Kicsinyke ország ez ehhez,
ekkora különbségek miért,
hisz, egy Haza ez csak egy.
Ide teremtettük mi mind,
a szépet és a jót, azokból
az élhetőt, s életre valót.
Azt szeretnénk megélni,
amiről szólt az életünk,
amiért ide leszülettünk.
Mert ha egy porszem már
elmozdul, a lényege borul,
ha nem ismeri az ő határát,
honnan hova a merre neki,
hogy várhatja el másoktól.
Leszületsz, élsz valahol,
tán ott ahol a születési
helyed van neked.
Vagy elköltözöl,
vagy nem
mégy te
sehova,
csak el,
s vissza oda.
Vagy az álmod
teljesíted, hogy
mindenhol van
neked otthonod
a nagy Világban.
Gondolsz-e akkor
amikor az álmaid
teljesültek, bizony
hány embernek már
nincs hol lehajtania a
fejét sem, nem, hogy
otthona legyen. Vagy
nem fizeted ki te azt az
addigit, akit elhagysz, aki
szeretve, kikopott mellőled.
Mond, hogy nem jut eszébe a
következőknek, hogy majd
ugyanúgy bánsz el velük.
Úgy élsz-e, hogy belátod,
mit kellene tenned neked
naponta, ahhoz, hogy amit
magad elértél megtartsd, a
saját ritmusodban élj. Vagy
esetleg igyekszel-e azon,
ki ne billenjél és nagyon.
Magad jöttél-e te rá arra,
neked merre van az előre,
vagy irányított lettél mint
sokan, azért is, hogy jobban
éljenek mint mások itt és ott.
A „hogyant” már előre tudod,
vagy menet közben találod ki.
Mond gondolsz-e reggelente
arra, hogy mások, hogy indulnak
neki a napjuknak, várja-e őket az
amit a múlt héten ők is még,
a magukénak
tudhattak.
Vagy már
nincs meg,
az amit egész
életük munkájának
tudva tettek addig ők.
S nem kínáltak nekik se
helyette semmit sem,
majd megoldják ők,
ahogy tudják.
Addig volt,
dolguk azzal,
nem volt más,
továbbmennek,
a következőkhöz,
mert az is beleillik,
abba amit elképzeltek.
S elégedetten fekszenek
és ébrednek, sikeresek ők,
mindent meg tudnak oldani.
Tettek érte sokan, hogy mások
ne tudják sikerükig vinni az életet,
befékezték őket, révbe ne érjenek,
ők már biztosan nem fognak üresedni.
Körbepörgették, sietve, kapkodva, hát
megcsinálták még azt is amit ők el sem
terveztek, kész a mű, hű de mű lett.
Tessék mondani, a motivációk most
hova lettek, van-e még értelmes
terv, ahhoz, amit őrizni tudnak.
Mind más feladattal születtünk,
családunkon belül is különbözünk,
mégis óhatatlanul minták leszünk.
Vagy a jót bennünk meglelve, vagy
attól eltérve építkeznek belőlünk,
hiszen egymás énjét is tiszteljük.
Vagyunk, az emberiesek, akik
nem mennek csak úgy el,
minden mellett, mintha,
nem lenne dolguk vele.
Hiszen tudják, hogy
amit odatesz az Isten,
azzal, annak aki átlátja,
kihallja, megérzi dolga
lenne, ha a megoldást
is odateszi a teremtő.
Mint érezhető, de nem
látható, az emberieseknek
szóló lelkierő, a tartásuk és
a méltóságuk azzal jönne elő.
Élni és élni hagyni, nem ártani
és nem bántani, de magadra is
vigyázni, s amikor odateszi azt
az Istent amit azon a napon
szánt neked teljesítened,
hát teszed, hogy fejlődjön a
lelked, szíved, gondolkodód.
Az élet szép, ha már hallod te
minden sejtedben a saját zenéd.
Ne menj még, hova mennél, hiszen
a szépből a jóból, amit ide teremtettél,
még nem is élhettél meg, mint a sajátod.
Pedig ide mindenki birtokolni született,
ezt nyugodtan elhiheted, ott van a jele,
hiszen egy Haza ez, nekünk, csak egy.
Ismerem mint a tenyeremet, én igen, s
mások, hogy vannak ezekkel, rábízzák
valakire, akitől hangosabb az áradat.
Pedig, Általános műveltséget növelő
„Tenyérolvasó” tréning neked, neked,
is, és aki még a megelőzésben hiszel.
Látod, látod, a barátot sem vetjük le,
hirtelen mint tavasszal a nagykabátot,
ki melegíti majd a lelked, tiszta szóval.
Ki simogatja meg a tartásod, a ridegen
üres, sem igen, sem nem, csak a köztes,
sokaság divatos közönyös áradásában,
vagy kénytelen megélni azt ami marad.
Ha keresed, de nem találod önmagad,
s viszi az álmaidat, a terveidet, előre, s
nem a te ritmusodban halad, szaladhatsz.
S ha kifújnád magadat, keresnéd a megfelelő
ritmust, mert nem találod már meg a sajátodat.
Rájössz, nem használtad, amit apád, anyád adott
hozzád, a generációs határaidat, a te sorsodat.
Szeretettel:
