Tisztelet, becsület,
ha szabad, ha lehet.
Amikor ráébredsz
a valóságra,
ne uraljon
el a bánat,
úgy lépj
előre,
hogy a
jövőd
majd,
meg is
veregesse
a válladat.
Hiába minden
csak jársz körbe,
a mókuskerékben,
terveznél is és te is,
de kiszolgáltatott
vagy, mert hiába
minden, ha nem
értik mit akarsz.
Nem vezet, csak
megvezet, azért
tart itt és minden,
a valóság helyett,
tálalva a kitaláltak.
Te a vezetést hoztad,
mint tehetségedet,
benned van hozzá
minden, mert az
elődeid, már meg is
tettek érte mindent.
Annak a gyümölcse
megvan, lehetsz is az,
a szék csak a látszatos
része, a benned ahhoz
meglévő a lényege ennek.
Na nem adták ingyen ezt se.
Megvan benned és általad,
is ahhoz minden jó, a
te lelked ami szép,
feltisztultál hozzá.
Istent helyettesítően
túlzásokba esett éretlen
elhiszi magáról ami nincs,
még benne, nem vezető,
csak maga köré gyűjtő,
maga alá gyűrni vágyó,
mindenkit kihasználó.
S belőlük lépcsőfokot
csináló, onnan kilátó,
a szekerét tolató ő.
Pedig van az Isten.
helyette döntik el,
mi legyen veled,
mert így jól ki
van találva ez is,
de van az Isten.
Nem lenne az
egyszerűbb, ha
addig keresnék,
amíg végre meg
is lelnék és oda
mennének és
nem zavarnák
őket a többiek.
Már látniuk sem
kellene a többit,
úgy élhetnének,
ahogy éppen ők
ott szeretnének.
Élni és élni hagyni,
ha már elérte azt,
amit az Isten neki
adott az életszerűt.
Hagyd végigmenni,
a saját útján, az ő
sorsát csinálhassa jól meg.
Sajátjukban is kiemelkedni
képesek, önmagukhoz
már kiteljesedtek,
lelkileg erősek, ők
jó minták lettek.
Amíg habzsol és
dőzsöl a méltatlan.
A sorsunk nélkül
mivé legyünk,
ó segíts Isten,
ne vesszünk
bele a semmis
erős hatásába.
Amikor egy
ember
eléri
azt
amit.
S menne
tovább, de
nem lehet,
mert nincsen
hova és merre,
segítség nélkül
nem tud, hisz
a mindenek,
kulcsaik is
valakiknél,
hozzá nem
értőknél
leledzők.
Akkor azt
érzik ők nem
lehetnek szabadok,
ahol megszülettek.
Keresi a helyét ki
igyekszik el onnan,
hátha megleli a jót.
Nem született ám
senki fölöslegesnek,
ki ebben jó, ki abban.
Mindenkinek mást,
adott az Isten
tehetségként,
ezt, azt, amit,
amiben neki
is ki lehetne
teljesednie,
de nem úgy,
helyes ám,
hogy róla
szól csak
minden.
S maga
alá sorol
mindenkit,
akit az élete
odatesz és azt,
észre sem veszi,
tán remélhetőleg.
Azért van, mert
segítenie
kellene,
nekik,
akiket
az ő sorsa
odatett elé,
hiszen ő már
elérte, sikeres.
Ha viszont maga
fölé ment, nem is
érti a miérteket se.
Csinálhatná ő,
a többieknek az
útjait is mára már,
azzal tapasztaltan,
mert tisztán érte
el, nem művi
a tehetsége,
belülről jön
az őbelőle, így ő
úriember lehetne.
Hiszen itt a földön,
mindenkinek lenne,
lehetősége arra is,
hogy kiteljesedve
sikeres életet éljen.
Ha csak önmagára
gondolva él, bizony
hamar a csúcsra is ér,
pedig éretlen benne.
S attól kezdve ad
az élvezeteknek,
s egyre kevesebb
lesz általuk, mert
nem fejlődik az ő
lelke fel oda, ahol ő
már egyébjében van.
Nem tudják tisztelni
megérzik, a hiányok
a nagyobbak benne,
igyekeznek elvenni
tőle is a többleteit.
Majd rájön egyszer
mindenki a saját
idejében, hogy ő
is adni született ám
abban amiben van.
Ha nem teszi azt
idejében, magán
nem, sem máson
nem segít azzal,
hiteltelenné lesz.
Boldogulhatna és
boldog is lehetne ő,
ha adni képes lenne,
de beszűkülve oda,
abban is üresedik ki.
Továbblépni abból is
képtelen, hiszen nem
a feladatára figyelt,
megint a csak számára
jót kereste önző módon,
nem lett ösztönző ereje.
A lelkierőt, azt sem csak
úgy mondják ám,
hanem van és
érezhetően.
Volt, hogy
nem is értette,
ő meg, a többiek
miért nem értik,
mit is szeretne.
Ma már az van,
hogy csak később
jönnek rá a többiek,
mik is voltak azok a
lehetőségek sorban,
amit ők akkor nem,
csak már elkésve
értettek
meg.
Amikor
ő onnan
elköszönt,
hiszen le
lett megint ő,
azzal is fékezve.
Csak a vidámság okán
mesélem el nektek.
Gratulálni kellett
volna, azért mert
valakiből „sir” lett
nagyon divatosan
avatásra várva,
büszkélkedett,
nagy mosoly
volt rajtam,
belül egy jót
kacagtam.
Amikor
eszembe
jutott be is
helyettesítettem,
át is fogalmaztam,
jól éreztem magam,
nem „sir” az csak „sár”.
A nemes mit is jelent,
tán azt, hogy olyan a
lelke már, elérte azt
a szintet, kifinomult
lett, a dolgához,
léphet előre,
hogy attól
kezdve
már
az ő
élete
nem
róla
szól,
csak,
hanem már,
inkább másokról.
Édes Hazám Csodaszép
ah ne menj még, hiszen
a széppel, a jóval, amit
mi is ide teremtettünk,
nekünk még meg sem jöttél.
Nem adjuk fel, bizony Isten,
pedig várunk rád már oly régen, de
megvárjuk azt, hogy a sorunk körbeérjen.
Adjon az Isten minden földi jóból minden jónak
azt ami számára most, a legfontosabb lenne.
Szeretettel:
