Emberies jelnyelven… 2018.11.14. https://julamami.eu https://webtenyer.com https://julamami.com

Amikor rájöttem, vannak, akik nem értik,

mit miért úgy, (mondom, azt értük).

Kitartottam,  abban, amit, a

 belső kontrollom, jelzett.

Másabb emberek jöttek,

átéreztem az ajándékot,

a kitartásomért, azt a.

Prevenciósként, már

megelőzésben,

 segítettem magamon.

Önismereti oktatáson,

aztán, ők is segítenek

magukon, jó minták, a

 családjukban legalább.

Bizony, kaptam sok

tanácsot,

hogy úgy

írjak,

olyan

szavakkal,

mindenkihez

szóljon, mindaz,

amit leírok, nap mint nap.

A lelkes, szíves, gondolkodó

énem, jelezte rögvest, nem úgy, ám.

Hiszen, akkor én magam nem fejlődnék,

azáltal, hogy kiírom, azt, ami, bennem van.

Nyilván ez nem tett jót, a pénztárcámnak, egy

jó ideig, aztán egymásnak adták a létezésemet.

Egyre inkább, olyan emberek, tiszteltek meg,

akik keresték, azokat, akik megértik őket is.

Más szinteken élők és mégis értők, ezekkel

láttam igazolva, a belső kontrollom szerintit.

Kommunikálj a helyzetednek megfelelően,

ne mások elvárása szerint, mondjad, azt,

amit, közölni szeretnél, a többiekkel.

Hiszen, akkor, nem szabadulsz fel, csak

 mondod, általa, az elvárásai szerint.

Mindenki tanul a többiektől is,

azért kaptunk különbözőket,

a tehetségünk, másmilyen, ah.

Különben, egy alacsony szintűre,

katyvaszolódott, sablonos lenne.

Néhány ember, anyagi fejlődését

szolgálva, ugyanazokat forgatva.

Gyakran, korábban mondják ki, ah,

mint ahogy az, arra, beérett volna.

Az éretlen szót, hagyd magadban,

nem illik bele, éretlenül learatva.

A saját szintednek, megfelelően

haladj, ne hajtsad túl se magadat.

Felelős, elsősorban önmagadért,

az elvégzett, minőségéért vagy.

Az eredményét, letudod mérni,

érvelj, ne magyarázkodj, hinnye.

Mindenkinek, fontos fejlődnie,

 nem lefele, leginkább felfele.

A miértek nagyon fontosak,

beleviszed-e azokat, oda, a

kontrollálatlanba, hinnye.

Azért érkeznek ide, hogy

önmaguknak megfelelően,

jól kipihenve menjenek haza.

Nem mindegy milyen az, amit

a többieknek elmondanak,

kitakarítani jönnek-e, ide.

Vagy a szintjükön is kapnak,

abból ítélnek meg bennünket.

Ez itt a Hazánk, mindannyiunké,

nem mindegy, lehet-e, élni benne,

úgy, hogy fejlődni is tudunk, hinnye.

Kontroll nélküli, amikor az, annak, a

 szintnek, nem megfelelő, kezekben, várja,

a fejlődési lehetőséghez a megfelelő eszközt.

Emberismeret nélkül, minden egy katyvaszba,

megy bele, ha valaki nem látja át, nem hallja ki,

nem érzi meg, simán, belemegy, ugyanabba, ah.

Ha a külső változik is, a tartalma az marad, ami,

egy idő után, magától megy, alacsony szintre.

Érzem, megint, bocsánatot szükséges kérnem.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Szeretettel.

Julamami

Szerző:

Árpádné tudományos prevenciós ev. Paks. https://julamami.com, julamami.com

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy