A bocsánat, most is okkal hagyja el a számat, oktatnék, nevelnék.
2009-től írom a reggeli gondolataimat, bizony körbeértek, hinnye.
Kérem ne olvassa, ha a valóság nem érdekli, lehet, hogy unalmas ez.
Amikor a szintje alatti megoldásnak tűnőt választja, rá kell jönnie,
alaposan mellé nyúlt, ah, nem tenne a fejlődéséért semmit, akarna.
Úgy hát már az áramlattal halad, nem tud saját döntést hozni, ah.
A rajongókkal begyűjti a tudatos követőit is, akik a számukra
könnyebb megoldások felé dicsérve jól beleterelik, azt a.
Negatív energia, ha azon kapja magát,
hogy megint
engedett,
a már
általa is
érzékelhetőknek.
Amivel a könnyebbet
választva, nehezítette azokat,
akik még vele együtt segíthetnének.
Mivel az egy erős hévvel mozgó energiával jár,
mások dolgaiba belehall, belelát, természetesnek
veszi, pedig a lelkes, szíves, gondolkodó énje már jelzi.
Nem volt ereje lemondani arról, irigyelték azért sokan,
azt érezte már elérte, pedig csak ott kezdődne el a dolga, ah.
A messziről jött azt mond amit akar, sőt informálódik igen hamar,
nem néz utána érdemben senki sem, elhiszik amit láttatnak velük.
Sokat segít az internet világa, az információknak az áramlása, azt a.
Amikor már visszaszámlálásban leledzett, minden addigi előzmény.
Volt úgy, hogy már ő maga is szégyellte, hát másokkal tetette, gátak,
voltak ott meg amott is. Úgy hát megbizonyosodhatott, nyugodtan,
tehette amit szeretne, nem láthatott bele abba senki attól kezdve.
Elhitte azt mind, amit kegyeiként mutattak felé, néha még jelzett,
a lelkiismerete, talán kontrollálnia is kellene. Nem vette észre, hogy
az nem a saját szintje és már döntöttek felette, azonosult mindennel.
Nem számolt vele, hogy az embersége odalehet mindazok által, amit,
a mások kedvéért megoldott könnyítettként, nem őt igazolja, hinnye.
Amikor rájött mi történt, már csak önmagában bízott, haladékot már
senkinek sem adott, aztán volt egy pillanat, amikor érezte, besokalt.
A motiváló kiüresedett, már nem tervezett, belefáradt, megoldást
nem talált. Nem számolt vele, hogy a sarja nincs azon a szinten, ah,
hogy mindazokat amiket ő, átlátná, hát nem állt össze amit tervezett.
Látta a sarja szemében, már tudja miben ment és mikor félre, hol állt
a saját lábára a nagy műve, ami annyira elment másfele, nem bír vele.
Elhagyta a régi jó barátait, fogadta a rajongóit, akikben nem bízhat,
hiszen az aktuális érdekük tartotta össze őket, azok már kikoptak.
Hallotta valakitől, segíthet az ha megtanulja kezelni azt amiben van.
Hiszen pont ott ment mellé, amikor nem vette azt időben komolyan.
Kezd el még egyszer, most éppen azon van, a könnyűk helyett, van
most a megduplázódott, sokszorozódott nehezebb, ami már érte.
Nem állt össze minden a kezében, mint ahogy a könnyűt tervezte,
szükséges hát átértékelnie, hol tart most, nem vihet egyszerre két
oldalt, mert csak az egyiket ismerte fel, a másikat tanulnia kéne.
Ha bármilyen magasságokat értél el, emberesedj, mellé ne menj.
Mert elmúlik majd a káprázat, kitisztulnak a fejek és a tájak, Haza, az
csak egy van, becsüljük meg méltóképpen, nekünk is legyen, hinnye.
Ha nem terveztek velünk, attól még van és működik a tehetségünk,
bizonyítja, a sok – sok év, hiszen, bár szerényen, de mind abból élünk.
Ha ismerhetnénk a lehetőségeinket, tervezhetnénk, a nyugdíjunk az
a közelébe sincs a megélhetésünknek, dolgozunk egész életünkben.
Hiszen tíz év megint elment, nem vártunk semmire se, Hazaszeretők
lettünk, kitartunk itt, akkor is, ha nem kapjuk a jót és szépet, hinnye.
Az élet szép, ha hallod már, a lelkes, szíves, gondolkodó éned, jelez,
ide születtél, itt szükséges megélned a sikereidet. Aztán elmehetsz,
hogy kamatoztasd másutt a saját szinteden amit lehet, jár az neked.
A szülőföldről el ne feledkezz, az érzés felé, a lelkednek, igen fontos.

