Mit mondasz… 2019.03.19. https://julamami.com

Mit mondasz, ha majd megkérdezi a gyermeked tőled,

mit, miért, tettél úgy, ahogy, akkor.

Van-e hozzá érved,

vagy őszintén

válaszolsz-e.

Még nem

tudtad,

mit

miért

csinálsz úgy.

Leutánoztad azt

a mintát, amit láttál.

Nem volt másik minta,

neked, hát egyszerűbb

volt megismételni azt.

Amitől te magad is

szenvedtél,

amíg

felnőttél.

Nem beszél,

hallgat, mert

gyermekként,

mit is mondjon.

Azt amit lát, nem

mondhatja el,

nem fogadja el,

a környezete,

hiszen még

csak gyermek.

Kontrolláljad azt,

amit te magad sem

tudtál megoldani.

Hogyan várod el,

ha nem tudtad,

a szerinted

helyénvalót,

neki megtanítani.

A valóságot látni,

oda eljutnak az

emberek, egy

tapasztalások

utáni, időszakban.

Már átlátják, kihallják,

megéreznek, mindent,

mint amikor megszülettek.

Újra felépíthetik az igaz valójukat.

Lehet tagadásban is lenni, a valóságot

igyekezni elfedni, az akaratot ráerőltetni.

Attól megnő, a távolság, másnak meséli el,

azt, amit, neked lenne szükséges hallani.

Vagy korán felnőtté válik, kénytelen

lesz, egyedül, a problémáját, a

 maga módján, megoldani.

Felnőtté akkor válunk, ha

felelősen tesszük, azt, amit

vállaltunk, mellé nem beszélünk.

A feladatunkkal szembenézünk.

A tudás, egy felső szintet jelent,

amit, azok érnek el, akik fejlődnek.

Ha kiszolgálod a problémáját, akkor,

mondvacsináltan elfeded, a valóságot.

Azt láttatod, mintha, többlete lenne,

pedig bizony, tapasztalathiányos.

A lehetőségre azért van szükség,

hogy fejlődni tudjunk, önmagunk

és a generációs feladatunk szerint.

Felszínen élni, kikerülni a nehezet, na,

azt is lehet. Az élet, maga a megoldandó

nehézségek, mások szerint élni is lehet.

Akkor, a gyermekeitek kérdésére, mit

fogtok válaszolni, hogy könnyebb volt,

a többiek után, a megszokottban élni.

Aztán meg reklamálni, leszólni őket,

micsoda nemzedék lettek, hinnye.

Mérlegen van az igazságérzeted,

vagy a valóságot megismerve,

önmagadért és a családodért,

tenni, velük együtt, fejlődni.

Tán könnyebb, okoskodó

felnőttnek látszani, hinnye.

A lelkiismereteddel, ellened

harcolni, a valóságtól félni, vagy,

megtanulni, gyermeknyelven.

A fiataloknak az érdeklődésük,

szerintiekbe, belehelyezkedve,

tapasztalva, felnőttként tanulni.

Odaadó, ráfigyelő, felnőttnek lenni,

megtanulni, megelőzőként kommunikálni.

Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem

harcolok, sem ellened, se érted, szembenézni

a valósággal, vagy „letöröltetni”, a könnyebb.

Idejében, megjön, a válasz mindenre, vajon,

bocsánatot kérni, miért olyan nehéz neked.

Ott kérjél segítséget, ahol a valóságot élik,

hiába minden, elfedni nem lehet, látszik.

Tiszta tükröt tartanak, a gyermekek.

Mindent idejében, mindenkinek a saját

idejében, nem együtt születtünk meg.

Megismerve egymást, megjön a tisztelet.

Ami után, nem várod, megkérdezed, szabad-e.

véleményt mondanod, vagy az utalással megoldod.

Mert azt érzed, neked is, annyit adott meg, a sorsod.

Tanulj, fejlődj, ne állj le, vedd magadhoz, azt amit nem

hoztál, s add tovább, a jót, ami beérett arra, hinnye.

Lehetne, hogy ne üljél, addig bele a vezetőszékbe,

amíg nem tudod megmagyarázni a gyermekeknek,

azt, amitől, még, te magad is gyakran szenvedsz.

Viszont a tökéletes, csak az Isten, önértékelés,

ahhoz is idő szükséges, amíg felismerjük azt,

mit fontos pótolnunk, mit meg már hoztunk.

Magamtól is, bocsánatot kérek, hogy nem

álltam időben, a sarkamra, amikor azt,

láttam, erősen megkülönböztetnek.

Adjon az Isten, minden földi jóból,

akkor és annyit, ami a legjobbkor.

Önmagunkat megérteni, az

 maga, a sorsunk, hinnye.

Kölcsönös tiszteletre

oktatás, nevelés, oldala,

kérlek nézz rá, hátha időben.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami

Magyarországról, Pakson,

a Hergál Házból.

Heringes Árpádné, Julamami védjegy

 

 

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy