki egy szinten
lehet egy időben és bármiben, hiszen pont azt látom.
Ki épp akkor, ő meg máskor éri el abban a helyzetben,
a saját sorsát, s az, különböző idő és élethelyzetekből,
adódóan tevődik össze majd. Generációkon keresztül
mindenki megteszi a maga nehezített feladatait és az
összeadódik. Lesz belőlük egy széles sávban működő,
tevékeny, dolgos, ki miben tehetségével kiemelkedő.
Generációsan biztos alapokat nyújt majd a többinek,
akik arra nyugodtan tervezhetnek, igazi nem hamis.
Három éve azok az energiák működnek, ahol látszik
már, az ami addig elsunnyoghatott, nem volt látható.
A tiszta utat megbecsülve járni, tisztelni, szeretni, a
sarjaknak, majd bármikor vállalható, alapokat adni.
A saját szintjén boldogulhat mindenki, neki szánva.
Bocsánatot is kérek rögvest, azt tapasztalom, hogy
az intelligenciát a születésnél áldásnak adja az Isten.
Mégis gyakran látom, hogy ahelyett, hogy vezetnének, a
hozzátanultak, csak mások mellett kisegítőkként vannak.
Igen gyakran azáltal juthatnak fel a saját szintjükre, hogy
olyan emberektől kapnak ők, folyamatosan tanácsokat,
akik éppen, azáltal nem tudnak a saját szintjükre kerülni.
Ha nagy már a tudás ottan, hogy ne kerüljön az felszínre,
elérték azt a szintet, hogy megmutatja most, őket az Isten.
Igen megalázó kisülések fordulhatnak ilyenkor majd elő ott,
ahol a tudatlan, túl vakmerően, erős akarattal próbálkozik.
Olyan szinten közlekedni, ahol pontosan tudja mindenki,
neki nem lenne ott mit keresni, megrekesztővé válhat.
Olyan mint a nagy mágnes, az oktatáson mondom úgy,
bevonzza azt amit csak tud, ott a gondot feloldja, azt
leoldja, s felszínre hozza, ami nem illeszkedik jól oda.
Tiszta forrás, feltisztult tudás, ott található ahol azt az
Isten, megengedően hagyja jól működni a saját szintje,
ő maga talált rá, állt össze benne a tudás, neki szánta.
Elég érett arra, hogy hitelesen betanítsa, oktathassa,
legyen a Hazája, a Világ hasznára, azért ő és itt kapta.
Hazaértem, mondják, a karjaikat hosszirányban tartva,
kinyújtva azok az emberiesek, akik megértették már a
miértek megmagyarázódnak, egyben meg is oldódnak.
Amikor a hozott tudás körbeér, nem életkor függvénye,
ha nem engedik a többiek, hogy a sorsát előrevigye, van
az Isten, megoldja, hogy az útját sorsszerűen végigjárja.
Nem lehet már rosszalkodni, mert minden felszínen és
szinte azonnal, bizony jó, ami a többiek hasznára is van.
Aki összefüggésében láthatja, be van érve a feladatra.
A Világ változik, aki nem veszi fel a ritmusát, lemaradhat,
az idő meg nem várja, se őt sem másokat, a tudás megoldja.
Mindenki azon a szinten tevékenykedhet, amit már ért, nem
elég az ahova a szintje fölé éretlenül elért, tanulnia szükséges,
hogy ne hagyja el, a gyors pörgésben működő intelligens Világ.
Ha bármilyen magasságokba már el is értél, a tudás hiánya biz
mindenhol elér, fejlődik ott is, minden, ha belül vagy is lehagy.
Engedd el a múltat, amikor már megmagyarázta a sorsod azt.
A saját tudásszinteden építsd fel a jövődet és te magad szerint,
azon belül, amiben éppen vagy, megkapod rá a lehetőségedet,
ha elég érett vagy rá, időben észleled azt, nem ártva haladsz.
Generációs feladatokat fedeztem fel az emberek tenyereiben,
tartást, méltóságot ad majd, ha családon belül meg lesz oldva.
Megértők lesznek egymással a családokban, mert megértik,
hogy mindenkinek van saját s generációsan fontos feladata.
Összefüggésében látni, tisztelettel a dolgodat tenni, ennyi.
Szeretettel.

