Van mit tanulnia… 2017.08.10. julamami.com

Folyamatosan lenne, van mit tanulnia minden embernek.

Majd előbb vagy utóbb mindenki rájön, mindezekre.

Megint, újra tanulom a racionális oldalam meglétét,

mivel az emberies létem elérhető szintjével most

ismerkedem, megtanulok megélni a tudásomból.

24. éve tapasztalva tanulom, feltaláltam azt ami

által át tudtam, magam is vinni a nehezeket itt.

Különös oktatás, nevelés, íme a Julamamival

Lenne és van dolga akkor is, ha azt amivel

addig el volt foglalva, már megoldotta.

Megelőzni, még mielőtt ráköszönne,

a kiüresedésnek a tehetetlen fázisa.

Nem szabadna senkinek sem, az ártó

többletig eljutnia, azzal a sorsát elrontani.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”

azoknak az embereknek, akik odáig már eljutottak,

hogy megelőznék, a „punnyadásnak” igen káros fázisait.

Megértőbbekké válnának ők az embertársaikkal, mert már

meglátnák, amit addig, elkerülendő hibáknak tartottak csak,

megítéltek felszínesen tapasztalatlan szintjük felett, sokakat.

Nem is gondolva arra, azzal nekik mekkora károkat okoztak.

Jó szerencsét jó emberek, áldjon meg az Isten benneteket.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel.

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy