Segíthet az neked, ha a sorsodat már ismered …. 2019.08.19. https://julamami.com

A sorsodról szól, a járható útjaidat, a valóságot, írja a tenyered.

Ha nem nősz fel most, a saját lehetőségeidhez, lemaradhatsz.

Nem elég, ha  rendben van a tested, a lelkes énednek is járna.

Hiába a tudás benned, ha nem vállalod fel, a jót és a szépet.

Hol erősek vagyunk, hol meg gyengék, mikor, mi hat, épp.

Hitelesen, jól, kommunikálni, tanuljál meg, mindenképp.

Meg és feltaláltam, azokat a jeleket, amik segíthetnek.

Abban, hogy végig tudjad vinni, úgy, amit elkezdtél,

hogy jól, eltudjál számolni majd, magaddal.

Ne az igazadat keresd, a visszanézésnél.

Mit, miért nem, az ígéretednek,

megfelelően teljesítettél.

Boldogulni taníthatnád

és helyette már csak,

boldognak akarod látni.

Életszerűen, megélni,

nem, magyarázkodni.

Összefüggésében látás,

megtanulható, oktatom.

Azt mondja, a kütyü,

újratervezés.

Miért

ne lehetne, a

 kapcsolatokat is,

 új útra tervezni.

Miért ne lehetne,

észre is venni végre.

Ah, hogyha gyermek

született, a kapcsolatból,

már nemcsak ketten vannak.

Hármukra, szükséges tervezni, a

továbbiakat. Amíg a gyermek, felelőse,

nem tud lenni önmagának, addig felváltva.

Ki miben tud, leginkább, a hasznára lenni, a

hármasnak, tenni, a számukra legfontosabbat.

Gyermeket nevelnek, jókat nevetve, ha kicsit mellé

sikerülne, egymást, nem értve, tanulnák a gyereknyelvet.

Nem tökéletesre, életszerűre terveznék, a hétköznapokat.

Ah, hiszen az a cél, hogy épen cseperedjen, egészséges lélekkel.

Ha nehezített feladatok jönnek, átbeszélik. Hátha akad, egymást

 értő, segítő, néhány mondat és megértően állnak hozzá, mind.

 Változatos életre vágynak, többnyire, azon belül is lehetne,

ami most van. A hirtelen jött, meg nem tervezhetőkre.

Hiszen, mindenki hozott, valami, fontos,

feladatot. Újra tervezés a hétköznapok, legyenek

változatosabbak, egymásért megtanulni, tenni.

Vagy kicsit, kívülről befele nézelődni, a

jóra, szépre, ránevelődni.

Segíthetnék, ha tudomásuk,

lenne, a feltaláltamról, hinnye.

Jó szándékkal lévő, családtisztelő,

gyermekközpontú, döntőt várok.

Aki, gyakorló anya, apa, hinnye.

Látok, kitűnő példákat, életszerűen,

is lehetne élniük, most a családoknak.

Bocsánatot kérek, azoktól, akik most,

felkapták a fejüket, hogy jövök én ehhez.

Azt mondják, a gyakorlat teszi a mestert, a

27 év, tapasztaló éveimnek, a gyümölcse lett ez.

Tengernyi sok, jóravaló, emberies, tisztelt meg, áldjon

meg, minden jó szándékút, az Isten, legyenek jó sokan.

Ne uraljon el a bánat, úgy lépj előre, hogy a jövőd majd,

megveregethesse, mint, jó mintának, a vállaidat, hinnye.

Ha majd elmúlik a káprázat, kitisztulnak, a fejek, meg a tájak,

rájönnek az emberek, egy Haza ez csak egy, család nélkül nehezebb.

Belső kontroll, tartás, méltóság nélkül, nincsenek, alapok se, hinnye.

Mindezeket, magunkban neveljük, a túlzó pénz, nem helyettesítheti.

Győzz meg, legyőzni könnyű engem, jól oktatni, igen, harcolni nem.

Van, ahol, hatalmas a tudás, a benned lévőt, elkallódni ne hagyjad.

Generációsan is meríthessenek belőle, jövőt mutatva, azt a.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Heringes Árpádné, a Julamami. Szeretettel. 

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy