Miért nem a nehezet, miért a könnyűt, a hamisat,
hiszed el, tartod a könnyen jött lehetőségként, megvalósíthatónak.
Most, nagy divat lett mindaz ami az alacsonyabb szintről hamiskodó
emelt szinten van,sőt, erősebben hat. Ugye nem hiszed el,
a lelkes, szíves,
gondolkodó éneddel,
hogy a lehetőségként felmerülőt azt szabadna, be is épülhetne az,
mintha a sajátod lenne.
Viszi, mintha a sajátja
lenne, lesz az látszatra,
úgy, mintha az ő túl magas szintű alapja volna.
Nem addig a, leépíti
mindazok által a lelkiismeretét, a legalacsonyabbra, ah.
Nincs türelme kivárni,
amíg rájön, ő miben,
a legtehetségesebb.
Egyszer, kétszer hopp,
legtöbbször meg kopp.
Hiszen nincs meg hozzá,
ah, az annak megfelelő,
kisugárzása, hinnye.
Ha már érted, átéled,
a tapasztalás, az a tied.
Megerősödsz, a hozott,
s a megtanulhatók által, a
tapasztalások sűrűjében, a
megoldások is megvannak.
Senki sem született ám ide,
fölöslegesnek, egy Haza ez,
csak egy. Ide teremtjük a jót
és a szépeket, nem várunk
mást, mint, ugyanezeket.
Emberiesnek születtünk,
emberiesek, segítők
maradtunk, mind.
Nem vettük át,
a kontroll nélküliek
ritmusát, a magunkét
visszük hát tovább.
A lelkes, a szíves, a
gondolkodó énünket
szolgáljuk ki, naponta.
Ki nem fordulhatunk
önmagunkból, csupán
alkalmazkodni tanulunk.
Megvan, a saját, fejlődési
ritmusunk, egyedül éljük meg
azt, másokhoz alkalmazkodunk.
Aki elvárja, hogy mindenki hozzá
idomuljon, szerinte éljen, lemaradhat,
alaposan, a magához mért fejlődésében.
A sorsodat, neked, szükséges, megoldanod,
vagy nem adsz alapot, a következő generációdnak.
Megrekesztheted, ha nagyon sokáig punnyadozol, ah,
tanuljál meg, kommunikálni, a szeretteid nyelvén, hinnye.
Amikor tán, megvan mindened, a motivációt elveszítheted,
tanuljad meg, mit jelentenének, a tenyeredben lévők, neked.
Hosszú az út, amire, az ember, már érti és a gyermekét, nem
félti, ah, megbízik abban, amit addig adhatott, mutathatott.
Igyekszik, jó mintát mutatni, azzal, hogy a saját sorsát éli,
mert helyette sem élheti meg senki más, minden saját.
Szerintem, 4. éve körbeért az, amit „megföstöttem”.
Átfordultunk, címet adtam neki, sokan még,
nem vették észre, hogy már a jó
energiákban vagyunk.
Lehet ám, a régi
beidegződések
szerint is élni.
Csupán, nem
fog előrevinni.
Körbeforgathat,
kiüresíthet, ah
ha nincs más, s
a gondolat,
nem friss.
Nem
ereszt el,
ha nem
változtatsz, hinnye.
Feladatnak mondom,
ah, amit mások esetleg,
bajnak, gondnak éreznek.
Tíz éve, magamhoz képest,
még, túlélek, mert, akkor,
ijedtemben, kiszaladtam
az online világba, hinnye, ah.
Magadhoz mérjed az életed,
ha elvégezted a sok nehezet,
sikerélménynek számít az is.
Ne másoktól várjad, nem
tudhatja senki más azt,
amit a lelkes, szíves és
gondolkodó éned, naponta
kontrollálva, jelez feléd, ah.
Tudod, amit tudsz, érvelsz,
ha önmagad felett vagy,
magyarázkodhatsz.
Vigyázz mit kívánsz,
mert, van az Isten és
megkaphatod, csakhogy,
magad is abban fogsz élni.
Amit nem tudunk, azt
megtanuljuk, lehet
remélni is, talán lesz,
úgy is helyette, másabb.
Most, mindennél, fontosabb az,
kiszolgálni, napi szinten, az agyadnak
a sikeréhségét, ah, le ne épüljön, hinnye.
A csodát ne várjad, csodálkozz rá arra,
ha a sorsodat, a generációs feladatodat,
megcsináltad, aszerint is, lehetsz gazdag.
Végezd el a jóban és szépben, a legjobb
tudásodnak megfelelően, a munkádat,
hisz az biztosítja, a megélhetésedet, ah.
Legyen szép ez a nap, tisztelettel legyél,
hogy majd egyszer, magad is azt kapjad.
Magyarországról, Pakson a Hergál
Házból. Heringes Árpádné e.v. Műhely, a megelőzésért. Szeretettel. Julamami

