Az ő sorsa, nem a te sorsod… 2016.11.22. és 2022.11.22. https://julamami.com

Nézz szét, látod milyen szép

a lelkednek tiszta tükre, mi is

mindannyian így érkezünk le.

Most mégy csak jársz körbe,

 hiszen azt sem tudod,

honnan jött, s te se,

 vagy hol is tartasz,

hogy a saját utad,

meg is találjad.

Nem tartozom, se

zárt, vallási csoporthoz,

sem nem politizálok,

nem értek ahhoz.

A hivatásommal

és azon belül az

emberiesek, lelkes,

szíves, gondolkodóival,

naponta, foglalkozom.

Van az is, amit még

csak te tudhatsz, s

 vannak olyanok

akik, belőled, a

védtelenből is

 profitálnának.

Hallottál egy

szavat az a

sorsszerű,

vajon a te

 sorsod az -e.

Megérintett,

de még nem

találod hozzá

meg, a te utad.

Amit komolyan

kellene venned,

fel sem fogod,

hogy vennéd

komolyan,

még csak,

másoktól

hallottál

a sorsról,

másolod.

A kicsiben

és nagyban

ugyanaz van.

Amikor ezt

először ki is

mondtam, na

akkor már jól

tudtam, igaz.

Volt aki csak

nézett, én

honnan

tudtam ezt.

Tapaszaltként

mondom azt is,

amit mások még

nem is hallottak.

A tehetségemből, a

hivatásom, az

én életem lett. Az

életem a sorsom,

a hivatásomat

gyakorlom.

Megértettem, hogy

adjak, adjak, adjak,

magamtól teszem,

amikor van miből.

S éppen idejében,

azzal a sorsomat,

magamat védem.

Üzletasszonynak

én botcsinálta vagyok,

amit kell megcsinálok, de

emberies, segítő vagyok.

Megtekerem, az oldalának a

nézettségét és alaposan, akinek

akkor éppen a neve alatt időzök.

Mondhatnám azt, vándor vagyok,

addig megyek az online Világában,

amíg az otthon érzését megtalálom.

Az egyik kedvencem a Forrest Gump.

10 év sok, nem kerülhetek sehova

oktatni be, nem is pályázhatok,

jól kitalálták, kívül maradok,

ezért keresem a helyem.

Ismerem a tenyeremet.

Hiszek abban, egyszer

megtalálom, azt az

embert, vagy helyet,

ahol értik én mit is keresek, a

  lelőhelyét a jó embereknek, akik

 a pénzüktől sem romlottak el.

Láthatnák, ennek a miértjét,

 az emberek, amit tudok,

 az ő családtagjaiknak a

szempontjából,

milyen jó és

hasznos lehetne.

Szeretném oktatni,

a Hazámban úgy, hogy

meghívnak oda, amoda

is, de oktatom online is.

Nagymesterek azok is,

akik ezt teszik velem.

Azon vannak, hogy

minden oldalról, az

 érdeklődőktől

az életszerűtől

elszigeteljenek,

az emberies ott

 tán ki is kopott,

csak üzletiesek.

Tényleg tudják,

amit csinálnak,

nem tudom azt

tudják-e miért.

S nincsenek ott

mások is, akik

tudják, hogy ez

sem a véletlen,

miért pont én,

ismerhettem a

Hazaszeretetnek

igazi érzését meg.

Meglátni, átlátni,

összefüggésében,

a mit miért is látni.

Nagyon egyszerűek

a tenyerek képletei,

mindenkié más, más.

Csak őrá vonatkozik

az és máséval össze

nem is keverhető.

Megfogalmazódik

bennem, mit és

hogyan hívjam,

ha látok ott

egy vonalat

elnevezem.

Nem veszik

komolyan

kérem,

pedig

ideje

lenne,

azt ami

egyszerű

 is alkalmazni.

Járom a köröket,

megyek körbe, hol

itt, hol meg ott nem

jutok be, a sehonnan

sehova az ami jutott.

Ne örülj, ha meg tán

mégis, akkor sokat

imádkozz, hogy te is

 visszataláljál oda, ahol a

 generációs helyed lenne.

Mindenkinek és családon

belül is megvan a dolga, a

helye, a maga szerepe is.

Az a család ahol ezt már

felfogták, a sorsukat is

tudják, haladnak akkor

is, ha előlük mindent,

ami kapaszkodó lenne

eltüntetnek, mintha

arra is jól figyelnének,

hogy még véletlenül se,

érinthesse meg őket sem a

megérdemelt életminőség.

Akkor megy mellé valaki, ez

onnan indul ki, ha egyszer

alacsonyabb szintre lép

egyikük, mint amire

már szükségük

lenne a

további

lépéshez.

Van amit

ha bármily

furcsa is az,

meg kell élnie,

hiszen egy aki

előzőleg nem

csinálta meg,

meghagyta

azt jól neki.

Ha nem figyel,

vagy oda jól fel

lett tolva, ahova

még nem lehetne.

Hiszen az üresjárat a

 generációs jelekre, nem

őrá lehet tekintettel ám,

ismételik is néhányszor,

ha van idejük bőven, na

akkor miért is ne lehetne.

Több generáción keresztül is

belebonyolódva abba alaposan

s újra, ami nem visz sehova se,

nemhogy előre vinné őket, de

attól még pénzesek lehetnek.

A két oldalát mindenkinek,

szükséges lenne ám tanulnia,

ha az egyik kész, jön a másik.

Mint egy matematikai képlet

úgy áll össze, minden családnak

az ő generációs tenyértérképe.

Magam találtam meg a jeleket,

én találtam meg a feladataikat,

s jöttem rá az egyes képleteknek

az összefüggéseikre, mi és hova is

kapcsolódhatna, akkor menne előre.

Egyedül járom az utamat és teszem

a dolgomat immáron 22. éve most is.

Engedmény, nézz rá kérlek az oldalra,

Ismerem mint a tenyerem, december.

Ha nem engednek be vele, eladom,

majd azt is látni fogjátok, hogy kinek,

 jól megnézem, pocsékba ez ne menjen,

egyenlőre még várakozom ki legyen az.

Most itt is megint más neve alatt vagyok,

ide írok, szívesség felém, időzök amíg jó,

a julamami védjegy, a saját tulajdonom,

ahova azt írom védjegyes, ne vidd, ha

nem jelzem, hogy nyugodtan teheted.

Én egy magyar online vándorló vagyok,

ha Hazaértem és be is fogadtak, szólok.

Jelek, jelek, jelek, feladatok, feladatok,

feladatok, s a köztük lévő csak a rájuk

vonatkozó jelek és feladatok halmazai.

Ismerem mint a tenyerem, én már igen,

 sokat adott emberiesként tartásomban,

emberies méltóságomban mindez nekem.

A sok engemet megtisztelő, hozzám érkező

emberek által, tanultam meg, mi is az alázat.

Valószínűleg azért kaphattam én ezt meg,

mert olyan módon tapasztaltam a saját

életem és a hivatásom tekintetében,

hogy rájöttem, nem ártok és nem

bántok, magamra is vigyázok és

az egyik kulcs, már meg is van.

Nincs reklámozni lehetőségem,

csak ingyenesen szűköske, de

azt is köszönöm, hogy lehet ott.

Bár nem hozza be azokat sem,

akiknek ez a tudás már nagyon

kellene, hogy a fejükben legyen.

Bekerültem a jósnő kategóriába,

ez egy gyűjtőnév lehet, na onnan

aztán ki nem engednek, így hát

komolyan sem kell vegyenek.

Ők meg azon vannak, hogy

jól begyűrjenek a semmibe,

nehéz viselniük, pedig tehetnék,

tanulhatnának, azt is, van az Isten.

Pedig megtanulhatnák ők mindezt,

hogy hozzáadják és emeljék is vele,

azt amivel a másik oldalon ragadhat és

mindenki, jól összkutyulva, katyvaszolva,

nem tisztul, aki időben nem veszi észre.

Gyors pörgésben van a Világ, aki ezt

nem látja, már alaposan le is maradt.

Julamami Magyaros Agyalósa tréning

az is itt született meg ebben a mi szép

Hazánkban, idáig jöttek hozzám vele,

nem mentem sehova, a tudás jött ide.

Otthon vagy te, amikor a kicsiben már

látod magadat, nem mentél sehova, a

 Világ mégis ott van nálad, nálad, nálad.

El ne feledd, te is mint mindenki más,

szeretetből vagy, a tisztelet adja a te

tartásodat is, meg ne feledkezz te

se magadról, okosan gondoskodjál

másokról, ne másra hallgatva élj,

de figyelj minden aprónak látszó,

neked szóló, másoknak nem fontos

jelekre, adjál a lelkiismeretedre.

Ne hagyd üresen a szavakat sem,

töltsd meg őket, a tiszta tartalom

az, ami mindenkire egyformán hat.

Mert egy Haza ez csak egy, mi mind

ide születtünk és itt nőttünk, ki hol

találta meg a számára fontos helyét.

Ugyan honnan tudnád, mi jó neked, ha

 nem jelezné azt is a generációs jeled.

Nem különb senki sem a másiknál se,

kinek éppen ezt adta az Isten mint

feladatot, kinek meg mást is adott,

mert ott már az elődök, azon túl

is vannak, megoldották rég azt.

Mások az alapjaik, az emberek,

ha ezt és még sok-sok mindent

tudnának, nem rohangálnának,

megcsinálnák időben a saját és

a generációs sorsaikat, nem más

szerint, hanem belülről maguktól.

Építhetsz várakat, elhordhatsz,

áthelyezhetsz hegyeket, el is

érhetsz, hihetetlen magasságot,

de ha tisztelet, szeretet és az adni tudása

nincsen benned, csak keresgéled a helyed…

Julamami

Logo

Szeretettel.

Európából, Magyarországról,

Pakson a Hergál Házból.

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy