Birtokolni születtél…2019.02.06. www. szeretetbenelni.com, www.web-mutter.com

Birtokolni születtél, mondom, amikor azt látom.

Azt jelenti, az lenne, az első feladata,

a szülők közül, annak.

Aki a legmagasabb

lélekrezgésű,

és átláthatja.

Arra irányítja,

ahol, a gyermeke,

meg tudja, oldani, azt,

a teljes érzést, „birtokolhat”.

Ha nem ismeri fel egyik szülő sem,

jó lenne, ha megtanulnák, mit is hozott,

tehetségként a gyermekük, amikor született.

Hiszen, ha teljesülhet az erős és egyre erősebb,

vágya. A birtoklás megélése által, már haladhat is

tovább. Ha megvan a megcsináltam telített érzése.

Tanulhatná, azt, amit, mások hoztak és szintén

 tehetségükként. Ne az legyen a legerősebb,

érzése, mindent tudhat, minden az övé.

Na hiszen, a többiek, meg, miért, ide,

születtek volna, ha szavuk se lehet.

Szép, szíves, lelkes, gondolkodó,

világunkban, fejlődve, haladva,

felvenni a Világ ritmusát.

Alkalmazkodva ahhoz,

ahol a magasabb

kultúrákat is,

tiszteletben

tartják.

Élik a

jó

minőségű

életüket.

Működik a

tapasztalható,

tanulhatják, amit

szeretnének. Nem,

csőlátást, gyakorolnak,

a térlátásban otthon vannak.

Kommunikálni megtanulnak,

hiszen, azon múlik, minden jó,

hogy közreadják-e azt. Amit itt

tapasztalnak, amit ide teremtett,

a Hazaszeretők sora. Nem bánja,

ha nem lett gazdag, nincs vagyona.

Ő a jó minőségű, életnek az alapját

biztosította, arra lehet építkeznie a

következő generációknak, hinnye.

Legyen, mindenkinek, fontos dolga.

Amit az Isten adott neki gazdagságnak,

a lelkes, szíves, gondolkodó énje. Abból,

adná tovább, sokaknak, a tudását, hogy

akik már arra igényesek, tanulják meg.

Segítsék a szeretteiket, tiszteltjeiket,

hogy összefüggésében megtanulják

látni, milyen szépre, jóra születtek.

Csodájára járna a Világ, ennek a

csodás hatásnak. Milyen a telített

érzés, belül, a lelkekben, szívekben,

gondolkodókban, mint az „emberies lét”.

Nézz, magadban, óvatosan szét, na látod, milyen

szép, a lelkednek emberies tiszta tükre. Mindannyian,

szépre, jóra, tiszteletre, megbecsülhetőre születtünk.

Adjon az Isten, minden földi jóból, annyit nekünk, ami

a túlzásoktól megóv és nem ronthat el, egyikünket se.

Az egészséges körforgásról, meg ne feledkezzetek.

Éljen a tisztelet, legyen fontos az emberies érzés,

 az adni tudás hozott, az elsődleges, alap is lehet.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

szeretettel. Julamami

,

 

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy