Megjöttem, onnan is… 2019.10.30. https://julamami.com https://szeretetbenelni.com

Mostanság, ha valaki tanulhat, azzal különösen kegyes

hozzá a sorsa. Régen ez úgy  volt, hogy tuszkolták a

gyerekeket, kis felnőtteket, hogy tanuljanak, adott

volt. Persze nem minden, de megadatott, ha volt

rálátásuk arra, hogy ki miben tehetséges, az úgy is

kiderült.  A  tanítója látta,  ha a hivatását gyakorolta,

tudta kit merre irányítson, hogy befejezett, a

tehetsége által majd boldoguló felnőtt legyen belőle.

Nyolcadikban riportot írtunk és az enyémet kirakták,

a faliújságra,  arról szólt,  hogy mi leszek, felnőttként.

Azt írtam, riporter leszek, nem lettem,  viszont írok,

már sok kilót írtam és amint látjátok nem tudom

abbahagyni.  Valami hiányzik az írás általi

sikerélményhez bennem, hiszen nem kérte

senki sem. Magam  döntöttem  el, miattam,

hogy legyen sikerélményem,  azzal, hogy

kiírtam,  nem megírtam, hiszen nem kérték.

Segítő írások jelentek meg tőlem, írtam a helyi

újságnál, amit a főszerkesztő témaként nekem  szánt.

A keresztapám lett,  azzal, hogy H.Nagy Júlia néven

írtam alá az írásaimat, tettem a legjobb tudásom által.

Ötévente  váltottam, másabb területeken dolgoztam,

így lett rálátásom sok mindenre, hasznosítani tudom.

Vannak akiknek meg kell mondani mit csináljanak,

mások meg tudják mi lenne a jó nekik, abban

tapasztalnak, ami  mellett döntöttek.

Nem dicsérik őket, mert látják,

hogy tudják mit miért tesznek.

Hagyják tegyék a dolgukat,

hiszen láthatóan vezetni

születtek.

Nem azt

csináltak

belőlük,

megadja a

tehetségük.

Nem

tudnak

úgy élni,

hogy elmennek,

amellett ami éppen

megszólítaná őket.

Tapasztalva élik

az életüket,

mellé

tanulják

amit  lehet,

éppen abban

az érintettségben.

A sokféle tapasztalás,

a „gyermekkávézó” az, ami

a legnagyobb  volt  életemben.

Sokat adott, emberesedtem, nem

volt felelős értem, értünk senki  sem.

Nem kértek rá, hogy csináljuk meg,

talán azt vették zokon, hogy jól kitaláltuk.

Gondolom a gyakorlat az, hogy van fölösleges

pénze valakinek  és elkezd gondolkodni, mit kezdjen

azzal. Ha csak így élnék az életüket az emberek, nem

sok sikeres ember lenne, mindazokra  keveseknek van

pénze. Arra vannak, a lehetőségek, gondolom kitalálva,

hogy a tehetségesek, azok akiknek megvan arra már az

érettsége. Jó befektetések legyenek, az arra megfelelő

helyekre, adjanak hozzá megfelelő mennyiségű pénzt.

Fizessék meg őket, a tehetségüknek,  a tudásuknak

megfelelően, hiszen jó minták lehetnének, hinnye.

Úgy látom itt időszerű bocsánatot kérnem,

hiszen elszakadt a szerkesztésnek a szála.

Az egyetlen hely, ahol továbbírva sem

törlődik le, minden ki van fizetve.

A facebookon már sokszor

szükséges  felraknom, ugyanazt, hogy

egy ideig meg is maradjon. Nem tudom,

kinek jó az, ha nem írhatja le az ember,

a gondolatait. Talán nem hagytak neki

végigvinni az életében a saját ritmusában

dolgokat.  Amikben tehetséges lenne,  nem

bontakozhatott ki, hát most megmutatja, ah.

Lehetne, hogy aki megteheti se gyakoroljon

rajtam már, kaptam eleget, a szeretetért,  az

adni tudásomért, az előzékenységemért.

A jó minőségű meglátásaimért, az

összefüggésében látásomért, meg

a feltaláltamért. Megrajzoltam,

az oktatási formáját,

annak amit, aki

igényes  már rá,

bejelentkezik  és

részt vesz, megtanulja.

Sajnos nem tudok mosolyogni

azon,  ami egyértelműen üres ismétlés, ah.

Ha annyira nem fejlődött fel,  az aki eldöntheti

ahhoz, hogy összefüggésében lássa meg, hinnye.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”,  ha

már be van érve, a másik  oldala megismerésére.

A gubanc ott kezdődik, amikor tanultként már,

feltételezi valaki, mindent tud az életről, ah.

A gyakorlatot utána nem  szorgalmazza,

nincsen belső késztetése, nem igényli.

Nem keresi a fejlődési lehetőségét,

csak  az elvárásoknak felel  meg.

Az emberek meg, feltételezik,

hogy tudja mit vállalt fel, hinnye.

A tapasztalással párhuzamosan

tisztelettel ajánlanám. Az általam

összefüggésében megrajzoltamnak,

a  megtanulását, nem könnyű, de megéri.

Na meg egy ötlet befektetéshez akkor,  ha

a lelkes, szíves, gondolkodó énjébe  fektetne bele.

Eladom,  a feltalált, megrajzoltamat, sok  éve  oktatom.

Már megérdemelné, hogy mint a messziről jötteknél, a

nagy létszámú oktatásához kapjon általam lehetőséget

 Mert ezt megfelelően jó minőségben és egyébként se,

oktatni,  a neveléshez hozzáadni nélkülem, nem tudja.

Hiába lenne  minden igyekezete, magam  találtam  fel.

Úgy oktatni, hogy képesek legyenek továbbadni, más

nem  tudhatja. Magam teszem, ha eladom, átadom, a

működésének,  még csak általam ismert,

 kulcsait is, alaposan, tapasztaltan, betanítom.

Volt úgy is, amikor csoportoknak, az online világában,

a kint élő  hazánk fiainak, lányainak oktathattam.

Íme,

most

éppen,

egyenként,

az igényeset igénylő, bejelentkezőknek oktatom.

Egyenként nekik, akik eldöntötték, megismerik a másik

oldalukat, hogy megigazíthassák, a belső tartásukat.

Nincs mire várjak, az üzleti érzékem nem  jön meg,

hiszen nincsen. A hivatásom adja, gyakorlom  azt,

éppen azért tudom, hogy nem az én dolgom,  ah.

Hiszen minden sikert megéltem, ismert lettem.

Csupán a tehetségemnek megfelelő pénz nem

talált rám,  valahogy mindig volt gátja annak.

Eladom, hogy ezt is megoldjam, mindez által,

a tudásom a vagyonom, hát pénzzé teszem.

Ha most gügyének nézel, ah, nem való neked,

nem fiókba szánom, az igényeseket oktatom.

Adjon az Isten, minden földi jóból, annyit és

akkor,  amikor az éppen aktuális, az

 érintetteknek a legjobbkor van.

Legyen szerencsés ez a nap.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami
Magyarországról, Pakson a Hergál  Házból. Szeretettel. Julamami

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy