Megelőzés, hogy túléld … 2017.04.24. julamami.com

Mit is mondhatnék, hiszen én is csak tapasztalva oktató,

tanácsadó volnék, Magyarországon nagyon fontos, hogy

maradjon meg az egészsége a kispénzűeknek, ha végig

is várják és végre sorra kerülnek, pedig ők is időpontra

mentek oda. Nincs garantálva, hogy aközben bele nem

betegednek, hogy mi is történt a szép Hazánkkal itten,

miért nem fontosak azok akik a szépet, jót teremtették.

Lehetne esetleg megmutatni azoknak előtte, hogy miért

így lett ez és működik-e az emberies része, ők tudják-e.

Az a lényege, hogy nekik jó legyen, az vezet-e aki képes,

vagy éppen ki lett ott most arra a soros, ki ül a jó szélén,

vagy váltanak hetente, havonta, emberismeretnek híján.

Mondják, mióta nem fontosak már az emberek ennyire se,

ide teremtettünk, mert ez a Hazánk, várjuk, hogy mikor,

lesz jó nekünk is, ha gazdag Magyarország azt mondják.

Tudják-e, hogy amit ennyire nem vesznek komolyan az,

visszaköszön akkor, amikor már nem lehet az másképp,

mint ahogy azt felelőtlenül elengedték és rájuk bízták.

Hahó, intelligensek, a megelőzéssel nem sérültök meg.

Különös oktatás, nevelés esetleg, van már egy emberies

tesztem, nem olyan régen fedeztem fel a tenyerekben.

Nem, hogy ácsorgunk, igen intenzíven lefele haladunk,

ki vállalja majd a következő generációk felé a mostot.

Attól még fejlődik, körülöttünk emberiesen is a Világ,

hova merre hát, ma ki mossa kezeit itt, tán kisorsolják.

Bocsánatot is kérek, de rögvest, jól áll az ősz fejemhez.

„Ment a szegény asszony, a hátára kötve a nagykendője,

tele volt gallyal amit a kalácssütéshez szedett össze.

Elkékült a hidegtől a két keze, ahogy a terhet,

a két vállán a kezeivel tartani segítette.

Régóta nem nézett már a kamrájába,

ahol egy ideje az egér is csak

átszaladt, mert a saját

surranása hangját

hallotta csak.

Sértődötten

összeszedte

a pereputtyot

és el is hagyta

végleg, azt az

egerekhez

hálátlan,

házat.

Vette az

asszony a

bátorságot

és benézett.

S amit látott,

attól elámult,

tele volt az a

kamra megint.

Valakinek attól

lett ünnep a

lelkében”.

Amikor

rájöttem,

megéreztem,

hol van a helyem,

még a megelőzésben,

bárminek ami megérintett,

örült a lelkem, szívem, agyam.

A különbséget a kettő között én

akkor jól láttam és megjegyeztem.

Rögzítettem alaposan azt az érzést,

azóta, ennek már 23. éve, gyakorlom.

Ezzel tudok úgy tanácsot adni, abban

amivel kapcsolatban kérdeznek, hogy

ránézek a jelére, a tenyerekben arra

a képletre. Így az érzés és annak a

jele máris kétféle, a harmadik az,

megjön válaszként még időben.

Van az Isten, megtudod azt

 te is, a saját idődben.

Hahó, tisztelettel,

szeretetben élni jó,

jó embereknek való.

Különös oktatás, nevelés.

webtenyer.julamami YouTube

Magyarországról, Pakson

a Hergál Házból, szeretettel.

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy