A szürke árnyalata lehet sokféle,
ha jól ki van színezve,
nem hétköznapi
a szürke se.
A tehetséget
azért kapták,
kiteljesedjenek
benne, általa, s
a sikerélményük
meglegyen nekik is.
Ha átviszed a magad
szürkeségét arra, aki
már a tehetségében
ott jár, hogy meg is
mutathatná azt már.
Lefékezed, gátolod,
az ő Hazájában való
kibontakozását, biza
szegényítve a Hazát.
Hiszen a nép az, Isten
adta népből jönnek ki
azok akik nevesítik azt,
amit úgy hívunk Hazánk.
Mi magunk vagyunk akik,
teremtjük a jót és szépet,
amiből, ha nem rontják el,
ki is emelkedhetsz itthon.
Azt emlegetik majd, hogy
látják milyen szorgalmas,
tehetségesen hozzáértő
néppé emelkedett a magyar.
Ha nem vállalod fel a kultúrád,
nem ismered meg a saját sorsod,
mégis mit szeretnél, ha mondanának.
Bár beállt a nemlétező sorokba, de azért,
elnézőnek kell lenni vele, hogy a szürkeségét
legalább ismeri, tudja, jól rárakja azt másokra.
Vigyék a terhet, régóta viszik már, látszik, hogy
elbírják, közben meg, játssz, játssz, játsszál, ők
meg, a szintjük alatt, szívesen szenvednek tovább.
Aztán egy reggel úgy ébredsz, átnevezték ahol élsz.
Ha nem tesznek megelőzésben, kezelhetetlen lesz az
óriásira nőtt szintkülönbség ah, maradjon a tisztesség.
Legyen divattá újra a becsületesség, tartás és méltóság.
A tudás, a szorgalommal elért sikerek, az emberiesség.
Ne a jó emberek vigyék el a balhét, a hamisak helyett.
Kapjanak a szintjükön, megbecsülést az intelligensek.
Nem válhat végleg divattá, hogy csak a pénzes neves,
az elért eredményeket, a teremtett jókat, ismerjék el.
Az intelligensek nem ártanak, ne használják ellenük.
Mindenki hozott valami fontosat, amikor született,
igyekezne megcsinálni, hogy a sarjaira ne a szürkét
hagyja, megalapozza azt, amit képes, élne sikeresen.
Ha nem látod át, kérlek tanuljad, vagy pironkodjál hát
legalább, érezd azt, mit vállaltál fel, ismeretlenül úgy,
hogy a döntésnek következménye, a sokaságra hárul.
Boldogulhass amiben tehetséges vagy, ne akarjad azt
is eldönteni, amihez nem értesz, legalább ne ártsál, ah.
Egy Haza ez csak egy, becsüljük meg, legyen nekünk is,
adjon bölcsőt, a következő generációkat is felnevelve.
Ne add fel, ne tűnj el, a Hazádat végleg ne hagyd el.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.

