Tégy magadért… 2018.09.18. https://julamami.com

Általános műveltséget növelő ( Tenyérolvasó ).

Segíts magadon, az Isten is megsegít,

jó az, ha az ember, ezt is tudja, ah.

Így működöm, már, igen régóta.

Tisztelettel ajánlom, a már értők

figyelmébe. Műhely, a megelőzésért.

Heringes Árpádné e.v. Online oktatásom

oldalon leírtakat, mint tájékoztatómat.

Tanulj meg tenni magadért,

hogy amikor neked

már, jól

működik,

elmondjad

sikerülhet,

ha kérdezik.

Van sorsa és

mindenkinek,

más és másképp

hat rá, ha ugyanaz

a hatás akkor is.

Generációsan

is van feladat,

ha nincsen

megoldva, az is

halmozódhat.

Hát összeollózva,

tesznek inkább

másokért,

pedig még

önállóan nem tudnak

tenni önmagukért sem.

Adni tudással születtünk,

jó ha az sem kopik ki, belőlünk.

Legfeljebb a sok mindenféle,

elterelte tőle a figyelmünk.

Nem ártva, se bántva,

haladunk előre,

ahogy az

Isten,

az

embert

tapasztalásra

is teremtette.

Kergetheted, a

nagy álmodat, tán

a legkülönbnek,

tudjad magadat.

Menet közben

 észreveszed,

mások is

azon

vannak,

tán elérjék

és ugyanazt.

Közben meg,

lemaradtak, a jó

kapcsolataid, az

emberiesek is.

Rájöttél,

barátot

venni,

nem

lehet,

becsaptad

azzal magad.

Figyelj a belső

kontrollodra,

a lelkes, a szíves,

gondolkodó énedre.

Az a dolga, segítsen

neked mindenben.

Ki ne, kopjon,

belőled, a

lényeges,

az emberséges.

Legyen szép ez a

nap, ha tiszteletet

adsz, majd azt is kapsz.

A szereplő nem mindig

ugyanaz, benne van a

tartásodban, ne

rakjad hát ki,

a kirakatba.

Ha rád tartozik az

és nem másokra,

megmarad

 a belső tartásodban.

Egészségesen

emberesedhetsz általa.

Magyarországról,

Pakson a Hergál

Házból.

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajodna
Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.

Szeretettel. Julamami

 

 

Szerző:

Árpádné tudományos prevenciós ev. Paks. https://julamami.com, julamami.com

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy