Tudsz-e… 2017.12.19. https://szertetbenelni.com, https://julamami.com

Mindannyian hoztuk magunkkal,

amikor megszülettünk volt nekünk.

A legkifinomultabb spontán érzés,

ajándék az Istentől, mindenkinek.

Kiben megmaradt, ki meg ment

a látványos, gyors, nem

számára szabottakba.

Igyekezett illeszkedni,

illegetően, billegetően,

másokat a szavaival, se

nem a jó, sem nem a szép

irányába víve terelgetni.

Hamar kikopott a hozott jó

belőle, már a vásottságon járt

a gondolata, illeszkedett a tolla.

Aki látja úgyis tudja, aki megy azután

már, amit feltálalnak neki naponta, hinnye.

Vessen magára, amikor azokból felébredve, a

nagy mellévivések sora várja, sírásra áll a szája.

Mégse bánja, jobb legyintésekhez, a jó ízlésüket

nélkülözőkhöz szokni, mint megalázó kezet rázni.

Ha tisztelet se szeretet, se jó érzés, jó ízlés, benned

nincsen, hát mutasd meg előtte, mielőtt odaérsz,

ahol neked azzal ami maradt, dolgod nem lenne.

Az intelligensek, okosak, jóravalók, szorgalmas,

szaktudásúak, oktatók, nevelők, tanítók, mind

arra születtek, hogy továbbadják azt, amit az

Isten nekik adott, abból, azzal gazdagodjanak.

Ha még nem érted, siess és tanuld meg, mert

kilátszik  már a hamisságból minden, kérjél

ott bocsánatot, ahol az ártást már elkövetted.

Ne rongálj másokat, mert magadat minősíted

azáltal, s azután már magyarázkodhatsz, nem

figyelnek rád, csak azok, akiknek az tetszett ott.

Van az Isten, ha hiszed, ha nem, akkor legalább

tartsál tőle, hátha mégis igazat szólnak róla.

El ne felejtsd, abban fogsz te is élni majd,

amit a sok hiszékeny emberrel elhitettél.

Nézz magadban szét, látod milyen szép, a

 lelkednek tükre, mi mind így érkezünk le.

Ha más irányba mégy, a sorsodtól eltérsz.

Online önismereti oktatásom (a találmányom).

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajodna
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Szeretettel. Heringes Árpádné e.v. Műhely, a megelőzésért. Julamami védjegy

Szeretettel. Julamami

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy