Ki mit hozott, ki mit kapott,
megtanulhatod azt,
ami jót, a másik
tud, azt
amit meg
te tudsz jól, ah,
megtaníthatod.
Egészséges
körforgás,
adok – kapok,
elindul egy belső
jóérzés, annak az
elfogadása, nem
mindenki egyforma.
Sőt mindenki más.
Vezetőnek született,
látszik a tenyerében.
A generációs feladata
az, hogy ő, másban,
fejlessze magát.
Nehogy azonnal
átvegye a vezetést,
amikor van még, egy
csomó, hiányosság.
Tapasztalt tudás,
az elmélethez,
anélkül nem
megy, hinnye.
Föl lehet ugrani
a fára, ügyesség
dolga, de attól még,
hogy följebb van,
nem lesz tudása.
Könnyen lehet
nevetségessé
az, aki ezt nem
ismeri fel, hogy a
fokozatosság a lényeg.
Belülről árad a tisztelhető,
hiába várná el, nem kaphatja
meg, nem rendelkezik
azzal a többlettel,
amit, az Isten,
másnak adott.
A felvettnek,
nincs olyan
jó rezgése,
mint a
születéssel
hozottnak.
Hiányzik a
tudásához
az alázat.
Benne van
minden jó,
ott, a belső
tartásunkban.
Azon múlik,
mennyire,
tisztelettel,
szeretettel,
nyúlnak azok,
akik nem arra
születtek, ah, a
rájuk bízottakhoz.
Komolyan kellene
venni, hogy a
gyermekek,
adják majd,
a következő
lépcsőfokokat.
Ha nem azonos
a kultúrájuk, tán
meg lehetne azt
tanulni. Felelősen a
hiányosságokat,
hozzátanulni,
jól kommunikálni.
A kérdésre, amit
mond válaszul,
hinnye, félre ne
lehessen érteni.
Könnyebb lenne
tán, egymásnak
az anyanyelvét
megtanulni.
Nem követne el,
ordítóan nagy hibát,
abban a miliőben, a
mások fordítása
által, úgy, senki.
Tudná kontrollálni,
azt, amit szeretne
az ahhoz jól értővel,
felelős minőségben,
lefordíttatni, azt a.
Tartás, méltóság,
anélkül, nincs
minőségi tudás.
Hiába minden
körítés, nem
megy át, nahát.
Van annak egy
szintje, ahol
simán átmegy, ah.
Aki alkalmas arra,
ha nem hozta, hát
megtanulhatja.
Lehetne úgy is,
hogy tanulnák a
zsengék, azt is,
ha étkezéssel
beviszik, az
hol megy
végig és
mi történik.
Természetesnek
vennék, életszerű.
Vagy tudnák
mitől veszik
ők feladatnak,
mások meg,
miért ódzkodnak.
Kiben mennyire nagy,
a tudás iránti áhítat, ah.
Különbözőek vagyunk,
azt sem ártana tudni.
Mi még természetes,
s, miért szükséges
elnézést kérni.
A kérem és a
köszönöm,
hétköznapi
szóhasználata
lehetne, hinnye.
Az elnézést és a
bocsánatkérést,
ne töröljük ki,
legyen teljesen
hétköznapi, ah.
Akit anélkül,
hogy beérne,
feltolnak a
szintje fölé,
elhiszi azt,
különb lett a
többieknél, ah.
Úgy is viselkedik,
ha nincsen meg, az
otthonról hozottja.
A neveltetése se,
a tiszteletben,
közlekedni
nem tud.
Azt veszi
alapul, amit
maga körül látott.
Egy idő után, olyan
komolyan veszi, hogy
valakivé vált, el is hiszi.
Miközben az másoknál,
az alap, ahhoz, hogy
mellé vegye még a
tudást, hinnye.
Nevetségessé
lehetnek, sokan,
amikor kiteljesedés
nélkül, mondvacsináltan,
csetlenek, botlanak, a még
addig, nem is látott jóban.
Látszik nincs alapja, ah,
hát átugorja azokat,
amikkel, pótolni
tudná, a hiányait.
Nincs kisugárzása,
azoknak, akik nem
érettek be arra.
Jó az, ha, jól
fog az agya,
megtanulja, a
hétköznapokban,
meg a régit nyomja, ah.
A sablonos, lehet botrányos.
Se tartása, sem méltósága,
kuncogásra késztető,
annak a hatása, ah,
az intelligens
Világra, azt a.
Ismerem mint
a tenyeremet.
Kérdezheted
és a „rossz”,
azzal mi van.
Hát, vegyed
komolyan.
Én, még,
nem láttam,
hogy hoztunk
volna olyat, születéskor.
Kellemes időtöltést kívánok.
Magyarországról, Pakson a
Hergál Házból, szeretettel.
Julamami