Szigorúnak tartanak, magamhoz is az vagyok.
Nem csinálok mást, megélem a valóságot.
Ahhoz vagyok szokva,
ha valamit
elkezdek,
nem
hagyom
félbe, hinnye.
Végig viszem,
megcsinálom, a
jót és szépet.
Ezzel a belső
kontrollomnak
teszek eleget.
Legalább
nem ártok.
A lelkes, szíves,
gondolkodó agyam
által, megélem a sikereimet.
Olyanokat, amiket valószínűleg,
sokan, észre sem, vennének, nem, hogy
sikerükként élnének meg, csak porszemek.
Felfogtam hát amit látok, amihez meg értek,
azt Isten kegyének tartom, jól vigyázom.
Nem kapkodva, megadva a módját,
a hivatásomat gyakorolva, élek.
Látom, nincsen esélyem rá,
hogy a nyugdíjam olyan,
összegű legyen, hogy
abból megélhessek.
Óvatosabban élek,
és megy tovább,
a maga útján minden.
Nem én terveztem így, de a
terveimet nem feladva, fejlődök.
Mások, gyűjtenek és mindenféléket,
nekem az emberek azok, akik megtisztelnek, a
tanácsaimat, a számukra érdemesnek tartják, felhívnak.
Adja a tartásomat, az emberi méltóságomat, köszönöm.
Erre születtem, ez a dolgom, hivatásommá lett,
amikor megéreztem. A lelkem, szívem, gondolkodó
agyam, megerősített, Hazaértem, Hazaszerető lettem.
Volt amikor, grátisz is lehettem, ma már a nyugdíjamat
egyenlítem ki, a pénzt, még nem tudtam megszeretni.
A valóság az, hogy nem volt annyim belőle, hogy átéljem,
nem tudott hatni rám, a birtoklásnak az érzése, ne ártsatok hát.
Egyszerű maradtam és nagyszerűeknek élem meg, mindezeket. Nem
az én dolgom hát ez sem, hiszen nem vezetőnek születtem, hinnye.
Nem vonzom be, a tudásom által azokat, akik a teremtés helyett, a
„furfangos szerzésre” adták a fejüket. Nem kíváncsiak valószínűleg
arra, hogy hol, mikor mentek mellé, a saját sorsuknak, generációsan.
Gondolom, oda mennek, akiket, jól meg lehet fizetni azért, hogy azt
hallják, amit hallani akarnak, ez mindenkinek, a saját dolga, hinnye.
Tudom, nem engedik meg az oktatását, a meg és feltaláltamnak,
rálátást, kihallást, megérzést, összefüggésében látást, kaphatnának.
Vannak arra, a jól kitaláltak, számukra van, a bőség, tálalva, hinnye.
Csak megunják egyszer, s megengedőek lesznek, a „tudástáraknak”.
Várom hát, azt az emberségeset, aki összefüggésében látja, tudja.
Mit venne ezzel meg, mire jó az, ha belső tartás, méltóság van.
Egy felső sávban, ahol már nem számít más, mint az emberség.
Amire lent és fent, vágynak az emberek, az adni tudás érzése.
Persze ez, csak szerintem van így, mások másképp látják, biza.
Nem tartozom sem ide, se oda, tartozom az érkezőkhöz, oda.
Az alázatomért megszenvedtem rendesen, nem ajándék volt.
Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem harcolni jöttem.
Segítőként születtem, a születésemmel már megoldottam azt,
amiért úgy döntöttek, hogy szülessek, azóta is hasonlóan élek.
Nem tudok csak magamra gondolva dönteni, nem szeretnék,
közben senkinek sem ártani, se azzal másokat, megbántani.
Legyen szép ez a nap is, a jóban, szépben, érdemben.
