Műhely, a megelőzésért. e.v. HeringesÁrpádnéPaks. https://julamami.com

Tiszteletem. https://julamami.com HeringesÁrpádnéPaks. Vállald fel, ha mindent magadnak szeretnél, s akkor tudnak róla a többiek, nem érzik becsapva magukat. Mert sokáig, kinél mennyi ideig szükséges megtapasztalni, azt, hogy rájöjjön, kihasználják, mert, felismerték, az alázatát, az ártani nem, csupán adni tudását. Nem kérdezik meg, hogy miért úgy gondolja, ráhagyják, akkor is, ha tudják, hogy becsapják azzal, csak önmagukra, gondolnak, csupán, jól járni, kapni akarnak. Mintha egyedül róluk szólna, a jóról és a szépről, amit beleteremtettünk, nem kapjuk vissza, odalett, másik meg nincsen, mert elhittük. Ha beleteremtünk a Hazába, akkor az a miénk is lesz, legalábbis, akkor, azt éreztük. Láttuk, hallottuk, éreztük, valami nagyon nem volt rendben. Mégsem akartunk arra gondolni, hogy csak magukra gondolnak és a rajongóiknak adják, a napi jót és szépet. Mintha kiüresedett volna, az ami maradt, arra tervezni, nekünk a régi módon, nem lehet. Nem találja az Emberlánya, mitől is lettek hirtelen ennyien, akik a régi önmaguktól elfordulva, a múltat hirtelen, letudva, ekkorára nőttek. Vagy valóban elhiszik, hogy nem szükséges a Világhoz felfejlődniük, se legalább a látszathoz, megemberesedniük. Elhiszik, hogy elég az, ha az aktuálisan megmondók szerint cselekszenek, s azzal már, kiváltságosok is maradnak. Várakozni hetvenen felül, amikor nincs is mire, de mégis bele kell kapaszkodni, a saját emberséges tartásomba, a tudásomba. Hiszen, a feltaláltam jól működik, hát meghozza majd, a saját idejükben, az erre a tudásra is igényeseket. Amikor rájönnek az emberek, hogy nem lehet, csak egyoldalúan gondolkodni, se átélni a jót, sem jól megélni, a hétköznapokat, üresjáratban maradva, azt, amit a sorsuk számukra tartogat. Emberek vagyunk, hát gondolkodva döntünk, nem másoktól várjuk a megoldásokat, hiszen, ahhoz, hogy itt tartsunk, ide, sokféle módon fejlődtünk fel. S nagyon sok ember, érte el, a saját szintjét, mind a két oldalának teljesítve érte el a sikereit. Az csak úgy, meg nem szűnik, a következő szinteket is elérték már azóta, akár naponta felfejlődve oda, ahol a saját sorsa, azt már megtartja. Nem lehet a fejlődést megállítani, hiszen mire leírom, már megint fejlődött a Világ, s az egyes ember, tudja, neki szükséges minden jóhoz és széphez alkalmazkodnia. A sorsát, a generációs feladatait, helyette, vagy őt kihagyva a döntésből, más számára jól működően, megoldani számára jól, nélküle, nem tudhatja. Kérdezni jól, az tud, aki tisztában van azzal. hogy megfelelő emberismeret nélkül, más szintre, nem megy át a kérdés, a válasz sem érthető ugyanúgy. Ha mindig, csak ugyanoda szól a kérdés, s a válasz is csak onnan érkezik, bizony – bizony, akkor az nem valóságos. Se nem életszerű, csak álságos, nincs energiája, üres marad, annak, a jól működő élethez, semmi köze nincsen és nem is lehet, ah. A többi emberekhez nem szól az, a más szinteken élők számára, jó minőségű életet megélhetést az, nem biztosít. Kimaradva a jóból és a szépből, amit ide, a Hazába teremtettünk, várakozunk, mert nem akarjuk elhinni, hogy mindez megtörténhetett velünk. Sokat adtunk, teljesítettünk, ledolgoztunk, a nettó jól elbánt velünk. Hát nem álltunk meg, naponta most is, teljesítünk, egyre nagyobb tudással rendelkezünk. Oktatjuk amit feltaláltunk, csend van róla, nem számolják bele azt az időt, se a pénzt, amit azóta dolgoztunk, a Hazához teremtettünk, amióta nyugdíjba mentünk. Minden egybe és egyre megy, a saját szintünknél, tudásunknál lejjebb, így bizonyára kényelmesebb, ha csak darabra megy. Nem harcolni születtünk, a kultúránk sem arról szól, a feladatunkat egyszerűen teljesítjük, nevelünk, oktatunk. Nem gondoltuk, hogy harcolnunk kell majd azért, amit a Hazába, teremtettünk, természetesnek vettük, hogy annyi amit beleteremtettünk, az vissza is jár nekünk. A Hazát védőknek, a férfiaknak és a nőknek, az arra, hivatásában és emberileg megbecsült szintje, akkor tudja jól csinálni, ha abból jól meg tud élni. A Hazát és az itt élőket, bennünket, a Népet védeni, az egy hivatás, akikről tudjuk, hogy napi szinten, felkészülten, jól védik a Hazát. Mivel elvárások vannak, teljesítik, hivatásukként élik a napjaikat, alapvetően, tiszteletet kapnak, azért amit tudnak. https://julamami.com Műhely, a megelőzésért e.v. HeringesÁrpádnéPaks.

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy