Megtanulom… 2017.12.11. https://julamami.com

 

Szegény, Hazánk, Csoda Szép, tisztán látható,

az már összefüggésében mi történhetett vele.

Amikor tolod, mert megteheted, azt is amihez,

középszerűen értesz, jó az, legalább nem látják

meg, a tehetségesek által odatett, jó minőséget.

Magas szinten, jó minőségben hozzáértő tegye,

 mond-e, valami fontos-e, ott, ahol, érteni kéne.

Megtanulni megelőzni, értően kommunikálni.

Hát megtanulom, hiszen, hogy is jövök ahhoz,

hogy nyugodt legyek akkor, ha nem tudom.

Felajánlanak nekem egy lehetőséget,

még nem értem a nyelvüket,

viszont átjönne a jó szó.

Mit istehetnék,

hozzálátok,

már csak

a türelmet

kérem, hogy

tudjak kérdezni.

Mit nyújtana az a

 jónak tűnő lehetőség,

számomra, hozzálátok, s

 megtanulom az ő nyelvüket.

Amivel az a lehetőséget adja,

rálássak, kihalljam, megérezzem.

Ah, értem én, hogy azt gondolják,

sokan, hogy ők mindent tudnak.

Tán, ah,  szükségük lenne még több

tudásra, ha amit kitaláltak, ahhoz

be is vonzották a megoldásokat.

Azt a, nem semmi, jól ki van találva.

Ezzel már nem lehet mit tenni, a helyén

van mindenki, pedig még nem is lehet azt

tudni, hol milyen tudásra lenne szükség még.

Milyen érdekes lehet ez a fordított, gondolom,

ha mégsem jön be, az se, a várakozásnak nem

felel meg az elképzelt, hát cserélgetik majd.

Semmi sem állandó, tudjuk mind, akik már

találkoztunk az életben, hirtelen jövő,

másoknak talán jó megoldásokkal.

Sorsszerű, kinek volt, kinek nem

is tűnt még fel, hogy van sorsa.

Legfeljebb ha a körülötte élők

elhasználódnak, majd letudja.

Ha a tudás nem fontos, akkor

mi lehet ott a fontos épp most.

Átlátni, kihallani, megérezni,

összefüggésében látni, amikor,

eljutottam idáig, nagyon jó volt.

Tudni, hogy meglett a gyümölcse,

a sok tapasztalatomnak, Isten adta.

A megoldásokat, ahhoz, hogy akik ide

eljönnek és szeretnék tudni, mit látok,

megkapják arra, ott látható a válasz.

Persze nem biztos,

hogy azt amire ők

gondoltak, hanem

azt ami ott van ahhoz.

Az ő saját tenyerükben,

mint sorsszerű megoldásuk.

Tanulj, hogy tudjad, ismerjed

a saját sorsodat, te se, másoknak

legyél kitéve, mindenkor és mindenben.

Hiszen, nem mindenki jó szándékkal van ott,

vannak akik azt feltételezik, ők mindent tudnak.

Észre sem veszik azt, hogy alaposan le is maradnak.

Nem változtatnak, csak, hogy a Világ változásban van,

akkor is a porszem igazodik és az nem fordítva történik.

Különösen akkor, ha valakiknek tartják magukat, ah, gőgösen,

na akkor mint a tenger, annyi hasonlót olvastam a sorsokban.

Ne tegye senki sorstalanná, az ideszületett népet, mert az

is lehet, hogy azonosulni fog, mindazzal aminek őket kitette.

Maradjak most csendben, hiszen nem kérdezett engem se,

itt senki sem, hogy kit kérdeztek erről, nem tudom, csak azt,

tudom, hogy a tapasztalatommal, tanultjaimmal már rálátok.

Nem ajánlhatom fel senkinek sem, úgy, hogy ő megvan arról

győződve, ezt is jobban tudja, hiszen neki van, ahhoz, rangja ám.

Én meg az apró porszem, hogy jönnék ahhoz, hogy azt mondjam,

talán én azt másképp is láthatom, sokféle lett a 24. év alatt abban,

a megtisztelők által a rálátásos, kihallásos, megérző tapasztalatom.

Betanulni, összefüggésében meglátni, az nem ugyanaz a kategória.

Tanulni lehet a saját gyermekedtől is, hogy tudjatok kommunikálni,

nemcsak tőle kellene várni, hogy igazodjon, mert neked van korod.

Tapasztalom, hogy mekkora tudást hoznak a gyermekek, ki abban.

Mások meg másban és tulajdonképpen házhoz ment a tudás, csak

nyitottnak kellene lenni, ahhoz a korosabbaknak, hiszen ők még

nem azt, nem úgy tanulták, most adja magát a tudáshoz a Világ.

Érdekes érzés volt, amikor eldöntöttem, megtanulom azt

a nyelvet, hogy tudjam miért pont nekem ajánlják azt.

Ki miért hoz egy döntést, vagy mások nem hoznak

döntéseket, megvárják, amíg felettük döntenek.

Az is lehet, de az emberek hozták a tehetségüket és

adnák, kinek hova lenne a legjobb, az ő hozzáértése.

Mint az összerakós, egymáshoz illeszkedne a tudás.

Egy Haza ez csak egy, tiszteljük, becsüljük hát meg.

Ott fontos lehetne, de ha így is jó, akkor már csak

imádkozik, aki már tart ott, hogy van arra igénye.

Nem unalmas az élet, ha folyamatosan van ami

adódik és meg lehet tanulni, úgy is meglátni azt,

amit addig, csak más módon láthattam még meg.

Nyilván fontos, a pontosságra, van saját igényem.

Persze nem kérdeztek, hogy jönnék ahhoz, amikor

meg is vannak győződve, tudja, hiszen megmondta.

Nem kontrollálta azt senki sem, szembesülnek vele,

hogy jó ha ők maguk teszik meg, mindannyiszor azt.

Nézz magadban szét, látod milyen szép, a lelkednek

tiszta tükre, mi mind, tehetségekkel születtünk meg.

A megoldás természetes, az intelligens alkalmazkodik,

 megfelelően, ahogy lehetséges, nem árt magának sem.

Jelzi azt, mások miért nem látják, persze ha kérdezik.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó” eladó.

Olyan hozzáértőnek, aki hasznossá tudná tenni ott is,

ahova engemet, tíz éve már annak, nem engednek be.

Összefüggő, széles látókörre, amit ad ennek a tudása,

bárhol szükség lehet, tudni azt, hogy van olyan ember.

Hozzáadva a saját tudásukhoz, kiemeli az arra rálátást.

Sokan nézik, többet látnak, ha meg összefüggésében is

 látják, nyugodtak lehetnek, becsapni őket nem lehet.

Látni a hétköznapi csodát, tiszteletre vágyik a Világ,

tanulj, hogy tudjad, a tudás, tartást, méltóságot ad.

Tiszteletem. Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Heringes Árpádné e.v. Műhely, a megelőzésért. Online önismereti oktatásom. Julamami védjegyesen.

heringesarpadne@julamami.com
2022.12.11. Tiszteletem. heringesarpadne@julamami.com Mostoha, mondjuk, nagyanyám, nemcsak nem várta a megszületésemet, hanem már amikor megszülettem, tán, érezhette, hogy nem tud szeretni engem. Azt mondták nekem, hogy az orvos rendelt meg, hogy meghozom az étvágyát, anyánknak, amire kihordja a terhességét, együtt velem. Mivel, elszélhámoskodták tőlünk, az örökséget, még szinte gyermekek voltak, amikor összekeltek. Egy szeretetben, szorgalmas anyja mintáján nevelkedett árva leány, anyánk. Meg egy jólétben nevelkedett, a szülei válása következtében, kiszolgáltatottá lett, apánk. Még nem volt, nagykorú az anyánk, amikor férjhez adták, tán, hogy letudják. Az anyja halála utáni, örökségét, ami kettőjüknek apámmal, már, közös lett volna. Házat néztek ki az otthonunknak, ami okozta, a döntésük következtében, az életre szóló bánatukat.  Az üzlethez nem értettek, bizalommal voltak, hát, szélhámosok kezébe került a pénzük. Mielőtt megszülettem volna, a szélhámosok gazdagodtak meg, az övék lett a vagyonuk. Nem lett házunk, hanem, az örökségül kapott, addigra, pénzzé tett, mindenüket, elveszítettek. Akkor születtem én, már albérletbe, talán azért lettem, ízig – vérig megelőző. Ezt a hivatást gyakorlom, szívvel – lélekkel, motiváló énnel, születettként. Ehhez adott az Isten tehetséget, na meg a magzati szakaszomban már átéltem, a napi és egyre csak gyarapodó, nehézségeket. Már gyermekként, igyekeztem szedni a talpaimat, meg és felnevelni magamat. Az óvatosság megmaradt, a hivatásomhoz szükséges volt, a tehetségem általi és a tapasztalatom, adta a tudásom.  S a tömegnek számító, színes palettával jövő és más szinteken élő emberek sokaságának. Köszönöm. Heringes Árpádné. Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó. Julamami Önismerti oktatásom, nevelésem, megjön az önbecsülés is közben.  Heringes Árpádné. Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó. Julamami szeretettel. Magyarország, Paks, Vadász u.59. HergálHázból. Hétköznapokon  és szombatokon, 10.00 és 12.00 óra között. +36302470589 telefonom és webtenyer@gmail.com tájékoztatom.

 

 

 

 

 

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy