Ha kikopott, belőled, az emberies,
a kezed, inkább csak legyintsen,
ha benned, alázat nincsen.
Egy tükör,
valakitől.
A félretett
érzését, is, meg
lehet, szokni, inkább,
mint, megalázó kezet rázogatni.
Nem tudom, tudják-e, akik, megint,
döntöttek felettem, hogy ha ezt is
megszokom, se lehetek, rutinosan,
mások, kénye, kedve, szerinti.
Persze, él bennem a bizalom,
mint eddig mindig,
megkapom a
megoldáshoz, a
megfelelő, pillanatot.
Kerülővel jutottam be ide,
mert, az oldal, változásban,
van, a szomszédom is, keresi,
mit tehet érte, elszállt a lehetősége.
Pillanatnyilag élek azzal, amivel
lehet, a www. julamami.eu.
látszott éppen a mezőben,
bent lévőnek. Valami
történik, amit nem
kértem és mégis.
Történik valami.
Nem tudom,
volt-e már,
teljesen
kiszolgáltatva,
aki, ezt ilyen, teljes
nyugalommal csinálja.
Pillanatnyilag, a
Web-tenyér,
web- mutter.com,
nem ad lehetőséget,
az írásra, a megszokott
módon. Hát igyekszem és
köszönöm, a tanítómnak.
Amerikában élőtől, tanultam,
éjjelente, úgy, hogy ki sem
tettem, a lábam innen.
Tudta, mire, hogyan
tanítson.
Gondban
voltam, hát
ezzel segített.
Azt mondta,
azért, mert,
előtte meg,
én voltam,
a segítője.
Amíg nem
jön rendbe, az
íráshoz az oldalam,
magam szerint, megint,
mint eddig is megoldom.
Talán az volt a gond,
hogy leírtam,
a nyugdíjamból,
megélni, nem tudnék.
Hát amíg dolgozom élek,
amíg élek, dolgozom.
Pedig a megoldás ez,
ne gondoljátok, hogy
nem dolgoztam át az
életemet, de igen.
Valahogy, úgy,
esett, éppen,
a nettót számolták.
Nem változtatnak rajta,
hiszen csak kevesen vagyunk,
akiknek, a nyugdíja, nem éri el,
az 50 ezret sem. Hát döntöttek,
megint, ah, felettem, nincs kivel ezt,
megbeszélnem, nincs kitől kérdeznem.
Ha megmondták, hát megmondták, ah.
Így, a magam, módján, már szinte,
rutinosan, igyekszem, túlélni.
A reménybe, nem szoktam,
kapaszkodni, van az Isten,
azt tudom, ettől van, ez
a lassan végtelen,
alázatom.
Hát, nem
szomorkodom,
inkább, keresem,
a megoldást, hinnye.
Adjon az Isten, minden földi
jóból, annyit, mindannyiunknak,
ami éppen időben van és jókor jön.
Tiszteletem. Magyarországról, Pakson a Hergál
Házból. Heringes Árpádné e.v. Műhely, a megelőzésért. Online önismereti oktatásom. Julamami védjegyesen. Szeretettel. Julamami

