Mindenkinek van fontos hozott feladata,
az maga a sorsa és a generációs feladata.
Tapasztalom nap mint nap, bebizonyosodik,
megélhetnék egyenként azt, amit ők kaptak a
tehetségükben, abból az a szint az csak egy.
A megelőzésben gyakorlom, a hivatásomat,
megcsináltam, minden olyat, amit átláttam,
kihallottam, megéreztem, mindent idejében.
Pedig, mennyi féket kaptam, azt a, hinnye,
megtanultam boldogulni, azok közepette.
Eljutottam a sikerbe, egyedül haladtam, a
saját ritmusomban, adni, időben tudtam.
Viszont, így meg nem gazdagodtam, évek
óta, a gyakorlatban tanulom, beosztani,
az egyszerűben, hogy mindenre jusson.
Amikor, a tehetségemre rájöttem, a 42.
évemben, 47. évesen, diplomás voltam.
Várom, hogy egy hozzáértő, vegye meg,
a védjegyes, oktatásom, rajzos formáját,
oda, ahol, adnak a tartásra, méltóságra.
Addig is a jól bevált, megszokottat most
is alkalmazva, segítek magamon. Élek a
lehetőségemmel, az Isten segítsen meg,
taníthassak be, az arra, már érettekből.
Adják tovább oda, ahol a szükség erre,
az igényeseknél, bizony, jól jönne, ah.
Ha netán, váratlanul, arra, nem beérve,
lennének gazdagok, tudjanak erről is.
Biza, a lelkes, szíves, gondolkodó énjük,
kontrollálásával nem lesznek vesztesek.
Úgy 70.000-en vagyunk, azt olvasom,
akiknek nincsen 50.000-Ft a nyugdíja.
Nem tudtam, élni, a sablonban, kerestem,
mi adhatna, a boldogulásom mellett is, olyan
élethelyzeteket, amikor azt érezhetem, én is élek.
Nemcsak teljesítek oda épp, ahol elvárták azt, akkor,
a szakmám gyors- és gépíró, öt évet, nyomtam le, abban,
úgy, hogy beállni a sorba, ahogy, elvárták, soha nem tudtam.
13 évesen, néhány hónapot, a konzervgyárban üveget mostam.
Többnyire irodai munkában voltam, érdekes, komoly helyeken
is dolgoztam. Ah, 17 évesen, körzeti orvos mellett, kartonokat,
diagnózisokat írtam, a körzeti ápolónő által injekciózni tanultam.
Kerestem a helyemet, a segítésben, ápolónőként, dolgoztam,
és tanultam, ahova, két doktor ajánlásával, az iskolába érkeztem.
Munka mellett, tanultam mindent, a gyorsíró szakmám kivételével.
Három gyermekemmel eltöltöttem, itthon, azokat az éveket, amiket,
akkor, aktuálisan engedtek, komolyan vettem mindent amit elvártak.
Majdnem négy évig, vállalkozóként munkanélküli voltam, amikor egy
vasat se kaptam, nem is számolták bele, a nyugdíjhoz szükségesbe.
Hiszek, az élhető élet minőségében, a sorsszerűségben, de nem
értem, miért nincs megoldás. Mégis kire tartozik mindez, hisz,
ez a Hazánk nekünk itt, ahova teljesítettünk. Közben azon is
voltunk, hogy élhető életet éljünk, gyermekeket neveljünk.
Azon belül, amin belül lehetett, mert nem voltunk fontos
emberek, csak tettük a dolgunkat. Valószínűleg, csak
tucatonként számoltak, nem ismerték az életünket.
Mi meg sokáig, a saját sorsunkat se, s amikor már,
felfogtuk, nekünk kellene a sorsunkat a kezünkbe
vennünk, már befolyásolni, nem tudtuk, hinnye.
Valahogy, ennek a tudatában, esetleg, nem
lehetne, átértékelni, azokat az éveket,
utólag. Amikor, a gyermekeinkkel,
időztünk, mert azt hittük, azért
tehetjük, mert az rendben van.
Átlátni, megérezni, kihallani,
összefüggésében látni, azok
tudnak, akik azt hozták, mert
abban van a tehetségük, hinnye.
Tanulni is lehetne, ha lenne igénye
rá, azoknak, akik felvállaltak, fontos,
az emberek életére, döntő helyzeteket.
Akkor már, ha szembesülnek, helyzetekkel,
amik gátolják az emberek életminőségét, ah.
Igényesen, változtatni, szeretnének, hiszen,
nem mindegy, mit hagynak maguk mögött.
Emberekről, gyermekekről, családokról,
van szó, mennyire jó a minősége az
életüknek. Igényesen figyeltek-e,
arra, nem rakhatnak rá, minden
felelősséget, a családokra se.
Nincsenek, olyan helyzetben,
sokan, hogy teljesíthetnének.
Ah, aztán, kihúzhatja-e magát,
megemelik-e, a kalapjukat, az
emberiesek, mert a feladatát,
komolyan véve tette, hinnye.
Bocsánatot is kérek rögvest,
az nekem már nagyon megy.
Legközelebb is, szólnék majd,
magamért téve, hogy az Isten,
is megsegítsen nyugdíj ügyben.
Ne maradjak, azzal a teherrel,
méltatlan helyzetben, hogy
bár végigdolgoztam az
életemet, a nyugdíjamból
megélnem, mégsem lehet.
Győzz meg, legyőzni könnyű
engemet, nem harcolok, sem
veled, se ellened. A nyugdíjam
után, érdeklődöm, intézném,
ha lehet, csak, mondják meg,
kérem szépen, hol, mi módon.
Ki vesz bennünket komolyan,
nőket, asszonyokat, anyákat.
Jó szerencsét mindenkinek.
Tisztelettel, hozzáértéssel,
a feladatok, könnyebben és
életszerűen is működhetnének.
Magyarországról, Pakson a Hergál
Házból. Szeretettel. Julamami