https://julamami.eu 2020.03.15. https://julamami.com

Negyven éven túl  van  már az,  március 15.  éjjelén, érkezett valaki,

aki  hozta a rossz hírt, hogy a magzatnyi és a még kicsi fiúcska

apját motorosbaleset érte és ott az életét is elvesztette.

Éppen akkor álmodtam és azt,

hogy  egy zord hang

azt mondta,

úgy kell neked.

Arra ijedtem fel, azt hallottam,

hogy akinek a rossz hírt elmondták,

hangosan,  fájdalmában,  jajgat, zokog.

Jaj, árvák lettek mint ő, azt hajtogatta,

ah, már tőle hallottam a kíméletlen tényt.

Az árva gyermekek könnye, van egy ilyen

írásom,  ami belemegy a míves sok kilósba.

Ha megbántott bárki árvákat, ideje lenne,

rendeznie a lelkiismerete szerint, miatt.

Sokféle képpen lehet árva bárki, aki

olyan nem megértő közegben

nevelkedik, jó ha nem sérül.

Ha mindazzal ami az ő sorsa,

nem  szembesül, marad a fel

nem dolgozott fájdalma, azt a.

Lehet nem tud eljutni oda sem,

hogy önálló döntést hozzon, ha

 nem tudja miben tehetséges.

A generációs feladatainkat már

felismerve, tartást, méltóságot ad,

addig is, amíg törlesztjük mindazokat.

Amikor megtettük a  szépeket és jókat,

megalapozzuk a  következőknek, a  saját

sarjainknak, ez a nehézben lelkierőt is ad.

Akkor, ha túl jó minőségű életet él valaki  és azt,

nem ő teremtette meg, azáltal nincs meg benne az

 annak járó alázata se. Hiányzik a kitartása nem tudja átélni

mindazokat amiket az ő elődei a nehezet törlesztve megéltek.

Mindezeket tapasztalva  életszerű vagy sorsszerű  számomra sokak

sorsát leolvasva, fontosnak tapasztaltan tartom, hogy adjam tovább.

Ezt a számomra megadatott különleges és működőt, átadnám hát,

 tudásként úgy,  hogy eladnám,

olyan emberségesnek, aki

tudja  miért így írok és  azt miért

úgy fogalmazom, hogy az át is megy.

Amikor már szembesültem  mindazzal,

hogy a sorsokat csak leolvasom, pont

úgy, ahogy azt a tenyerekben látom.

A visszajelzések a körbeérésénél

szinte mindig megjönnek, ha ez

 az anyagi síkon megtörténne,

valószínűleg gazdag lennék.

Felszínre jöttek érthetően,

a saját sorsom megélésében,

bizony,  Hazaszerető lettem.

Az éjjel  furcsa fény – árnyék

játékra  ébredtem, sok

mindent éltem már át, a

 tapasztaló 26. évem alatt.

Mondogatom amikor,

valaki meggondolatlan,

más döntést erőltetne,

mint  ami a saját sorsa.

Megjöttem én

már onnan, ahova

most indulna el, hinnye.

Olyankor megkeresem  a

racionális okát a történéseknek, az

éjjel elromlott az okos nyomtató, mielőtt

kilehelte volna a lelkét, adta az erős jeleket.

Használtan kaptam, kitelt az ideje, kiszolgált.

A gépem is kérte az újra indítását, érintett lett.

Azzal terveztem, alkalmas lett volna nyomtatni,

a mívesre tervezett sok  kilós könyvemet.

Ember tervez Isten végez,

most leginkább a megoldást

keresem majd  ahhoz.

Szerencsésnek

érezheti magát mindenki,

aki már sok mindent

úgy élt át, élete során

hogy csak önmagára

számíthatott, ah.

Boldogulni

tanulni

mert,

ha  nem

kapja  meg

időben otthon

az impulzusokat,

más megoldásban biza

sokkal  nehezebben hat az.

Sokan még mindig ugyanazokat a

beidegződéseket követik, amit megszoktak.

Nem vették észre, hogy nekik szükséges változniuk,

hiába várják  a megfelelő élethelyzeteket, van az Isten.

A hivatásom  által gyakorolhattam az alázatot,  íme van.

Ők akik, tömegnek számítanak emberségesen, akik eddig

megtisztelve eljöttek, olvassák az írásaimat, hallgatják

a videóimat, általuk is lettem alázattal emberséges.

A következő szintet akkor éltem jó érzéssel

meg, amikor átéltem  a, megcsináltam

állapotot, a jelentését megértettem.

A sok nehézben magamhoz mérem.

Az ünnepi érzéseket megélem, az

egyszerű életemben nagyszerűen.

Az alázatomat gyakorolva hazaértem.

Webtenyeres önismeretre nevelés,  igényesen.

 

 

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, tisztelettel. Műhely, a megelőzésért. Heringes Árpádné e.v. Messenger Heringes Árpádné. Julamami szeretettel

 

 

 

 

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy