Kérdezz rá, mielőtt belevágsz… 2018.08.19. julamami.com

Kérdezz rá, ha már eleget tájékozódtál ahhoz,

hogy a megfelelő kérdést tegyed fel ott,

ahova oktatásra, nevelődésre mégy.

Tanuljad, ami érdekel s nem hoztad.

Sajnos, túl sok már a katyvaszos,

sokat árt az a tiszta forrásnak.

Általános műveltséget növelő

„Tenyérolvasó” tréning, 20 óra.

Vedd magadhoz a tudást időben,

ha már van rá igényed, elkéstél,

ha akkor jutna eszedbe, amikor

össze – vissza tanultál mindent.

S azok zavart keltenek benned.

A 2017. év a lelkesen, szívesen

élő gondolkodók lehetőségéről,

az átadható fejlődésükről szól.

Megláttatni velük, oktatni, nevelni,

gondolkodva dönteni tanítani őket.

Ráéreztetni, a tartásra, méltóságra,

van bennük a hozott tudásuk, ha

még visszarendezhető éljék azt.

Ezeknek a kulcsát találtam meg,

a körforgását, a sorfordulatokat,

fedeztem fel mint egy képletet.

2017. évben ezzel a tudással

már rendelkezhetne mindenki,

ha a Hazám megvenné tőlem,

 ne én vigyázzam a védjegyem.

Megtanítsam oktatni, nevelni,

azokat akik arra már érettek.

El ne feledkezz róla, ha mellé

vinnéd az embereket, neked is

attól kezdve, abban kell élned.

A most, nem tegnap, se holnap.

Feltaláltam, tiszta forrásból jön,

az emberek lelkesen, szívesen

jöttek, s gondolkodtak aztán el.

Tőlük kaptam én mindent, nekik

adom vissza összefüggésében.

Ne csodálkozz, ha mindent

jó mélyről kihozol a

kérdéseddel,

ha csak úgy

bekérdezel.

Valóban úgy

gondoljátok,

hogy divattá

hagyják tenni

az emberek a

hót energiákat.

S azáltal minden

ami még életképes

pocsékba masíroztatja.

Van a teteje és van az alja,

ha nem veszed magadhoz a

tudást az élni akaráshoz, ha

könnyebbnek látszik

most a divatosodó,

erősen satnyító.

Felelőse leszel,

ha az sok emberhez

köthető, hogy hirtelen

feladják és mennek el.

Megelőzés, megelőzés…

A megelőzésben látom

én még mindig a reményt,

ahhoz hűen araszolgatok

úgy is ha nagyon nehéz.

Megint van valami

förtelem divatban,

ne rajtam teszteld,

mert a válaszom

is el kell viselned.

Kétféle feladatot

hoztunk, ha az egyik

életképes működik,

tegyél a másikért is.

A múlt elmúlt, a régi sablonok

elkoptak, ne gyártsál másikat, az

emberiesek nem szerették soha azt.

Különös oktatás, nevelés Julamamival

Magyarosan Agyalós a Julamamival YouTube

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel.

 

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy