
Nem tudom, tudod-e mit jelent várni, várakozni, valamire, ami nem következhetett be. Mert nem tervezhetted meg, másokra vagy bízva, akik nem biztos, hogy tudják mit vállaltak fel, azzal amiben vannak.
Viszont tisztában vagy vele, hogy mit veszíthetsz, ha a sorsodat, nem tudod beteljesíteni és azzal, generációsan nem tudsz a családod felé teljesíteni. Alapokat adva ahhoz, hogy a talpunk alatt legyen talaj, a
Hazánkban, ahhoz, ami tehetséget hoztak és a saját sorsukat teljesíthessék. Hozzá adva, a tudásunkat a Hazánkhoz, mert itt érintette a talajt először a (mezítlábunk), azután cipőstől is itt tanultunk meg járni. Úgy rezeg minden mint mi magunk,( földből jöttünk, porrá válunk) a jó sorsunkra várunk, annak megfelelően, mint amit mi is, ide a Hazánkhoz teljesítettünk, szülőhelyünkbe is bele teremtettünk. Ezzel kezdtem el 28. éve, a megfogalmazását, a Tenyerek leolvasásának, amikor felfedeztem, hogy minden összefügg mindennel. Mint egy megoldandó képletünk, olyanok,
a rajzolataink a tenyereinkben, mindannyiunknak, le is rajzoltam.
Láthatóan mi mind, saját sorsot hoztunk és vannak generációsan is teljesíteni való feladataink. Akkor, amikor már elég érettek vagyunk ahhoz, hogy ne a könnyűt válasszuk, inkább időben emberesedjünk.
A hivatásomnak a napi gyakorlása közben, a tapasztalatom az, hogy amit szánt nekünk az Isten a sorsunknak, azt életünk során meg is éljük. Persze az sem mindegy, hogy akkor idejében éljük- e meg, vagy amikor már nem számítanak rá egyesek, bizony eléjük tárja azt az életük. Mint törlesztési lehetőséget, ha nem élik meg időben és nem teljesítenek, a sorsuknak megfelelően, hát bizony szint alatt lesznek. Aztán néznek ki a fejükből, hogy miért nem kapják meg a tiszteletet.

