Látszik ami látható… 2020.04.08. https://julamami.com

 

Tiszteletem, a szerintem valóságról  írok, ha nem szeretné felismerni azt, akkor ez nem való Önnek.

A messziről jött azt mondhat, csinál amit akar.

A népből vált ki, gyorsan szeretne felejteni és az sikerül neki. Mire feleszmélnek,  már átirányítja és összekavarja, sok mindennek lesz vége azzal. Nem vállalja mi által vagy kik által nőtte ki magát,oda, amit nem is akar kellőképpen megköszönni, azt is gyorsan elfelejti

és majd újra csak kapni akarna,  ah.

Amikor hozzáértőtől kapta, ami számára szükséges volt, vissza ő a megfelelőt nem  teljesítette, bizony azt is aki a jót tette  vele kiüresítette. A tehetségéből  élőnek a biztos megélhetése bánja, nem a tudása minősége.

Ha elérte már az emberséges a legjobb

tudásának megfelelő anyagi jólétét,

ne várjon többet, mert az körbe is ért.

Aki emberismeret nélkül felvállal olyat is,

amihez az nagyon szükséges lenne, sok

 szomorúságot okoz az intelligenseknek.

Az egészséges körforgás az adok – kapok,

a saját szintjén mindenki jól élhetne, ah.

Hiszen nincs is tisztában vele,  milyenek  a

körülmények, nem érdekli, a munka nélkül lévők, most éppen miből élnek. Milyen ünnepük lehet,

nem panaszkodnak, az intelligensek, hiszen látják, nem érdekli akiknek az a feladatuk  lenne, hinnye.

Adni születtünk mindannyian, aki nem  így éli azt

meg, nem tudom mikor értett és mit félre,  ah.

Az adjon aki adni képes, ide teremtettünk

sokan, sok szépet és jót, azt várjuk vissza.

Sokaknak lesz ünnepük, hát az ünnepre

való tekintettel, tán, tanuljanak  adni,

abból ami van, a  kötelességünket

ismerjük, betartjuk, most a gondolkodó gondoskodó Hazánkra vágyunk mind.

Megaláztatásukhoz  meg nem lennének partnerek,

olyanoknak,

akik teljesítés jó mintája helyett,

a nagyságukat kiemelve segítenének.

Olyan gyorsan felejtenek, hát ismételnek.

A  valóságot nélkülözők a mindenféle filmek.

Kérlek ne küldjél sms-t, ha gondolsz rám az elég  is lesz. Megint jön a jól elhelyezett, bocsánatot kérek. Isten óvjon tőle, hogy megint kitegyem  magamat családilag a mindent jobban tudó hatalmasoknak. Nem szabadna másképp kommunikálni már

6. éve, csak a tiszta szavak  mennek  át,

szerintem,  megtanulható lenne,  hinnye.

Amit feltaláltam, egy nap alatt lerajzoltam,

a kellemes, élhető életritmust adja vissza,

amikor fejből mondom a 20 órát végig.

Rátalálnak az emberségesek a saját

életritmusukra a rajzos forma  mellé

írják, amit diktálok, ritkán egyformán.

A jelentése ugyanaz, az ő személyiségére

igazítom a mondandómat, ő meg jegyzetel.

Közben megéli azokat az élethelyzeteket,

vagy a magzati szakaszából maradt, addig

meg nem magyarázható átéléseit mindet.

Némileg ismerem a különböző módszereket,

amiket, más országokban születettektől tanulták.

Gondolom nem örülnek annak, hogy feltaláltam,

eljöttek messziről tiszteltek meg  nagyon sokan.

Itt születtem, itt éltem meg a napi sikereimet,

itt jöttem rá,  hogy összefüggésében látom,

a sorsokat és generációs feladataikat, ah.

Ebben a megváltozott Világban, van ez

a feltaláltam és  nincs más országban ilyen.

Tanítanék erre már érett  emberségeseket,

hiszen ez a nehéz helyzet adja azt, hogyan

lehetne hasznossá tenni a várakozási időt.

Persze nem  tudja megtanulni bárki, ahhoz

megfelelő szinten szükséges lenni, ez van.

Amikor hozzákezdünk,  magam  vezetem

az oktatást úgy, hogy jó érzéssel tanulnak,

mivel az életminőségük  legjobb szintje az.

Egyénenként döntöm el, kinek mennyi az

a mennyiség egyszerre, amitől jó az érzése.

Nem találtam  a tíz év alatt  senkire, aki

tudott volna kapcsolatot teremteni, egy

befektetésre éretten képes értő emberrel.

Írom  hát egyre gyakrabban, szinte naponta,

eladó egy olyan üzletembernek  aki tudja,

mit  vesz  meg és beviszi oda ahova való.

Igyekszem, hogy itthon maradjon, viszont

diktál az életkorom. Rajtam  kívül nem tudja

megfogalmazni, se az oktatására betanítani más.

Sőt a megszokott miliő is szükséges hozzá,

egyensúlyban vagyok  közben és átmegy.

Számított még az adott szó, az emberség, ah,

a tiszteletet, a jónak a megbecsülését ismerték.

Szívesen  beszélgettek arról  ami őket érdekelte,

nem kellett arra figyelni mit mondhatnak, hinnye.

Nem hagyták a hamisságnak kimeríteni a jókat,

tudták, hogy egymásra mindig számíthatnak.

Tisztelettel  vannak oda ahol  tanulhattak, ah.

Vannak  akik intelligensnek  születtek, mások

meg a tanulási lehetőségbe kapaszkodtak bele.

Akikben mindkettő ott van, jó vezetővé válhatnak, hiszen sorszerű az generációsan.

A könnyen jött könnyen megy nem volt divat,

legalább is nem követendőknek mutatták azt.

Nem a gyengeségem ah, ha bocsánatot kérek,

inkább az alkalmazkodás képességem, hinnye.

Gondolkodik a gane,  hogyan csuroghatna

hozzá, mindenhonnan minden lé,

hinnye, ah, azt a, bár  ne tenné.

Addig sokszorozza, amíg már

kibillen minden egy oldalra,

fordulna aztán a visszájára

már nincs aki mellé állna.

Rájönnek nincs tudása,

látszik nem ez a tehetsége,

sok emberséges kárára.

Nem tudja mi köszön

vissza, ki  gazdagszik,

ki marad árva járadékra.

Az emberismeretet tanulni  is

lehetne, állok az oktatásának

elébe, a feltaláltam jó lenne erre.

Nem fejtem ki itt mit fedeztem

fel, nem múlik ez ahogy jött el,

ennek a balhéját  már nem

viszem el, vannak arra  is,

hát legyenek felelősen.

Önismereti oktatás, ha

van már igény arra, a saját

sorsához nevelés igényesen, ah

kerül a saját szintjére,  hinnye.

Lehet, hogy unalmában jól

szórakozik, megteheti, hiszen úgy

  tudja szabad azt is neki. Azt szeretném jelezni, ha ennyire fontos, hogy mások  sorsába így nyúl bele, valószínűleg nem tudja, önmagával  teszi mindazt. Nem tudom, kinek mit lehet, van-e határa annak, amit neki szabad. Mások meg nem csinálnának olyat, mert  van belső tartásuk, emberséges méltóságuk.

Néhányszor a sok

év  alatt,  hasonlók már

előfordultak, szinte tudja

az ember, hogy mi után mi jön.

Csupán  önmagam megnyugtatásáért,

csak  remélni  merem,  hogy nem vesz  úgy

célpontnak, mint a  hozzá hasonlókat. Na meg azt, hogy nem én segítettem neki talpon maradni.

Ha jó buli volt, hogy az „öreglány „önmagammal, szórakoztál  egy kicsit, megmutattad, hogy neked azt is lehet, hát gratulálok, kérj otthon egy simit.  Annyi hozzáadott emberrel és  energiáddal egészen nagy dolgokra is képes lehetnél ám valamiben ami megmutathatná,

hogy miben vagy tehetséges. Jó buli volt, egészségedre legyen.  Na, ha már ilyen jól szórakoztattál  másokat, hogy jól érezzed  magadat, takarítsad  jól el a  nyomaidat. Egy jó szakember el tud ballagni utánad, annyi nyomod maradt. Ha azt vetted volna a fejedbe, hogy egy élet munkáját teszed tönkre.

Megalázva azzal,egy olyan nagynevű céget, amit ráraktál a  képernyőmre, hogy bebizonyítsad neked azt is szabad, nem válogatsz, az se az én dolgom, hála Isten, hinnye.

Máshonnan érkezve lett helyettünk

előnyöd belőle, lett-e  arra engedélyed, azt a,

nem nézte senki, mennyi kárt okozhatsz vele.

Van az Isten, ha hiszed, ha nem, segíts

magadon, az Isten is megsegít, az

ami számomra megadatott.

Nem először találkozom

hasonlókkal  a sok év alatt.

Azért választhattál volna olyan

célpontot is, amiért nem szégyenkezhetsz.

Ah, ha majd kiderülne és ott marad mint az

 egyike  azoknak, amikre nemcsak, hogy nem leszel büszke, de megkeserítheted  általa  az esetleg határtalan lehetőségeit a jövődnek, ah.

Gyere online, ha már rájöttél és pironkodsz, az jó,

mert akkor még lehetőséged van megváltozni, ah.

Általános műveltséget  növelő „Tenyérolvasó”,  ha

nagyon unatkoztok többen vagytok, hajrá várlak  benneteket  csoportosan az oktatásomra. Jó hangulata lehet, nyugodtan megígérhetem.

A lelkiismerete megszólít mindenkit, ha  még időben van, a saját szintjére beéréssel, az ott időzéssel és a

hozzáértő segítésével,

  meg is oldódhat,  hinnye.

Győzz meg, legyőzni könnyű  engemet,

akár tönkre  is tehetsz, megteheted, ha

megvan hozzá a jól bevált módszered.

Annál talán több van benned, ha  már

van hatalmad,  járjad ki az oktatásnak

a  lehetőségét,  hogy ne te fizesd, ah.

Mondjuk adjanak  arra egy összeget,

hiszen  én adtam  már sokat, nem

tehetem már,  most mások jöjjenek.

Mutassák meg, hogy ők is lehetnek

önmagukhoz mérve  „Nagy emberek”.

Az oktatás mellett érvelnék, hiszen a

saját Hazámban maradva, kitartottam

a szülővárásomban. Akkor is amikor

hasonló  módon akartak legyőzni,

többféle változatban, a saját

stílusuk szerint, itt maradtam.

Nem kért bocsánatot senki se,

mert nem érezte a felelősségét.

Önmagamért vagyok felelős akkor,

ha már ismerem a sorsomat, megélem.

Az adóimat fizetem, megrendelést még

nem kaptam az oktatásra egyszer sem.

Mivel az oktatásom  által tudok segíteni

abban, hogy a saját szintjükön éljék  meg a

nehezet is, sőt kétségbe ne essenek,hinnye.

Prevenciósként,  megelőzés a  hivatásom.

Egy Haza ez csak  egy, sokunknak még

csak aprópénze van a nyugdíja  helyett,

sőt vállalkozóként online munkám nincsen.

Kérem a megértést, 69. az évem, nem tudok

 várni, magamon  segítek,  de ahhoz

tudnom fontos, a szerető Hazánkban

nem örökre félretett vagyok, hinnye.

Akik még nem ismerik  a sajátjukat  és

a  könnyűben, könnyelműen  ártanak

másoknak, nem  az én dolgom az sem.

Inkább maradok az érveimnél, hiszen

nagy  dolgot találtam meg és fel, biza az már

hasznára lehetne, a jót kereshetné  sok ember.

Persze  csak  addig, amíg a megelőzésbe

belefér, mert annak az oktatásához értek.

A jó öreg bocsánatot kérek kéznél van nálam,ha neked még nem megy, tanuld  meg tán tőlem.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, Műhely a megelőzésért ev.  Skype Árpádné  Heringes, szeretettel. Julamami védjegy

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy